#36

A város közepén jártunk, egy végeláthatatlan dugóban fennakadva, mikor megszületett az isteni szikra. Egy hirtelen mozdulattal megmarkoltam a táskám, kikapcsoltam az övet, és már ki is ugrottam a kocsiból. Rácsaptam az ajtót Olegre. A kúriában találkozunk! Szeretlek! Ezzel elrohantam a parkoló autók között. Harsogó kürtök zengtek, így kénytelen, kelletlen vissza kellett ülnie a kocsiba, hogy tovább csorogjon a lassan hömpölygő forgalomban. Telefon kikapcsol, nem mintha ez bármiben meggátolná, ha meg akarna találni, de lassítsuk el egy kicsit a folyamatot.

A talponálló semmit sem változott az évek alatt, mintha szándékosan az lenne a cél, hogy a létező legmocskosabb festékkel húzzák fel a nikotin foltokat a sarkokba. A padlón a kifröccsent olcsó kannás bor szaga, muslincák és minden más, ami egy ilyen pokoltanyához kell. Ahogy beléptem egy pillanatnyi csend támadt, lekaptam a túlméretezett napszemüvegem.

• Na ne már srácok!
• Baszd meg Georgie!
• Én is örülök nektek!
• Kérsz egy bambit kislány?
• Később. – mondtam, miközben puszikat nyomtam a ráncos, sokat látott borostás arcokra. – Asszony, gyerekek?
• Áh, a sírba tesznek.
• Akkor semmi nem változott.
• De, még pocsékabb a kevert, mint eddig volt.
• Mutasd! – beleszagoltam a pohárba, borzalmas volt. – Ide vele! – felhajtottam, szívem szerint azonnal a padlóra köptem volna, de hát a neveltetés. – Itt van?
• Az irodában.
• Bejelentesz?
• Téged? Dehogy, csak ronts rá, örülni fog neked!

Két finom koppintás után bekukucskáltam a résnyire nyitott ajtón. A keze a fiókban volt, még jó, hogy nem rúgtam rá az ajtót.

• Szia vénember!
• Mi a pokol? – kérdezte vigyorogva, miközben kivette a kezét a fiókból.
• Nem zavarok?
• Dehogy, gyere csak be! Na, gyere! – megölelt, majd végigmért. – Mikor lett belőled ilyen gyönyörű nő?
• Amikor pislantottál egyet. – mondtam szelíden mosolyogva, majd nyomtam egy cuppanósat az arcára. – Bocsi, össze rúzsoztalak! Mit szólna az asszony?
• Áh, mindig talál valamit, amivel szekálhat. A srácokat ugratom, hogy ideköltözöm, ha még egyszer kicsapja a patáliát.
• Egész menő lehetne a hely, ha vennél valami rendes festéket.
• Na, ülj le! Iszol valamit?
• Most vertem be egy rémes kevertet, meg kell nyugodnia a gyomromnak.
• Hányszor kell neked elmondani, hogy ne idd azt a borzalmat.
• Itt mégse kérhetek vodkát jéggel, kinéznének a srácok.
• Lehet. – Válaszolta, miközben visszahuppant a székébe. – Megleptél kislány, de gondolom nem csak a nosztalgia hozott ide.
• Jól látod. Van egy kis gondom.
• Akkor azt meg kell oldanunk. Mi lenne az?
• Emlékszel Jamesre?
• Igen, de azt hittem, hogy ti…
• Igen, mi igen.
• Akkor miért érdekel, ha bajban van?
• Ő a baj. – hátradőlt – Mindig mondtam apádnak: Szása, ne hagyd, hogy az a gyökér a lányod körül sündörögjön! De hallgatott ő rám?
• Rád lehet, hogy hallgatott volna, de tudod, hogy milyen csökönyös vagyok.
• Valami rémlik. Hogy-hogy hozzám jöttél és nem Szergejhez?
• Tudod, hogy imádom a bátyám, de az ő módszere itt nem lenne hatékony. Ő erőből old meg problémákat, te viszont…
• Én viszont másként. Tudja, hogy itt vagy?
• Nem, hirtelen ötlet volt. Egész pontosan Oleg mellől pattantam meg, hogy beugorhassak.
• Akkor még van egy kis időnk, mire ideér érted. Hogy van a gyomrod?
• Inni akarsz?
• Te meg szívességet kérni.
• Inkább munkát ajánlani. Természetesen nem kérem a segítséged ingyen!
• Ne sérts meg! – az ajtóhoz ment és kikiáltott – Gyuszi! Van jegünk?
• Van főnök.
• Fasza, akkor vedd elő a dugi vodkámat és tölts egy duplát a kislányak és baszd tele a legtisztább poharat amit találsz jéggel!
• Imádom, ahogy italt rendelsz. – mondtam vigyorogva.
• Ez mégis csak egy késdobáló.
• Komolyan? – mondtam hitetlenkedő arccal.
• Komolyan, de mesélj, mi van veled? Azt hallottam Szergej jó hozzád.
• Igyekszik mindent megadni, amit csak kiejtek a számon. Kaptam tőle egy kúriát.
• Ahova mindenki, aki számít kúrni jár. – kinyílt az ajtó mögöttem.
• Tessék Georgie.
• Köszi Gyuszi puszi nyuszi! – egy félmosollyal az arcán lehorgasztotta a kopasz fejét.
• Azt hittem, hogy ezt már kinőtted. Ezért iszol velem is egyet mielőtt lelépsz!
• Persze Gyuszi puszi nyuszi!
• Vágjunk bele! Mit csinált ez a bond gyerek?
• Felcsapott ügyvédnek és épp a biztonsági főnököm akarja befenyíteni valamivel. Akarom azt a valamit.
• Így már értem, hogy miért nem Oleggel jöttél. Van köztetek valami?- kiszállt az arcomból a vér egy pillanatra.
• Nem tudom. Képlékeny. A kurva és a gengszter. Nem uncsi klisé ez?
• Anyád is kurva volt, nem is rossz, ha engem kérdezel és apád meg egy. – elhallgatott.
• Szása jobb volt, mint egy apa. Jó volt hozzánk.
• Mert imádott titeket.
• Miatta nem hozatod rendbe a helyet?
• Felverethetném a padlót, de az nem hozná vissza őt. Én így emlékszem rá, és emlékeztetem magam, hogy ne vágjak bele semmibe, ami nem érint közvetlenül.
• Értem. – letettem a poharat az asztala szélére. – Akkor nem zavarlak tovább.
• Ülj le te kis hülye! Megnézem mit tehetek.
• Imádlak, imádlak, imádlak, imádlak! – ugrottam a nyakába!
• Implant?
• Saját te vén mocsok!
• Csak cukkollak. Na de drágám, ne tarts fel tovább, igyál egyet a srácokkal, Gyuszi szerez neked egy taxit, ami hazavisz, mielőtt Oleg, vagy Szergej ideérne.
• Szólj, ha..
• Mindenképp!

