#46

A reggeli kávém némi kéretlen csörömpöléssel érkezett meg, kidugtam a fejem a takaró alól, Laura igyekezett elhallgattatni a csetreseket, de nem volt túl sikeres. Betudtam az izgalmának. Elrendezett mindent, majd eltűnt a szobából. Ezentúl semmi jó reggelt Madame? Mindegy, dolga van. Kivonszoltam magam a fürdőbe, mikor bevillant néhány pillanat az előző éjszakáról, önkéntelenül elmosolyodtam, majd megállapítottam, hogy úgy viselkedem, mint egy rossz bakfis. Kávé, süti, farmer póló és irány a könyvtár. Lehet húznom kellett volna egy papucsot, de meglepően tiszta volt a folyosó a falakban. Mégsem ölnek meg a hangyák, nyugtáztam.

Laura az irodáját rendezgette, miközben Nitro a gépét bütykölte, a konyha nyüzsgött a ház többi része még mélabús álomban hentergett. Vajon a csajok hogy tudnak ennyit aludni? A folyosón észrevettem Monát, ahogy a hálószobám előtt rostokol, semmi válasz, bekukucskál, elindul. Újabb kopogás, de már a súlyos könyvtárajtón. Baszki, ehhez most nincs kedvem.

• Gyere be!
• Jó reggelt, reméltem, hogy már nem alszol.
• Kidobott az ágy, mit tehetek érted?
• Lehetek én az első a dokinál? – meglepett a kérdés, egészen másra számítottam.
• Persze, amint átküldi az előjegyzést, azonnal be is íratlak.
• Köszönöm.
• Minden oké?
• Igen, persze. – hazudott – Jól vagyok.
• Biztos?
• Igen. Mi baj lehetne?
• Erre vagyok kíváncsi. Elmondhatod te, vagy visszakeresem, ami baromi sok időmet emészti fel. Tehát? – az ujjait tördelte az ajtó mellett állva – Szerzek kávét és kiülünk a teraszra. Reggeliztél már?
• Még nem.
• Akkor ideje. – felvettem a telefont, megcsörrent az irodában. – Jó reggelt. Küldess kávét és reggelit két főre a teraszra, köszönöm. – ezzel le is tettem a kagylót. – Nem fogsz fázni?
• Nem, jó idő van. – Letelepedtünk az egyik asztalnál és vártuk a reggelit, a térdét a mellkasához húzta és átkarolta. Épp, hogy meggyújtottam a cigarettám, mikor megjelent a ház sarkánál egy formásan telt szőke lány, nagyon fiatalnak tűnt, de látszott rajta a gyakorlat. Szervírozta a reggelit, majd a hóna alá csapta a tálcát és magunkra hagyott.
• Egyél. – mondtam Monának, miközben kávét töltöttem a csészéjébe.
• Finom.
• Örülök. Elmeséled nekem is, vagy mindenképp ragaszkodsz a dokihoz?
• Nem akarlak terhelni a gondjaimmal, neked is van elég, ahogy látom.
• Miből gondolod?
• Kiraktad Oleget, tegnap itt volt a bátyád, felvettél valakit, aki levesz a válladról terheket és elkezdtél kefélni.
• Az, hogy teszem a dolgom azt feltételezi, hogy gond van?
• Nem vagyok pszichológus, de a régi Madame soha nem bújt ágyba senkivel.
• Volt aki ágyba vitte volna?
• Nem is kevesen.
• Akkor ezt most elbasztam?
• Nem tudom. Csak fura. Főleg a tegnapi vendéged.
• Mi benne a fura.
• Eddig csak üzletelni járt ide, soha nem vitt fel senkit, erre te már többször…
• Egyszer. – elkerekedtek a szemei.
• Egyszer?
• Igen. Harmadik randinak titulálta, fura volt.
• Nem hiszem, hogy ő a barátnő típusú kurvákat keresné.
• Rá is kérdeztem, hogy minden kurvával összebújik?
• Összebújtatok?
• Igen.
• Baszd meg.
• Most miért?
• Ebből gond lesz. Tudja, hogy előtte más is meghágott?
• Milyen szabatosan fogalmazol.
• Ne legyél szőrszálhasogató!
• Miért lenne gond?
• Mert nem tűri a konkurenciát.
• Baszki, ez a munkám.
• Ő is a munkád?
• Igen.
• Randi és bújás, szerinted ez munka volt?
• Őszintén, igen.
• Ideje lenne megnézned egy két lányt munka közben, mert te nagyon nem azt csinálod.
• Még kurvaként is elbuktam?
• Nem ezt mondtam. De legyünk őszinték van még mit tanulnod. Milyen nap van?
• Azt hiszem péntek.
• Fasza, ma jön az egyik perverz kuncsaftom, régóta nyaggat, hogy kerítsek valakit, aki végignézi, ahogy megkúr.
• Ez beteg.
• Annyira nem vészesen, szeret szerepelni. Beülsz ma hozzánk?
• Nem lenne furcsa, hogy a Madame ott ül veled?
• Nem kell tudnia, hogy te vagy!
• Húzzak maszkot, vagy mi?
• Azt nem kell, elég egy fátyolozott kalap, és egy elsötétített sarok.
• Te beteg vagy. – mondtam vigyorogva.
• Nem én, a kuncsaftom. Szóval?
• Átgondolom, de egyél, ne csak csacsogj! – Iván megkocogtatta az üvegajtót. Intettem neki.
• Elnézést Madame, hogy megzavarom, Mona.
• Iván.
• Ezt az imént hozta egy futár. – felém nyújtotta az ujján fityegő zacskót.
• Köszönöm. Elmehetsz.
• Ha nem gond, akkor megvárom, nem vizsgáltuk át.
• Te jó ég, rettenetesen paranoiásak vagytok! Vagy csak a kíváncsiság hajt?
• Is-is.
• Legalább nem lódítasz. Jó, maradj itt. – A papír zacskóban egy telefon, egy ékszeres doboz és egy levél volt. Az ékszeres dobozban egy kocsikulcs. Régi darab, semmi hightech.
  
