#76

Amint Laura kitette a lábát a könyvtárból határozott kopogás rengette meg a nehéz fa ajtót. Nem volt ismerős. Lenyomtam a kilincset és szélesre táratam, Iván álldogált a küszöb előtt.

• Beszélhetnénk Madame?
• Persze, gyere be. – becsukta maga mögött az ajtót és lecövekelt. – Ülj csak le. Mi a gond?
• Kérem, soha többé ne csináljon ilyet.
• Milyet? – kérdeztem vissza szórakozottan.
• Hogy egyedül hagyja el a birtokot.
• Eljárt a szájuk.
• Nem. Hiába kérdeztem rá, azt mondták, hogy nem látták önt.
• Akkor mégis honnan?
• Minden kocsiban van GPS. Kivéve persze a GTO-t, azt nem mertük megpiszkálni. – Grimasz ült az arcomra, mégis csak azzal kellett volna mennem. Basszus.
• Ezt jó tudni.
• Nem tudom, hogy mi lehetett annyira fontos, hogy ekkora kockázatot vállalt, de kérem, ne tegye többé.
• Rendben. Nem teszem. – füllentettem.
• Ha mégis, akkor ne innen vigyen kocsit és szóljon nekem, bárhova elkísérem. – elmosolyodtam.
• Ki tud még róla?
• Nitro. Meghamisította a kocsi adatait, így nem fogja senki tudni, hogy hol járt.
• De te tudod.
• Igen.
• És szeretnél többet tudni.
• Ha a hasznára lehetek, akkor mindenképp.
• Kérsz valamit inni?
• Egy pohár szódát megköszönnék. – töltöttem neki és a kezébe nyomtam, majd leültem a kanapé másik végébe.
• Honnan is kerültél te a bátyámhoz?
• Oh, az egy hosszú történet.
• Akkor mondd a rövid verziót.
• Lézengtem, balhés srác voltam, a világ az ellenségem. Rommá püföltem az egyik emberét egy kocsmai balhéban. Megtetszett neki a stílusom, munkát ajánlott. Jó ötletnek tűnt, elvállaltam.
• Kihez vagy lojális?
• Önhöz, ha nem így lenne, akkor Szergejnek mószerolnám be épp.
• Ebben van valami. – állapítottam meg az orrom alatt. Eltöprengtem néhány pillanatra. – Megbízhatok benned?
• Nagyon remélem, hogy kiérdemeltem Madame.
• Ha elkészült a vadőr háza, akkor hozni fognak nekem egy csomagot. Bizalmas természetű és romlandó. – bólintott – Különleges elbánásban akarom részesíteni a tartalmát, de félek, hogy illetéktelenek is tudomást szereznek róla, ami kifejezetten kártékony lenne.
• Értem. Mi lenne a dolgom?
• A zavartalan nyugalom. Rengeteg idődet emésztené fel.
• Rengeteg időm van. – újabb kopogás az ajtón.
• Befejezzük egy másik alkalommal.
• Rendben.
• Köszönöm, hogy benéztél. – bólintott, majd beengedte Laurát.
• Megzavartam valamit?
• Nem, semmit, csak érdeklődtem a Madame hogyléte felől, a srácokat érdekli. – vágta ki magát Iván a helyzetből.
• Áh értem. Madame, meghoztam a könyvelést.
• Köszönöm, tedd csak le. – Ivánra néztem – Mondd meg a fiúknak, hogy hálás vagyok a figyelmes gesztusért és köszönöm jól vagyok!
• Mindenképp átadom.
• Fura, nem gondoltam, hogy ennyire empatikus lenne. – állapította meg Laura, miután Iván távozott.
• Csupa meglepetés.
• Nem gondolja, hogy…
• Paranoiás vagy. Nem akarja a vesztem.
• Nem is erre gondoltam.
• Azért nem szeretném magam alá gyűrni a személyzetet, ha egy mód van rá.
• Nem is erre akartam… – elmosolyodtam. – Ebből már nem jövök ki jól.
• Valóban. Nézzük azokat a számokat.

Laura a sok kellemetlenség ellenére is gyönyörűen rendben tartja a ház ügyeit, minden számla a helyén, rendezve, sehol semmi elmaradást, gond. Legalább ez tökéletesen rendben van. Egy gonddal kevesebb. Több időm lesz a csomagra koncentrálni. Miután végeztünk a számokkal Laura jelezte, hogy John az esti órákban érkezik. Úgy tűnik komolyan gondolta, hogy minden nap látni akar. Finom mosoly íve jelent meg az ajkaimon, de igyekeztem elfojtani a lelkesedést.

