#25

Tomi bukkant fel mögöttem, félrevont, majd némi rémülettel a szemében megkért, hogy akit most bemutat ne utasítsam el, mert az később komoly problémák forrása lehet. Láttam, hogy mennyire komoly a rettegése, így nem gáncsoskodtam. Miután megpillantottam az illetőt egyébként sem tettem volna. Magas volt, ragyogó kék szemek, szenvtelen arc, egyenes száj, rá szabott öltöny és cipő.

• Madame. – majd ráhajolt a kézfejemre.
• Örvendek. Mivel állhatok a szolgálatára ma este?
• Lenne kedve meginni velem egy italt?
• Természetesen. A szalonban, vagy egy csendesebb helyen?
• Ahogy önnek megfelel.
• Kérem kövessen.
• Szabad? – a karját nyújtotta, belekaroltam. Igyekeztem nem tudomást venni a feszült pillantásokról, miközben az emeletre tartottunk.
• Kérem, foglaljon helyet, mit tölthetek?
• Vörösbort, ha van.
• Természetesen. Nézze el, ha száraz és egy cseppet fanyar, de kedvelem ezt a pincészetet.
• Szeretem, a fanyar borokat.
• Úgy tűnik, hogy sokan tartanak öntől. – vágtam bele azonnal a közepébe.
• Ne higgyen a látszatnak, békés ember vagyok.
• Nem szokásom mások benyomására hagyatkozni.
• Helyes.
• Parancsoljon.
• Köszönöm. Zavarja, ha rágyújtok?
• Dehogy, csak tessék.
• Megkínálhatom?
• Köszönöm. – miután meggyújtotta a cigarettám kényelmesen elhelyezkedtem mellette a kanapén tartva némi távolságot felé fordultam. – Nem akarok tolakodni, de szeretem, ha tudom, hogy ki a vendégem.
• A hírem gondolom már megelőzött.
• Ön az egyik klubtagunk, akinek nem mondunk nemet. – megengedett magának egy fél mosolyt.
• Mondhatjuk így is. – a cigaretta tárcát és a gyújtót a dohányzó asztalra tette. – Kevesen mondanak nekem nemet.
• Nem fárasztó ez egy idő után? – Hátra dőlt, elmerengett.
• Ezt a kérdést még soha senki sem tette fel nekem.
• Talán, mert nem volt elég bátorságuk hozzá. Tekintélyt parancsoló az antréja.
• Fogalmazhatunk így is.
• Ön hogyan fogalmazna.
• Valaki valamikor azt mondta, hogy az emberek a félelemtől lesznek hűségesek, nem a szeretettől.
• Szereti, ha félnek öntől?
• Igen. Szeretem.
• Ezt várja el tőlem is?
• Nem hiszem, hogy ön az a típus lenne. Egy megfélemlíthető nő nem vezet egy ekkora házat. Bevallom őszintén, a kíváncsiság hozott ma ide. Néhány üzletfelem említette, hogy új tulajdonosa lett a kúriának, amit már egy ideje tudtam, hogy be fog következni, de arra nem számítottam, hogy Szergej átengedi a húgának.
• Ismeri a bátyámat?
• Néhány éve, futólag. Sok dologban hasonlítunk a testvére és én.
• Éspedig?
• Megelőz a hírünk.
• Jobban kedvelem a saját benyomásokat, mint már említettem. – elnyomtam a cigarettám.
• Volna kedve táncolni? – szegezte nekem a meglepő kérdést.
• Természetesen. Milyen zenéhez lenne kedve.
• Eltekintek a zenétől. – felállt, felém nyújtotta a kezét, majd gyengéden felsegített. Egészen közel lépett a kezét a derekamra illesztette, majd felvettük a pozíciót. Tökéletes ütemben vezetett, amin magam is mélységesen meglepődtem, de igyekeztem alkalmazkodni, és hagyni hogy vezessen. – Engedje el magát, hagyja, hogy vezessem, tudom, nehéz, de néha… – Elmosolyodtam és a szemébe néztem. – Helyes, ezt már szeretem. – néhány perccel később, miután körbesasszéztuk a fél szobát, és egyszer sem akart az ágyra dönteni elengedte a derekam és hátra lépett egyet. Kezet csókolt. – Köszönöm a táncot hölgyem.
• Uram. – válaszoltam, miközben esetlenül próbáltam pukedlizni. Visszaültünk a szófára.
• A táncot még gyakorolnunk kell.
• Berozsdásodtam.
• Dehogy, csak eddig nem táncolt jó partnerrel.
• Lehetséges. – az órájára pillantott.
• Ideje indulnom. Köszönöm a kellemes estét.
• Kikísérem.
• Ne fáradjon, tudom az utat. – egy újabb kézcsók, majd nagy sebbel-lobbal távozott.

