Bordélyház

#75

A dühöm rideg, steril nyugalommá szelídült. Szinte soha nem volt még ennyire tiszta a fejem. Mire végeztem az esti előkészületekkel egészen összeállt a következő néhány nap. A tükörben újra felsejlett a rég nem látott porcelán arc.

Az este rémesen untatott, de két bájcsevej között újra és újra átgondoltam a tervet, hibák után kutatva, azokat kijavítva. Szergej elkerült, ivott egyet majd eltűnt az egyik szobában. Valahol bosszantott, de örültem neki, hogy nem kell újabb felesleges köröket lefutnom vele is. Oleg a háttérből figyelt.

  • Hol jársz? – kérdezte meg éjfél után, mikor ketten maradtunk a szalonban, leszámítva a személyzetet, de ők ügyet sem vetettek ránk.
  • Itt vagyok. – válaszoltam a tőlem telhető legszelídebb hangon.
  • Hogyan segítsek?
  • Tartsd távol tőlem Szergejt még a végére nem érek.
  • Tudod, hogy ez butaság. Csak meg akar védeni, ahogy én is!
  • Eddig sem sikerült. Úgy tűnik a ti ügyetek az enyém lett. – állapítottam meg szomorúan.
  • Megoldjuk.
  • Nem, nem kell. Nem retteghetek folyton, hogy mikor ki akar éppen… – egy mély sóhaj – Ki kell állnom magamért.
  • Nem akarom, hogy hülyeséget csinálj! Azt meg végképp nem, hogy bajod essen. – ráemeltem a pillantásom.
  • Tudod, hogy ez nem számít. Ha jön az elkerülhetetlen…
  • Ez ostobaság. – elmosolyodtam.
  • Ideje aludnom egyet.
  • Ahogy akarod.
  • Egyedül.
  • Haragszol rám?
  • Nem, de ma egyedül akarok lenni. – megsimítottam az arcát, belecsókolt a tenyerembe. – Ha mellettem vagy, abból nem lesz alvás.

Elvigyorodott, bólintott. A szalon ajtajában levettem a cipőm és mezítláb slattyogtam végig a néptelen folyosón, fel az emeletre, bekukucskáltam Laura szobájába, mélyen aludt. Csendesen behúztam az ajtót. Legalább ő azt teszi, amit kérek tőle. Pucéran elhevertem az ágyon és vártam, hogy elnyomjon az álom.

Hajnali négy volt, felébredtem, kissé nyúzottnak éreztem magam, de ez nem állhatott a dolgaim útjába. Megmostam az arcom, kerítettem magamnak egy farmert, pulcsit, bakancsot. Főztem a konyhában egy nagy adag kávét, a hónom alá csaptam egy termoszban. A garázsban megsimogattam a kicsikém motorháztetőjét, majd a kulcsszekrényben megkerestem az egyik monstrum kulcsát. A biztonságiak feszülten figyelték minden mozdulatom.

  • Segíthetünk valamiben?
  • Igen, tartsátok a szátokat. – bólintottak.

Bemásztam a monstrumba, semmi nem esett kézre, máris utálom, gondoltam magamban. Előre húztam az ülést, majd a hátsó kapun kigurultam a birtokról. Lassan hajtottam, nem akartam ennél nagyobb feltűnést kelteni. Öt óra múlt, mire az Öreghez értem. Nyúzottnak tűnt, ahogy a teraszon a cigijét szívta. Nem rég érhetett haza a kocsmából.

  • Hosszú volt az éjszaka?
  • Te mi a picsát keresel itt?
  • Beszélnünk kell.
  • Azt hittem, hogy a tesód hét lakat alatt tart.
  • Tudod, hogy mindig is szabaduló művész voltam.
  • Gyere, csüccs le. Kérsz egy kávét?
  • Csak ha nem csapsz vele nagy zajt. Nem akarom felverni az asszonyt.
  • Mélyen alszik, nem lesz para. – térült, fordult, majd a kannával és egy tejes dobozzal a hóna alatt újra leült. – Mi a baj kislány.
  • Tudom, hogy kik voltak. – megállt a kezében a gyújtó.
  • Honnan?
  • Mindegy. – bólintott.
  • De megbízható.
  • Igen.
  • És most mit akarsz csinálni? – elég volt egy pillantás. – Értem. Gondolom Szergej próbált lebeszélni.
  • A maga esetlen módján.
  • Azért jöttél, hogy én is megpróbáljalak?
  • Nem.
  • Sejtettem. Ugye tudod, hogy Szása sem akarná, hogy butaságot csinálj.
  • Tudom.
  • Mi a terv?
  • Elvarrni a szálakat. – elhúzta a mutató ujját a torka előtt. – Dehogy, az nem az én stílusom.
  • Erről azért nem vagyok meggyőzve. – elmosolyodtam.
  • Azt sem én csináltam.
  • Ha szigorúan vesszük, akkor tényleg nem, de közvetve mégis.
  • Szergej nem találja, te tudod, hogy hol van?
  • Igen.
  • Egyedül van?
  • Nem, van vele egy Zsolt nevű tag.
  • Miért nem szóltál erről Szergejnek?
  • Mert te kértél meg, hogy tartsam szemmel, nem ő.
  • De ő a főnök.
  • Nem az enyém. Nekem örökre csak egy kis kölyök marad, aki… mindegy is. Nem ártom magam a dolgaiba, ahogy ő sem az enyémbe. Így mindenki boldog. Hol akarod intézni?
  • A kúriában.
  • De ott most túl sokan vannak.
  • Lehet, de ott kell lennem, hiszen épp veszélyben forog az életem. Senki sem gondolná, hogy hazaviszem a szemetet.
  • Ebben is van valami.
  • Mikor?
  • Nemsokára. Tartsd őket szemmel, hogy ne tudjanak meglépni és szólok, ha megtaláltam a megfelelő helyet a számukra.
  • Rendben kicsim.
  • Ideje visszamennem. Köszönöm a kávét. És Öreg…
  • Tudom, nem is láttalak.
  • Köszönöm.

