Szergej türelmesen várt a szobában, elintézett néhány hívást, igyekeztem hegyezni a füleim, de csak foszlányokat kaptam el a beszélgetéseiből. A víz lassan kihült, így nem volt értelme tovább húzni a fürdőzést. Belecsavartam a testem egy törölközőbe és kiléptem a szobába. Épp a kijelzőt böngészte a telefonján.

  • Jó reggelt! Régóta vársz? – kérdeztem.
  • Nem vészes, bár szerintem még mindig nem kellene ennyit áztatnod a sebed.
  • Kutya bajom. – válaszoltam, miközben megtámaszkodtam a fotel támláján.
  • Vegyél magadra valamit, meg fogsz fázni.
  • Jó ötlet. – állapítottam meg. A gardróbban kerestem magamra egy farmert és egy inget. A polcról lekaptam a szetthez passzoló cipőt, de nem bújtam még bele. Leültem a fotelben és vártam, hogy most épp miről lesz szó. – Mit tehetek érted?
  • Mivel kihagytad a megbeszélést, így gondoltam beavatlak a menetrendbe.
  • Oh, már az is van? – hökkentem meg egy kissé.
  • Több hullámban terveztünk kivonulni, hiszen, ha pánikszerűen vonom ki az embereket, az nem csekély feltűnést fog kelteni. Nem akarom, hogy ebből legyen a gond.
  • Okos ötlet. – állapítottam meg, amin persze Szergej egy cseppet megütközött, nem hiszem, hogy erre a reakcióra számított, ezért hozzáfűztem – Legyen, ahogy szeretnéd.
  • Hol a húgom és ki a fene vagy te? – kérdezte még mindig döbbent arccal.
  • Itt vagyok. – válaszoltam relatíve őszínte mimikával.
  • Gyanús vagy te nekem. Lemondasz a kis terveidről, nem kötsz bele a kivonási tervbe, mi a fene van veled?!
  • Majdnem kinyírtak, ilyenkor az ember átértékel dolgokat. Ennyi.
  • Tény, de nem ennyire. – állapította meg, miközben fürkésző tekintetét az arcomra függesztette.
  • Lehet, de ezt most így érzem helyesnek. – válaszoltam, miközben a szemébe néztem. – Oleg melyik hullámban megy?
  • Hova? – kérdezett vissza.
  • A villába, hova. Az volt az alku, hogyha kivonulsz viszed őt is.
  • De azt nem gondoltam komolyan. – válaszolta elképedve.
  • Ja, értem. Akkor ő marad. Rendben.
  • De, ha nem szeretnéd, akkor persze elvihetem, bár kelleni fog hozzá néhány ökör, ami képes elvontatni, de minden megoldható.
  • Ezen még gondolkodhatok?
  • Komolyan a frászt hozod rám Georgi, nem akarsz valamit elmondani? Vagy JD ekkora hatással van rád?
  • Lehet, magam sem tudom. Kicsit káosz van a buksimban.
  • Várható volt, hogy ez lesz. – mondta együttérző hangon. – Ha meg akarod beszélni, akkor…
  • Nagyon édes vagy! – mosoly úszott az arcomra – De van házi pszichológusunk, meg csajok is, akikkel ezt kitárgyalhatom.
  • Jó, de ők csajok, nem feltétlenül tudják, hogy mi zajlik egy pasi fejében.
  • Szergej! Kérlek szedd össze magad, mielőtt még egy orgazmus koktél felett befonnánk egymás haját. – aggodalom terült el az arcán – Minden rendben lesz! Viszont, ha most megbocsátasz, akkor én éhes vagyok, és ideje lenne ebéd után néznem.
  • Veled tartok!
  • Ha ragaszkodsz hozzá. 10 perc múlva találkozzunk a gazdasági bejárat előtt.
  • Miért ott?
  • Ne dumálj, csak legyél ott, te meg, akit még hozni akarsz.
  • Hova hozni? – értetlenkedett.
  • A Borgiába.
  • A Borgiába?!
  • Igen, oda. És ha lehet ne álljatok a garázs elé, ki akarom vinni a kicsikémet egy körre.
  • Te nem vagy….
  • Ne! Elegem van a bezártságból. Ki kell mennem a birtokról. Vagy velem jössz, vagy egyedül megyek, nekem teljesen mindegy, de megyek. – látta, hogy hiába minden ellenérv.
  • Rendben, 10 perc. – egyezett bele.
  • Köszönöm.
  • A hajadat elnézve tuti, hogy elég lesz a 10 perc? – kérdezett vissza vigyorral a szája sarkában.
  • Hehe! Nagyon vicces, na tünés!

