Miközben az ebéddel birkóztam a gyomrom összeszűkült és valami megmagyarázhatatlan feszültség lett rajtam urrá. Szergej még mindig fura, analizáló tekintettel nézett rám, kereste, hogy hol a hiba a rendszerben és miért mondok le ennyire könnyen Oleg jelenlétéről. Ez is feszélyezett, de a zsigereimben éreztem, hogy valami más is munkálkodik a háttérben, ami miatt szinte felállnak a pihécskék a hátamon. A villámra szúrt falatot visszatettem a tányérra, belekortyoltam a teába, de az sem esett jól. Szergej ekkor már minden idegszálával rám koncentrált, mintha csak ketten maradtunk volna az egész teremben. Megzizzent a telefonom a táskámban.

  • Valami gond van? – szegezte nekem a kérdést, miközben előhúztam a zsebemből a telefont. A kijelzőre pillantottam. Öreg.
  • Laura hív. – hazudtam – Bocsáss meg kérlek, de ezt fel kell vennem. – A szalvétát az ölemből az asztal szélére tettem, majd ahogy elléptem az asztal mellett le is sodortam. Sebes léptekkel tartottam a konya lengőajtaja felé, és megálltam a konyhában az ajtó takarásában. Kitartóan csörgött a telefon. – Baj van? – szólaltam meg, ahogy a fülemhez emeltem a készüléket.
  • Szét akarnak széledni. Most vagy soha. – szólalt meg a kedves rekedt hang az aprócska hangszóróból.
  • Mennyire?
  • Nagy utazást terveznek, nem hiszem, hogy vissza akarnak térni valaha.
  • Miből gondolod?
  • Mindent lecsapoltak, eltűntettek, elégettek, felszámoltak. Azt is mondhatnám, hogy menekülni akarnak.
  • Van egy téglám?
  • Nem vagyok benne biztos, lehet, hogy csak rájöttek, hogy ők lesznek legközelebb elővéve. – válaszolta nem túl meggyőzően. – Hogy áll az építkezésed?
  • Nem elég jól ehhez.
  • B terv?
  • Gondolkodnom kell egy kicsit. Mennyi időm maradt?
  • Néhány órád talán.
  • Bassza meg!
  • Vigyázz a szádra kislány! Egy úrinő nem használ ilyen szavakat! – korholt kedvesen.
  • Bocsánat. – válaszoltam reflexből.
  • Szóval mi legyen?
  • Nem volt Szásának valami kedvenc helye?
  • A bátyád a legtöbb helytől megszabadult, mikor elkezdett karriert építeni.
  • A legtöbbtől, vagy az összestől?
  • Az összestől.
  • A picsába! – szaladt ki ismét a számon, majd azonnal hozzátettem – Bocsánat!
  • Semmi gond. – röhögött bele a telefonba – Imádni való vagy.
  • Ezzel most nem segítesz! – legugoltam, a hátam a falnak vetettem, és ezernyi gondolat cikázott át a fejemen. – Megvan!
  • Mi van meg? – kérdzetett vissza.
  • A hétvégi ház!
  • Azt hittem, hogy azt…
  • Nem, csak átíratta a nevemre. Utálja a helyet, soha nem megy oda, túl sok sebet tép fel benne.
  • Akkor akár még jó is lehet.
  • Be tudsz jutni?
  • Szerintem megoldom.
  • De azért ne tedd tönkre az összes zárat.
  • Igyekezni fogok.
  • Sőt, ha minden jól megy előtted oda is tudok érni.
  • Gondolod, hogy ez egy jó ötlet?
  • A legjobb. Már csak Szergejt kell leráznom, de azt megoldom.
  • Rendben kislány.
  • Nem lesz nálam telefon, úgyhogy tedd, amit kell, én is azt teszem és találkozunk a házban.
  • Megbeszéltük.
  • Szeretlek Öreg!
  • Én is téged kicsikém.

Kinyomtam a hívást, és ott maradtam még néhány pillanatig a falnak vetett háttal. Jöttek-mentek a pincérek, majd megpillantottam Igort, ahogy némán figyel. Lassú léptekkel közeledett felém, majd a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen az egyre kényelmetlenebb pózból.

  • Úgy látom gondja akadt kisasszony. – zsebre tettem a telefont. – Tudok esetleg segíteni?
  • Megtenné, hogy valami mondva csinált, de hitelesnek tűnő indokkal beküldi a konyhába a férfit, akivel érkeztem?
  • Természetesen. Szergej úrnak üzen valamit? – kérdőn pillantottam rá. – Bocsásson meg, ha tolakodó leszek, de úgy látom, hogy szeretne elillanni innen, anélkül, hogy magyarázatot adna a testvérének. Ezért kérdezem, hogyha nekem ront az otromba kérdéseivel, akkor mit válaszolhatok neki.
  • Hogy nem is látott. – elengedett egy fél mosolyt.
  • Akkor kitalálok valami hitelesebbet, ha megengedi. Kérem fáradjon ki velem hátul egy pillanatra. – Útközben ugrasztotta az egyik pincért, hogy szóljon Ivánnak, az udvarra érve határozott pillantással küldte vissza dolgozni a dohányzó konyhásokat. – Kérem a telefonját! – félszegen a kezébe nyomtam – Helyes, elővett a zsebéből egy másikat, egyszerű kis készülék volt. – Csak az én számom van benne, ha bármi gond lenne hívjon, ha nem tud beszélni akkor is!
  • Rendben. – nyílt az ajtó a háta mögött. Iván jelent meg.
  • Ne csináljon ostobaságot, vigyázzon magára, Szergejt feltartom még egy ideig.
  • Köszönöm! – puszit nyomtam a ráncos arcra. Aggodalmas mosoly ült az arcára.
  • De most induljanak!

Bepattantunk a kocsiba és igyekeztem alapjáraton kigurulni az udvarból, hogy a motor hangja ne keltsen feltűnést. Egész jól sikerült. Hosszú percekig bámultam a visszapillantóba, rettegve, hogy felbukkan valamelyik monstrum, de nem történt meg. Már vagy 20 perce úton voltunk, mikor Iván feltette a nagy kérdést:

  • Hová megyünk és miért kellett az étteremben hagynom a telefont?
  • Szerintem tudod, hogy miért. A hová pedig maradjon meglepetés egyelőre.
  • Történt valami. – állapította meg.
  • Igen.
  • A csomaggal.
  • Így van.
  • B terv.
  • Ahogy mondod.
  • Csináljuk! – rápillantottam, elmosolyodtam, micsoda lelkesedés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Elmúltál már 18? :) Felnőtt tartalom