Az könyvtárban továbbra is gyűltek a holmik, Laura standerekre rendezte a ruhákat, mert már nem maradt hely, ahová kiteríthette volna őket, mint a levadászott vadat. Azt hiszem ideje, hogy véget vessek a Rózsa Lovag szeszélyének, ez így nem mehet tovább. Végigfuttattam az ujjaim a puha, selymes finom anyagokon, majd meghúztam a csengő zsinórt.
- Igen Madame! – állt meg Laura az ajtóban.
- Gyere be kérlek. Fantasztikus munkát végeztél, de ezek nem maradhatnak itt.
- Engedelmével megnyittattam az egyik szobát a lakosztálya mellett, régen az egy plusz öltöztető szoba volt, így ha önnek is megfelel, akkor oda el tudom pakolni ezt a rengeteg holmit. Kivéve persze az ékszereket, mert az gondolom a széfbe megy.
- Jobb ötletem támadt! Van nekünk varrónőnk?
- Természetesen van Madame, ha kívánja azonnal idehívom.
- Kérlek. – ezzel elviharzott. Az italomba kortyoltam, mikor újra megjelent az ajtóban mögötte egy rendkívül bájos 50-es éveiben járó hölgy állt. – Kérem, fáradjon be!
- Igen Madame.
- Georige. – mondtam miközben kezet nyújtottam neki.
- Mária. – válaszolta, miközben finom, törékeny ujjait az ujjaimhoz érintette, mint egy porcelán baba, finoman megráztuk egymás kezét.
- Remélem nem szakítottam ki bokros teendői közül.
- Nem Madame. Miben lehetek a szolgálatára?
- Azt tervezem, hogy a ruhákat szétosztom a lányok között, viszont néhány darabon igazítani kell majd. Az lenne a kérdésem, hogy ön szerint mennyi idő, még elkészül velük?
- Ha a lányok nem csacsognak sokat, akkor akár ma este is. Apró igazításokra lesz csak szükség.
- Nagyszerű.
- Nézze el nekem a kérdést, de biztos, hogy ezeket a drága holmikat a lányoknak akarja adni?
- Biztos, és szeretném, ha viselni is tudnák ma este, persze, ha valóban nem okoz nagy gondot. – elmosolyodott.
- Volt már ennél nagyobb kihívás is az életemben.
- Laura, szólj a Hölgyeknek, hogy várom őket!
- Igen Madame!
- Addig megkínálhatom egy kávéval?
- Nem, köszönöm. Egyet sem tart meg közülük? Például ezt? – leakasztotta az egyik ruhát, ahogy felém fordult oly lágy és gyengéd volt a ruha esése, hogy nehéz lett volna ellenállni neki. – Gyönyörű darab.
- Valóban.
- Tegyük félre. – elmosolyodott. A folyosón halk zsibongás. – Jó reggelt hölgyek, fáradjatok be! Máriát gondolom már mindenki ismeri! – bólogattak. – Helyes. Szeretném, ha mindenki választana magának egy ruhát a standerről, persze anélkül, hogy hajcihő lenne a vége, majd Mária elvégzi a szükséges igazításokat. Estig végeznie kell, mert ma mindenkit a választott ruhájában szeretnék látni.
Valamiféle hierarchia szerint felsorakoztak, amit elsőre nem teljesen értettem, de úgy tűnt, hogy működik így röpke negyed órába telt, hogy minden lány megtalálja a neki tetsző ruhát. Megköszönték és hasonló hatékonysággal tűntek el a személyzeti szárnyban. Mona maradt csak a könyvtárban.
- Szép a ruha, amit választottál. – állapította meg halkan.
- Szeretnéd?
- Dehogy. Csak az ízlésed dicsérem.
- Máriáét. Ő kapta le az állványról, hogy megmentse nekem. Hogy érzed magad?
- Jól, jobban, nem tudom, de rendet csináltam.
- Ennek örülök. Szóba került a doki?
- Nem.
- Szeretnéd, hogy szóba hozzam?
- Mint lehetőséget nyugodtan megemlítheted, kíváncsi vagyok a reakciókra.
- Majd megnézed.
- Jobb szeretném, ha te számolnál be nekem.
- Rendben. Megyek, mert lemaradok a tűpárnáról.
- Madame, mi legyen a maradék holmival?
- Szólok a fiúknak, hogy vigyék fel, a többit rád bízom. Valahogy préseld be a gardróbba.
- A ruha?
- Azt ma viselni fogom.
- Fehérnemű, cipő, ékszerek?
- Rád bízom, lepj meg.
- Igen Madame.
Oleg: Pénteken munkába állok.
Georgie: A bányában?
Oleg: Ha azt akarod, hogy betemessenek, akkor ott is dolgozhatom.
Georgie: Ez felhívás keringőre?
Oleg: Félő, hogy rossz lábra taposnék.
Georgie: Egy időre elutazott, bár nem mondta, csak tudom.
Oleg: Az soha nem jelent semmit, olyan, mint Isten, mindent lát.
Georgie: Azt sem tudta, hogy most hol vagy. Tőlem kérdezett rá.
Oleg: Csacsi lány… Pénteken dél körül érkezem.
Georgie: Várlak!
Remélem addig nem lesz semmi kalamajka, még vissza nem jössz. Már csak a rossz előérzetemmel kellene kezdenem valamit. Tényleg paranoiás leszek, ha így folytatom.