Biccentett. Visszahajtottam a kúriába, a kocsit visszaparkoltam a helyére, még az ülést is visszaállítottam. A srácok a garázsban kérdőn pillantottak rám.

  • Keresett valaki?
  • Senki Madame.
  • Ha kérdezik, hogy jártam-e itt.
  • Nem is találkoztunk önnel.
  • Helyes.

Írtam egy cetlit és becsúsztattam Laura ajtaja alatt. Befészkeltem magam a pánikszobába. Minden monitort a konyhára, a hátsó bejáratra állítottam. Lassan gyülekezett a személyzet, lassabban, mint elvárható lett volna. Valóban kezdtek egy kissé elkanászodni. Laura nem sokkal később megjelent, szinte ügyet sem vetettek rá. Mikit kereste, az egyik mosogató fiú válaszolt csak, hogy még nem ért be. Az órájára pillantott, majd csalódottan nekilátott a rendelések átböngészésének. Nem tetszett, amit látok. Nagyon nem. 9 után befutott a séf úr, napszemüveg, gyűrött arc. Laura igyekezett őt kérdőre vonni, de minősíthetetlen stílusban rázta le. A lány felnézett az egyik kamerára, majd elindult a könyvtárba egy bögre kávéval. Mire odaért már a kanapén ültem.

  • Oh köszönöm, már épp kifogytam a koffeinből. Kész a lista?
  • Igen Madame.
  • Teljes lista, vagy most is tele vagy jóindulattal, mint mindig? Sejtetem.
  • Ha kirúgjuk a személyzetet, akkor ki fogja ellátni a teendőket.
  • Azt hittem, hogy jó hírem van a környéken.
  • Ez tény.
  • Akkor nem hiszem, hogy gondot fog okozni, hogy új embereket vegyél fel. A séf kokózik?
  • Miből gondolja?
  • Megérzés.
  • Szerintem igen.
  • Pedig ismeri a szabályokat. Hogy áll az építkezés?
  • Mivel nincs nagy szerkezeti átalakítás, így már csak napok kérdése.
  • Nagyszerű. A pince?
  • Mint valami középkori börtön. Félek lemenni oda.
  • Nem is kell többször lemenned, majd azt én elintézem.
  • Köszönöm. Viszont a többi részét szeretném, ha nemsokára megnéznéd. Csak előtte hívd be az irodádba Mikit, mondjuk 20 perc múlva.
  • Mit mondjak neki?
  • Semmit, csak hívd oda. Te nem leszel ott.
  • Áh, értem.
  • Helyes. Várd meg itt, még oda nem ér, utána irány az építkezés!
  • Igen Madame.

Nagyjából fél órája ültem már Laura irodájában Mikire várva, mire kegyeskedett megjelenni. Háttal ültem az ajtónak, ami kissé hatásvadász, de ez szolgálta a céljaimat a leginkább.