Úgy ültem a szófán, mint egy rakás szerencsétlenség. Ez meg mi a fene volt? Ki a fene ez a pasas? Felemeltem a házi telefont és leszóltam, hogy valaki küldje fel Tomit. Hátra dőltem és lehunytam a szemem. Hallottam, ahogy az ajtó nyelve kattant, sebes léptek a parkettán, majd egy irdatlanul nagy pofon csattant az arcomon, és mire a szemeim kinyitottam erős kezek markolták a torkomat.

• Mi a picsát képzelsz magadról te kibaszott kurva! Szétosztogatod a kurváidnak, amit neked vettem! – éreztem a vér ízét a szám sarkában. – Mással kúratod magad? Megdöglesz ribanc!

Az ujjaim a kézfejébe vájtam, de már nem volt elég erőm, hogy lelökjem magamról, az oxigén elfogyott, elájultam. Mire magamhoz tértem, Laura hajolt fölém, borogatás volt a kezében, a vért próbálta letörölni az arcomról.

• Magához tért! – sikoltott fel.
• Mi történt?
• Megtámadták. – a torkomhoz nyúltam, elképesztően fájt.
• Ki…
• Maradjon fekve, már biztonságban van!
• Jól vagyok. – ismételgettem. – Inkább segíts! – Segített felülni, a fejem még kótyagos volt. – Itt meg mi a fene történt? Mi ez a kupleráj?
• Tomi nehezen tudta letépni önről a támadóját.
• A Rózsa Lovag? – mondtam rekedten.
• Igen.
• Most hol van?
• Az alagsorba vitték.
• Meddig voltam eszméletlen?
• Negyed órát, 20 percet. – felálltam és megszédültem. – Mondtam, hogy maradjon a fenekén.
• Nem, jól vagyok.
• Üljön le, szólok valakinek!
• Olegnek.
• Oleg nincs itt Madame.
• Ja, tényleg. Ne szólj senkinek. Lemegyünk.
• Így nem láthatják a …
• Nem is fognak. Le kellene támogatnod.

Az ajtóhoz mentem, ami a falban volt. Laura támogatott a szűk folyosókon. Mire az alagsorba értünk kitisztult a fejem.

• Madame! Mondtam, hogy ne hagyd felkelni! – ripakodott rá Laurára.
• Nem az ő hibája. Hol van?
• Madame!
• Azt kérdeztem, hogy hol van!
• Jöjjön utánam. – Tégla folyosó, majd egy nehéz vasalt acél ajtó. A helyiség valaha raktár lehetett, most egészen másra használták. A földhöz volt csavarozva egy szék, a Rozsa Lovag hozzá volt szíjazva.
• Milyen eredeti, ő erre gerjed. – a feje előre hanyatlott.
• Ki kellett ütnünk, nagyon rúgkapált.
• Locsoljátok fel!
• Madame, majd mi ezt elintézzük!
• Azt mondtam, hogy locsoljátok fel.
• Madame, nincs jól! – gyilkos pillantást vetettem rá – Rendben.
• Szergej vagy Oleg tud már róla?
• Mindketten.
• Mikorra érnek ide?
• Oleg hajnalban, Szergej még az éjjel.
• Akkor nincs sok időm?
• Mire?
• Hogy elcsevegjek vele!
• Mit akar csinálni?
• Ébreszd fel és utána leléphetsz!
• Ma…
• Tedd amit mondtam!