Lófarokba fogtam a hajam, egy enyhe smink és egy újragondolt cipőválasztás után, a hátsó ajtó lépcsőjén találtam magam egy cigivel a számban és Ivánnal az oldalamon. Épp egy aprócska csészéből hörpintette fel a kávéját. Nevetségesen mutatott az apró porcelán a lapát kezében, mint mikor egy apuka játszik teadélutánt a kis hercegnőjével. Vagy valami hasonló, mert ez nekem sajnos kimaradt.

  • Ebéd? – szegeztem neki a kérdést.
  • Hát, tudnék enni. – majd a konyha felé pillantott.
  • Nem itt, a Borgiában.
  • Mit szól ehhez majd Szergej? – tette fel félénken a kérdést.
  • Azt, hogy baromira nem vagyok boldog. – válaszolta a háta mögül.
  • Főnök! – vágta magát habtágba.
  • Adj egy slukkot! – átnyújtottam neki az égő cigarettámat. – Biztosan ezt akarod?
  • Igen.
  • Ám legyen. – válaszolta kis csalódottsággal a hangjában.
  • Indulhatunk? – kérdeztem vissza. Benézett a konyhába. – Igen.
  • Nagyszerű! Iván!
  • Megyek Madame! – kifaroltam a garázsból, majd megálltam Szergej mellett a fövenyen.
  • A Borgiánál találkozunk! – kövér gázt adtam, elkapart a kerekem a murván felverve néhány kavicsot és némi port, a motor felbőgött és egy pillanattal később már a kapun hajtottunk ki.

Iván finoman felcsimpaszkodott a kartámaszra, majd igyekezett magát minél gyorsabban bekötni. Volt némi félelem a szemében, de amint kiértünk az országútra egy kicsit megnyugodott. A fák és oszlopok sebesen rohantak el mellettünk, a tüdőm megtelt levegővel és azt éreztem, hogy újra élek. A visszapillantóba pillantva megállapítottam, hogy Szergej nem lesz boldog, mire a Borgiába ér, mert még a nyomunkban sem jártak.

  • Biztos, hogy jó ötlet felbőszíteni Szergejt? – törte meg a motor duruzsolását Iván.
  • Őszintén? Nem érdekel. Inkább elnézést, mint engedélyt kérek.
  • Ezt értem, de…
  • Nyugi, megvédelek, ha kell, akkor a testemen át érhet csak el. Vigyázok az embereimre.
  • Ezt jó tudni, de nem mindig lehet ott.
  • Tény, de tudja, hogy hol vannak a határaim, és mivel a testvérem, így nem fog ilyen módon megleckéztetni.
  • Biztos benne? Oleg is kapott egy maflást.
  • Oleg egészen másért kapta, és nem mellesleg, azért téged el is ásna valahol. – rápillantottam.
  • Akkor azért.
  • Mintha nem tudná mindenki a házban. – állapítottam meg nyugodt hangon. – De neked most inkább másra kellene koncentrálnod.
  • Igaza van, elnézést, ha tolakodó voltam.
  • Semmi gond. Bíznunk kell egymásban, ha végig akarjuk csinálni, de a magánéletem azért ne legyen téma, ha megoldható.
  • Természetesen Madame.

A hátsó udvarban álltam meg. Gondoltam megvárom még itt a balhét, ezért nekitámaszkodtam a kocsi oldalának és rágyújtottam egy újabb cigarettára. Egy perc sem telt el, mikor kicsapódott az ajtó és Igor sebes léptekkel indult el felénk. Iván már a fegyverért akart nyúlni, mikor intettem, hogy semmi szükség nincs rá. Az idős férfi szinte felöklelt, ahogy a nyakamba ugrott. Szorosan megölelt, majd egy perccel később visszanyerte a hideg vérét.

