Amint Laura kitette a lábát a könyvtárból határozott kopogás rengette meg a nehéz fa ajtót. Nem volt ismerős. Lenyomtam a kilincset és szélesre táratam, Iván álldogált a küszöb előtt.
- Beszélhetnénk Madame?
- Persze, gyere be. – becsukta maga mögött az ajtót és lecövekelt. – Ülj csak le. Mi a gond?
- Kérem, soha többé ne csináljon ilyet.
- Milyet? – kérdeztem vissza szórakozottan.
- Hogy egyedül hagyja el a birtokot.
- Eljárt a szájuk.
- Nem. Hiába kérdeztem rá, azt mondták, hogy nem látták önt.
- Akkor mégis honnan?
- Minden kocsiban van GPS. Kivéve persze a GTO-t, azt nem mertük megpiszkálni. – Grimasz ült az arcomra, mégis csak azzal kellett volna mennem. Basszus.
- Ezt jó tudni.
- Nem tudom, hogy mi lehetett annyira fontos, hogy ekkora kockázatot vállalt, de kérem, ne tegye többé.
- Rendben. Nem teszem. – füllentettem.
- Ha mégis, akkor ne innen vigyen kocsit és szóljon nekem, bárhova elkísérem. – elmosolyodtam.
- Ki tud még róla?
- Nitro. Meghamisította a kocsi adatait, így nem fogja senki tudni, hogy hol járt.
- De te tudod.
- Igen.
- És szeretnél többet tudni.
- Ha a hasznára lehetek, akkor mindenképp.
- Kérsz valamit inni?
- Egy pohár szódát megköszönnék. – töltöttem neki és a kezébe nyomtam, majd leültem a kanapé másik végébe.
- Honnan is kerültél te a bátyámhoz?
- Oh, az egy hosszú történet.
- Akkor mondd a rövid verziót.
- Lézengtem, balhés srác voltam, a világ az ellenségem. Rommá püföltem az egyik emberét egy kocsmai balhéban. Megtetszett neki a stílusom, munkát ajánlott. Jó ötletnek tűnt, elvállaltam.
- Kihez vagy lojális?
- Önhöz, ha nem így lenne, akkor Szergejnek mószerolnám be épp.
- Ebben van valami. – állapítottam meg az orrom alatt. Eltöprengtem néhány pillanatra. – Megbízhatok benned?
- Nagyon remélem, hogy kiérdemeltem Madame.
- Ha elkészült a vadőr háza, akkor hozni fognak nekem egy csomagot. Bizalmas természetű és romlandó. – bólintott – Különleges elbánásban akarom részesíteni a tartalmát, de félek, hogy illetéktelenek is tudomást szereznek róla, ami kifejezetten kártékony lenne.
- Értem. Mi lenne a dolgom?
- A zavartalan nyugalom. Rengeteg idődet emésztené fel.
- Rengeteg időm van. – újabb kopogás az ajtón.
- Befejezzük egy másik alkalommal.
- Rendben.
- Köszönöm, hogy benéztél. – bólintott, majd beengedte Laurát.
- Megzavartam valamit?
- Nem, semmit, csak érdeklődtem a Madame hogyléte felől, a srácokat érdekli. – vágta ki magát Iván a helyzetből.
- Áh értem. Madame, meghoztam a könyvelést.
- Köszönöm, tedd csak le. – Ivánra néztem – Mondd meg a fiúknak, hogy hálás vagyok a figyelmes gesztusért és köszönöm jól vagyok!
- Mindenképp átadom.
- Fura, nem gondoltam, hogy ennyire empatikus lenne. – állapította meg Laura, miután Iván távozott.
- Csupa meglepetés.
- Nem gondolja, hogy…
- Paranoiás vagy. Nem akarja a vesztem.
- Nem is erre gondoltam.
- Azért nem szeretném magam alá gyűrni a személyzetet, ha egy mód van rá.
- Nem is erre akartam… – elmosolyodtam. – Ebből már nem jövök ki jól.
- Valóban. Nézzük azokat a számokat.
Laura a sok kellemetlenség ellenére is gyönyörűen rendben tartja a ház ügyeit, minden számla a helyén, rendezve, sehol semmi elmaradást, gond. Legalább ez tökéletesen rendben van. Egy gonddal kevesebb. Több időm lesz a csomagra koncentrálni. Miután végeztünk a számokkal Laura jelezte, hogy John az esti órákban érkezik. Úgy tűnik komolyan gondolta, hogy minden nap látni akar. Finom mosoly íve jelent meg az ajkaimon, de igyekeztem elfojtani a lelkesedést.