  • Mi a faszt akarsz már megint? Kurvára nincs időm veled baszakodni! – megfordultam. – Faszom!
  • Csukd be az ajtót.
  • Nem tudtam, hogy te… – elindult a szék felé.
  • Nem, nem kell, hogy leülj, nem leszel itt annyi ideig. – megtorpant.
  • Mi a fasz van?
  • Kérem.
  • Mit?
  • Kérem.
  • De mégis mit? – értetlenkedett.
  • Ne kelljen még egyszer. – beletúrt a zsebébe. – Tedd az asztalra.
  • Ne már! – látta a tekintetemen, hogy ez most nem fog működni, duzzogva az asztal szélére tette a zacskót.
  • Tudod, hogy mi a szabály.
  • De ez egy baromság, mindenki csinálja.
  • Lehet, de nem nálam. Még egy dobásod van, ha nem veszel vissza a pofádból és csinálod a dolgod, akkor a legjobb esetben csak kibaszlak. Ez vonatkozik a munkatársaidra is. És ne próbálj meg többé munkát lőcsölni az asszisztensemre, mert egyesével töretem el az ujjaid. Világos voltam?
  • Igen.
  • Szemmel foglak tartani. Takarodj vissza dolgozni! – Laurával épp összefutottak az ajtóban. Nagy ívben kerülte ki a lányt.
  • Mégis mit mondott neki?
  • Csak, amit hallania kellett. Gyere. – megálltam a konya közepén és elüvöltöttem magam, hogy mindenki rám figyeljen. – Mindenki pakoljon ki! – kérdőn pillantottak egymásra – Ne raboljuk egymás idejét, rakjátok ki a pultra a szarotokat! – előkerült még 4-5 zacskó, nagyon pipa lettem – Egyetlen kibaszott szabály van! Ezt a szart nem hozhatjátok ide! Ha jön egy kibaszott ellenőrzés és bezárnak minket melyikőtök fogja kifizetni a kiesett bevételt? Senki. Használjátok már a kibaszott fejeteket! Akinek nem tetszik, az fogja a cuccát és mehet, nem kötelező itt lenni. – nem mozdultak, a padlót bámulták, és igyekeztek elkerüli a pillantásom. – Ennyire rossz itt?
  • Nem. – szólalt meg az egyikük.
  • Akkor mégis mi a faszért nem tudtok viselkedni? Komolyan ezt kell csinálnom? Komolyan? Nem hagyhatom másra a konyhát, mert azonnal baszakodni kezdtek vele? Ez a nő itt a jobb kezem, ha ő nincs, akkor kurvára nem lesz pénzetek erre a fosra, de még kajára sem, mert ezt ő intézi. Nem én, nem a séf úr, Ő! Gyakorlatilag tőle függ, hogy ki lehet itt, mert én a kezébe adtam ezeket a döntéseket. Legszívesebben most mindannyiótokat elzavarnálak a faszba. Kivéve téged. – böktem rá a mosogató fiúra. – Te még tudsz viselkedni.
  • Köszönöm. – mondta megszeppenve.
  • Szívesen. Szóval, csak hogy tisztán lássatok. Laura a közvetlen főnökötök, igen, a séfé is. Ha még egyszer meglátom, hogy nem tisztelitek, akkor könnyen pótolhatóvá teszlek titeket! És ne legyen félreértés, azért mert nem vagyok itt még látok mindent. – a sarkokban lévő kamerákra mutattam. – Egy dobásotok maradt. Munkára! – Laura felé fordultam – Hozzáfűznél még valamit, vagy mehetünk?
  • Azt hiszem, hogy mindent világossá tett a számukra, úgyhogy szerintem mehetünk! – végigfuttattam még rajtuk a pillantásom.
  • Nem látom, hogy dolgoznátok! – mindenki azonnal visszafordult a munkájához. A folyosóra érve Laura szóra nyitotta a száját, de közbevágtam. – Szeretném, ha ezentúl kiállnál magadét ahelyett, hogy megcsinálod azt, ami az ő dolguk.
  • Igyekezni fogok.
  • Te vagy a főnökük, úgyhogy állj a sarkadra. Tudom, hogy képes vagy rá, ezért választottalak téged!
  • Pedig, most csúnyán elbuktam.
  • Ez így van, de tudom, hogy tanulsz belőle és nem lesz több ilyen.
  • Miért kellett a lista?
  • Hogy kirúgd őket néhány nap múlva nyomatékot adva a szavaimnak, úgyhogy kezdj el embereket keresni a helyükre.
  • Igen Madame.
  • Mi van mára?
  • Át kell néznünk a könyvelést, van egy két újabb jelentkező a hölgyekhez.
  • Van köztük érdekes?
  • Nem igazán, kifejezetten fura érzésem van velük kapcsolatban és a múltjuk is homályos.
  • Akkor tartsuk őket távol.
  • Rendben.
  • Munkálatok?
  • Célegyenesben.
  • Kell valaki, aki berendezi a pincét.
  • Milyenre?
  • Mint egy BDSM kínzó kamra.
  • Bővítjük a repertoárt?
  • Lehetéséges. – füllentettem.
  • Akkor kerítek valakit, aki jártas ebben.
  • Mestereket kérlek, a dominákat majd máskor venném szemügyre, egyelőre a helyiséget kell megcsinálni.
  • Rendben. Mikorra hozzam a könyvelést?
  • Akár most is, átböngészem és utána megbeszéljük.
  • Akkor visszarohanok az irodámba, mert az ott maradt.
  • Csak nyugodtan, a könyvtárban leszek.