  • Kérem bocsásson meg kisasszony! Elragadtattam magam! – hátra lépett, majd megazította a zakóját, kis pír jelent meg a ráncos arcon. Elragadó volt.
  • Semmiség. – válaszoltam kurtán a legszélesebb mosolyommal, majd újra megöleltem, csak egy cseppet finomabban, mint ő engem.
  • Annyira aggódtam önért!
  • Tudom, és hálás vagyok érte. – mondtam, miközben megsimogattam a hátát. – Amint látja elpusztithatatlan vagyok. – közben elengedtük egymást.
  • Rémesen lefogyott, ideje, hogy egyen valamit!
  • Ezért is vagyok itt, hiányzott a séf főztje. – mondtam, miközben még mindig egymás kezét fogtuk.
  • A legjobb fogásainkat tálalom fel önnek Kisasszony. – könnycsepp ült meg a szemzugában. Belesajdult a szívem a látványba.
  • Az remek lesz, köszönöm. – megszorítottam a kezét.
  • Bekísérhetem? – kérdezte, mikor a testvérem nagy monstrum verdája szintén begördült az udvarba.
  • Nagyon kedves lenne öntől, de… – Szergej úgy vágta be a kocsiajtót, hogy még a föld is beleremegett. Igor szúrós pillantást vetett a bátyámra, majd a karom a karjába fonta és elindultunk a hátsó bejárat felé. Először éreztem rajta a ház ura jelleget, a konyhában mindenki elállt az útjából, mintha a Vörös-tenger nyílt volna meg előttünk. Az asztalomhoz kísért, alám segítette a széket, majd türelmesen megvárta, még Szergej is belép. Újra peckes volt a tartása, arrisztokratikus az arckifejezése, és a ráncok is a helyükre kerültek a sokat látott arcon. Megvárta még Szergej is leült.
  • Mit hozhatok? – kérdezte kimérten, miközben Szergejre pillantott.
  • Egy dupla vodkát.
  • Önnek kisasszony?
  • Egy jeges teát, köszönöm. – közben az egyik pincér hozta az étlapokat, amit rutinosan átvett tőle, és az orrunk alá helyezte.
  • Máris. – biccentett és magunkra hagyott minket.
  • Hogy van az húgi, hogy minden vénember oda van érted? – kérdezte már nyugodt hangon.
  • Nem tudom. – mondtam egészen őszintén.
  • Téged imádnak, engem meg folyton lecsesznek egy pillantással.
  • Igorra gondolsz?
  • Nem csak. Az öregre is. – a hangja szomorú volt.
  • Mert más elvárásokat támasztanak velünk szemben. Rólam azt gondolják, hogy törékeny vagyok és óvni kell. Plusz azt hiszem, hogy azt gondolják, hogy miattad történt, ami történt.
  • Ha úgy vesszük, akkor igazuk van. Miattam lőttek meg.
  • Ez ostobaság. James lőtt rám, arról nem tehetsz. – megérintettem a kézfejét és megvártam még a szemembe néz.
  • De, hagytam neki, ahogy azt is, hogy összeálljon azzal a féreg Zsolttal.
  • Nem lehet mindenre befolyásod! – vett egy mély lélegzetet – Képzeld! Igor megölelt. – elcsodálkozó arccal pillantott fel rám újra.
  • Nem mondod!
  • De. Képzeld. Baromira meg is lepődtem.
  • Soha nem hittem, hogy Igor képes ilyesmire. Mióta az eszemet tudom egy karótt nyelt perfekcionista volt, nem gondoltam, hogy vannak emberi dolgai.
  • Ne legyél gonosz!
  • Ez nem gonoszság, olyan a pasas, mint egy gránit tömb, hideg és rendíthetetlen.
  • Pssz!
  • Egy jegestea a kisasszonynak és egy dupla vodka az úrnak. Sikerült választani?
  • A szokásosat kérem, te Georgi? – mindketten rám függesztették a tekintetüket.
  • Lepjen meg a séf, nem tudok választani. – ezzel összecsuktam az étlapot és átnyújtottam Igornak.
  • Rendben kisasszony, megteszek mindent, amit csak tudok, hogy elégedett legyen! – ridegen elvette Szergej étlapját is, majd eltűnt a konyhában.
  • Erről beszélek. – mondta csalódottan.