  Azt hiszem, passzolni fog hozzád…
  
  
• Madame.
• Igen? – felpillantottam Ivánra.
• Egy tréler áll a kapuban, önnek hozott valamit.
• Egy tréler. Engedjétek be, mielőtt lepakol nézzétek át, amit hozott.
• Intézem!
• Ha végeztetek, akkor szólj!
• Igen is!
• Ez meg mi a franc? – kérdezte Mona.
• Fogalmam sincs.
• Tudjuk, hogy ki küldte?
• Nem ismerem fel az írást.
• És a telefon?
• Megnézem. Egyetlen telefonszám.
• Most már nagyon kíváncsi vagyok.
• Én is, de maradj itt a fenekeden, nem akarom, hogy bajod essen, ha…
• Jó kislány leszek, maradok. Ne felejts el cipőt húzni!
• Köszi! – Elindultam a bejárat felé a gyepen, a srácok már a platón nézték át az ajándékom.
• Nincs benne semmi extra.
• Ez maga az extra. – Álltam meg a lépcsőn, hogy megcsodálhassam a műremeket. – Egy 1967-es Pontiac GTO. Nedves lett a bugyim. – Iván elröhögte magát. – Ez a legszexibb dolog, amit valaha láttam. Vegyétek le, de óvatosan!
• Igen Madame! – ekkor megcsörrent a telefon a kezemben.
• Igen?
• Hogy tetszik?
• Gyönyörű, de nem fogadhatom el!
• Pedig illik hozzád.
• Igen, és imádom, de ez túl nagy ajándék!
• Csekélység.
• A telefon miért?
• Mert a másik rossz.
• Nincs semmi baja.
• Mindig el akarlak érni.
• Ez fura. Erről beszélnünk kell.
• Beszéljünk, de előbb vidd el egy körre azt a gyöngyszemet.
• Ha beülök, akkor soha többé nem szállok ki belőle. – mondtam vigyorogva.
• Ez a cél. Mennem kell. Ne törd össze magad!
• Igyekszem.

Zsebre vágtam a telefont. Körbejártam az autót, végigfuttattam az ujjam a fényezésen, mély kék, gyönyörű, a króm alkatrészek ragyogtak a napsütésben, álomszép darab. Az egyik fiú nyakig merült a motortérben, mielőtt bepöccentettem volna, majd visszacsukta a motorháztetőt. Beültem, semmi Casinos sercegés, bedugtam a kulcsot és ráadtam a gyújtást, egy kis gáz, felmordult a motor. Ekkor már Mona is a ház előtt állt. Kiszóltam neki az ablakon, gyere, elviszlek egy körre. Nem kérette magát, azonnal bepattant mellém. Lassan hajtottam végig a zúzott köveken, de amint aszfaltot értek a kerekek beletapostam. Végigszáguldottunk az összes kis és forgalom gyenge mellékúton, közben bömböltettük a rádiót és üvöltöttük a dalszövegeket. Elmondhatatlanul felszabadító volt egy ilyen maszkulin csodával száguldozni. Bő egy órával később álltunk meg újra az épület előtt.

• Kerítsetek neki egy tisztességes helyet, ahol semmi nem érheti.
• Igen Madame.
• Georgie, ez isteni volt. – lelkendezett Mona.
• Örülök, hogy jobb kedved lett.
• Ne viccelj! Ilyet csináljunk máskor is!
• Fogunk, imádom.

A házba menet előbányásztam a telefont és írtam egy üzenetet neki:

Georgie: Isteni a vas, de ugye tudod, hogy a tagdíjad fedezi az éjszakát?
JohnDoe: Örülök, hogy élvezed, én is élveztem a veled töltött időt. A jövő héten megismételhetnénk.
Georgie: Benne vagyok, de nem kérek se hajót, se repülőt.
JohnDoe: Biztos?
Georgie: Biztos.

Ideje visszarázódni a napba, ezernyi dolgot kell még elrendeznem.