A kevert íze a számban ragadt, és persze, hogy ilyenkor nincs nálam semmi, ami el tudná nyomni. Gyuszit gyorsan lebeszéltem a taxiról, ki akartam szellőztetni a fejem, mielőtt újra vitába bonyolódom Oleggel, majd Szergejjel, mert felelőtlenül viselkedem. Épp ezen méláztam el, mikor lelassított mellettem egy autó. Néhány lépésig tudomást sem vettem róla. A hátsó ablak motorja tompán zúgott.

• Madame! – megtorpantam és önkéntelenül is az ismerős hang irányába pillantottam.
• Üdvözlöm!
• Elvihetem?
• Ha nem okoz gondot önnek, akkor igen. – kiszállt a kocsiból és betessékelt. Átcsúsztam az ülés túloldalára.
• A kúriába?
• Igen.
• Gondterhesnek tűnt.
• Apró bosszúságok, nem érdekes. Hiányzott. – csúszott ki a számon, mire észbe kaptam már késő volt.
• Ön is nekem. – válaszolta szelíd hangon. – Úgy terveztem, hogy a hétvégén látogatom csak meg, de a szerencse úgy tűnik előbb akarta az utamba sodorni önt.
• A vak véletlen.
• Hisz a véletlenekben?
• Nem mondhatnám.
• Helyes.

Oleg az ajtóban állt, mikor begurultunk az épület elé. Váltottunk még néhány szót a megmentőmmel, majd feloldott a központi zár, a kilincsért nyúlt és kisegített a kocsiból.

• Vasárnap. – hangzott az utolsó szó az utastérből.
• Már alig várom. – válaszoltam. Megvártuk még kiérnek az udvarból. Ekkor Oleg nekem támadt.
• Te mégis mi a picsát képzelsz magadról?
• Nem értem a kérdést. – megmarkolta a karom és visszarántott. – Baszd meg Oleg ez fáj! – azonnal elengedett.
• Sajnálom.
• Majd, ha lehiggadtál beszélünk!

Hosszú orosz káromkodás visszhangzott a széles folyosón. Ahhoz képest, hogy meg akarom menteni, lépten-nyomon kínos helyzetbe hozom. Ideje lenne összeszednem magam.