  • Majd megbékél. Apropó, bocsi, hogy csak úgy otthagytalak.
  • Nem érdekes, megszoktam már, hogy leszarod, amit kérek. – hátra döltem a széken és összefontam a karjaim a mellkasomon. – Kérlek, ne durcizz, ha épp igazam van! Legyen ez egy békés ebéd.
  • Igazad van. – mondtam miközben visszarendeztem a tartásom. – Hiányozni fogsz.
  • Helyes. – megsimogattam a pofiját, elmosolyodott és belecsókolt a tenyerembe. – Nagyon szeretném, ha vigyáznál magadra, komolyan.
  • Mindent meg fogok tenni, hogy ne legyen semmi gond.
  • Ez nekem egyelőre elég. Bízom benned. – mintha apró pici késekkel szúrkált volna, vagy ez valami beépített hazugságdetektor lehet a bátyám szervezetében, de ellenálltam a kísértésnek, hogy beavassam a terveimbe. – Mintha lenne egy újabb rajongód. – váltott témát.
  • Kire gondolsz? – a fejével a szomszéd asztal felé biccentett.
  • Ja, hogy ő. Igen, oda van értem.
  • Borzalmas hatással vagy az embereimre.
  • Akik már az enyémek, úgyhogy megbocsátható, hogy mélyebb elköteleződést éreznek irántam, mint irántad. – megköszörülte a torkát – Hiába krákogsz. Persze, tudom, hogy mindannyian, de ő speciel egy kicsit talán belém is habarodott.
  • Mindegyik. Olyan vagy, mint egy szivola. Csak az a kérdés, hogy a nagy rózsaszín idilben mennyire lesz képes vigyázni is rád.
  • Maximálisan. – válaszoltam teljes meggyőződéssel.
  • Akkor már csak Oleg szemét fogja csípni, és JD-vel ellentétben benne simán tehet kárt. – közben megérkezett az isteni fogás az asztalunkhoz.
  • Köszönjük. – megvártam még a pincér ellép az asztaltól – Azt gondolod, hogy képes lenne?
  • Biztos vagyok benne. – válaszolt miközben a kést a húsba mártotta, a villájára szúrta a falatot és lassan a szájához emelte. – És senki nem lépne közbe. Ha ők ölre mennek, akkor az valaki halálával fog végződni. – a gyomrom összerándult, ha akkor nem vagyok ott, akkor lehet, hogy valamelyik már nem élne.
  • Mit javasolsz, mit tegyek?
  • Azt hittem, hogy nem beszéljük ki a pasi ügyeidet. – felhörpintette a maradék vodkát a pohárból.
  • Kapd be! Ez nem pasi ügy!
  • Akkor minek neveznéd? – rám meredt, majd intett a pincérnek és vörösbort rendelt a húshoz. Percekig szótlanul ültem mellette a villámmal csak bökdöstem az ételt, közben szervírozták a bort. A tányér szélére támasztotta az evőeszközöket, örvénybe tekerte a rubinvörös nedüt, hogy levegőzzön egy cseppet, majd megivott egy kortyot. – Nem izlik az étel? – felocsúdtam.
  • De, finom.
  • Még hozzá sem nyúltál, csak piszkálgatod, mint kisgyerek a döglött békát. – le sem vette rólam a pillantását. – Biztos, hogy nem akarsz nekem valamit elmondani.
  • Nem, minden rendben, csak ebbe nem igazán gondoltam bele.
  • Egyél, mert tényleg túl sovány vagy már. – ezzel újra nekilátott az előtte heverő véres húsnak.

Alig tudtam leszuszakolni a falatokat a torkomon, az agyam megállíthatatlanul zakatolt, kereste a megoldást, ami senkinek sem fáj, vagy nem jobban, mint egy hirtelen letépett raktapasz. Hiszen, ha Oleg a kúriában marad, akkor sokkal macerásabb lesz kivitelezni a terveket, amit Ivánnal akarok megvalósítani, mert garantáltan félre fogja érteni a kapcsolatunk természetét és biztosan szaglászni fog. Nincs mit tenni, el kell őt távolítani a kúriából.

  • Olegnek veled kell mennie!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Elmúltál már 18? :) Felnőtt tartalom