Délután három körül Szergej álmos feje jelent meg az ajtó résben. Kissé viharvertnek tűnt, ahogy a fáradt testét a kanapéig vonszolta, majd eldőlt, mint a frissen kivágott fa, nagyjából akkorát is puffant.

• Ha eltöröd, megveszed.
• Nagyon vicces.
• Hosszú volt az éjszaka?
• Inkább csak intenzív. Az a nő…
• Ezt a srácokkal beszéld meg! – vágtam közbe – Mit tehetek érted?
• Semmit, csak látni akartalak.
• Mostanában sokat akarsz látni, van valami oka?
• Az hogy féltelek baszd meg!
• Miért? Mi bajom eshetne itt? -csúfosan nézett rám – Jogos. De tanultam az esetből, és nem bújok ágyba vadállatokkal. Kérsz egy kávét?
• Ha Laura hozza.
• Neki más dolga van. Be kell érned egy szobalánnyal, és kérlek ne kezdj ki vele.
• Jó.
• Fel tudsz tápászkodni a csengőzsinórig, vagy királyi elbánásban reménykedsz? – megpróbált felülni, de nem sikerült neki. – Ez szánalmas. Jó, most az egyszer. – meghúztam a zsinórt. – Ha sokáig maradsz bele fogsz rokkanni.
• Szerelmes vagyok!
• Jó, hagyjuk a hülyeséget.
• Komolyan.
• Kibe? – rápillantottam – Eszedbe se jusson! – finom kopogás szakította félbe a lendületem – Gyere!
• Csengetett Madame.
• Igen, kávét szeretnénk, sokat és erőset. Köszönjük! – bólintott, és el is illant.
• De nem is…
• Ne is kezdj bele, ő nekem dolgozik, a pinájából él. Ez a hivatása. Az, hogy jó benne, az vitathatatlan, ahogy az is, hogy te egy idióta vagy.
• De hát apám is…
• Nem, nem induljunk el ezen az úton. Egyébként is, lassan ideje kiköltöznöd, neked és a kis csapatodnak is.
• Miért költöznék ki?
• Mert tudjuk, hogy miről szól ez az egész, itt nem fogják megpróbálni, pláne addig még egy egész sereget etetek és altatok.
• Ide akarod csalni őket?
• Dehogy is.
• De ma azért még elkapom…
• Nem. Ha még egyszer vele látlak kivágom a házból.
• Te féltékeny vagy!
• Nem, realista vagyok. Nagy hal vagy, és könnyű becserkészni. Ez aranyos, de nem hasznos. A nők mindig ellágyítanak, nem tesz jót az üzletnek.
• Mintha az Öreget hallanám. – morogta az orra alá.
• Ő egy tisztességes nőt vett feleségül és kurvákat kefél. Mindennek megvan a helye és ideje.
• De hát kurvából lesz a …
• Ez egy baromság.
• Jó, de ha engem kidobsz, akkor jön velem Oleg is!
• Rendben. – egészen megrökönyödött a válaszomon. – Kinyitnád az ajtót?
• Miért?
• Mert a lány az ajtó előtt áll, csak még nem jött rá, hogy mikor lenne érdemes kopognia.
• Ezt meg honnan?
• Nyisd ki, más dolga is van.
• Nagyon köszönöm uram! Hová tehetem?
• Az asztalra kérlek, köszönöm.
• Tehetek még valamit?
• Nem, elmehetsz.
• Egy kibaszott boszorkány vagy! – állapította meg, miután újra a kanapéra huppant.
• Nem, csak tudom mennyi idő kell, hogy ideérjen bárki a kávéval. Sokat iszok.
• Lehet ez a baj. – felpillantottam rá – A koffein tesz gonosszá.
• Nem hinném, de fogjuk most rá. Szóval engedd el a varázspuncit, kezd el szervezni a hazaköltözésed, hogy vissza térhessenek a dolgok a rendes kerékvágásba.
• És mi lesz azzal, amit…
• Elengedtem. – hazudtam meglepően hitelesen.
• Hogy-hogy?
• Ti vagytok a téma szakértői, megoldjátok, nekem a házat kell vezetnem. Csinálja mindenki azt, amiben jó. – egészen kikerekedtek a szemei.
• Rendben.
• A hölgyek már végeztek, úgyhogy mehetünk ebédelni.
• Ma nem Johnnal ebédelsz?
• Nem, vele este találkozom.