Délután három körül Szergej álmos feje jelent meg az ajtó résben. Kissé viharvertnek tűnt, ahogy a fáradt testét a kanapéig vonszolta, majd eldőlt, mint a frissen kivágott fa, nagyjából akkorát is puffant.
- Ha eltöröd, megveszed.
- Nagyon vicces.
- Hosszú volt az éjszaka?
- Inkább csak intenzív. Az a nő…
- Ezt a srácokkal beszéld meg! – vágtam közbe – Mit tehetek érted?
- Semmit, csak látni akartalak.
- Mostanában sokat akarsz látni, van valami oka?
- Az hogy féltelek baszd meg!
- Miért? Mi bajom eshetne itt? -csúfosan nézett rám – Jogos. De tanultam az esetből, és nem bújok ágyba vadállatokkal. Kérsz egy kávét?
- Ha Laura hozza.
- Neki más dolga van. Be kell érned egy szobalánnyal, és kérlek ne kezdj ki vele.
- Jó.
- Fel tudsz tápászkodni a csengőzsinórig, vagy királyi elbánásban reménykedsz? – megpróbált felülni, de nem sikerült neki. – Ez szánalmas. Jó, most az egyszer. – meghúztam a zsinórt. – Ha sokáig maradsz bele fogsz rokkanni.
- Szerelmes vagyok!
- Jó, hagyjuk a hülyeséget.
- Komolyan.
- Kibe? – rápillantottam – Eszedbe se jusson! – finom kopogás szakította félbe a lendületem – Gyere!
- Csengetett Madame.
- Igen, kávét szeretnénk, sokat és erőset. Köszönjük! – bólintott, és el is illant.
- De nem is…
- Ne is kezdj bele, ő nekem dolgozik, a pinájából él. Ez a hivatása. Az, hogy jó benne, az vitathatatlan, ahogy az is, hogy te egy idióta vagy.
- De hát apám is…
- Nem, nem induljunk el ezen az úton. Egyébként is, lassan ideje kiköltöznöd, neked és a kis csapatodnak is.
- Miért költöznék ki?
- Mert tudjuk, hogy miről szól ez az egész, itt nem fogják megpróbálni, pláne addig még egy egész sereget etetek és altatok.
- Ide akarod csalni őket?
- Dehogy is.
- De ma azért még elkapom…
- Nem. Ha még egyszer vele látlak kivágom a házból.
- Te féltékeny vagy!
- Nem, realista vagyok. Nagy hal vagy, és könnyű becserkészni. Ez aranyos, de nem hasznos. A nők mindig ellágyítanak, nem tesz jót az üzletnek.
- Mintha az Öreget hallanám. – morogta az orra alá.
- Ő egy tisztességes nőt vett feleségül és kurvákat kefél. Mindennek megvan a helye és ideje.
- De hát kurvából lesz a …
- Ez egy baromság.
- Jó, de ha engem kidobsz, akkor jön velem Oleg is!
- Rendben. – egészen megrökönyödött a válaszomon. – Kinyitnád az ajtót?
- Miért?
- Mert a lány az ajtó előtt áll, csak még nem jött rá, hogy mikor lenne érdemes kopognia.
- Ezt meg honnan?
- Nyisd ki, más dolga is van.
- Nagyon köszönöm uram! Hová tehetem?
- Az asztalra kérlek, köszönöm.
- Tehetek még valamit?
- Nem, elmehetsz.
- Egy kibaszott boszorkány vagy! – állapította meg, miután újra a kanapéra huppant.
- Nem, csak tudom mennyi idő kell, hogy ideérjen bárki a kávéval. Sokat iszok.
- Lehet ez a baj. – felpillantottam rá – A koffein tesz gonosszá.
- Nem hinném, de fogjuk most rá. Szóval engedd el a varázspuncit, kezd el szervezni a hazaköltözésed, hogy vissza térhessenek a dolgok a rendes kerékvágásba.
- És mi lesz azzal, amit…
- Elengedtem. – hazudtam meglepően hitelesen.
- Hogy-hogy?
- Ti vagytok a téma szakértői, megoldjátok, nekem a házat kell vezetnem. Csinálja mindenki azt, amiben jó. – egészen kikerekedtek a szemei.
- Rendben.
- A hölgyek már végeztek, úgyhogy mehetünk ebédelni.
- Ma nem Johnnal ebédelsz?
- Nem, vele este találkozom.