Bordélyház

#72

Alig-alig vette le rólam a pillantását ebéd közben, majd egy ponton komorság jelent meg az arcán, az ujjbegyeimmel végigsimítottam a kézfejét.

  • Mi a baj?
  • Semmi. – emelte rám újra a pillantását.
  • Miattam, vagy más miatt szomorodtál el?
  • Osztoznom kell rajtad Oleggel? – a kérdéstől majdnem keresztben lenyeltem a villát, de szerencsére még időben kicsusszant és pokoli csörömpöléssel a köre zuhant.
  • Tessék? – kérdeztem, miközben igyekeztem a szalvétával enyhíteni a károkat.
  • Oleg is szerelmes beléd, ahogy te is belé.
  • Hogy-hogy Oleg is? – újabb éles pillantással találtam szemben magam. Belekortyoltam a boromba és hátra dőltem a széken. – Tehát te is úgy gondolod, hogy belém habarodtál egy picit?
  • Nem picit.
  • Akkor ez most egy fura szerelmi vallomás lenne? – kérdeztem vissza mosolyogva.
  • Igen. Valami olyasmi. A francba. – sziszegte maga elé. Felkönyököltem az asztalra.
  • De hát nem is ismersz még.
  • Az tény, de ahogy korábban már említettem, nem tudom megmagyarázni, csak megtörtént. Tudod, hogy az üzlet hozott mindig csak ide, csak ezért érte meg a tagdíj és hogy el kellett viselnem Zsoltot, de utána jöttél te és a nyugodt kis életem felborult.
  • Ne haragudj. – mondtam a legszelídebb hangomon.
  • Ne butáskodj! Csak…
  • Csak?
  • Elvetted a józan eszem. Veled akarok lenni, folyton. Soha nem mondtam még le nő miatt találkozót, de most 6 ökörrel sem tudtak volna elrángatni innen.
  • De ez gond, ugye tudod?
  • Tudom. – motyogta újra maga elé.
  • De válaszolok a kérdésedre is, igen, osztoznod kell. Vele biztosan és ki láthatja még a jövőt. Ez a munkám, a hivatásom, az életem, de most ez a mi időnk, úgyhogy ne gondolkodj ezen kérlek.

Mellé léptem, a fejét a hasamnak támasztotta, megsimogattam a buksiját. A keze végigsiklott a lábamon bokától a popsimig. Kérem a desszertem, mondta kaján vigyorral az arcán. Terpeszben a combjai közé húzott, megcsókoltam, szopogattam a fickándozó nyelvét, közben végig gombolta a mellkasomon a blúzom, hogy könnyedén hozzáféjen a melleimhez, csak annyira húzta le melltartóm, hogy kibuggyanjanak a bimbók. Azonnal rájuk cuppant, az ujjai már bennem matattak, remegett minden porcikám, ahogy a fogait finoman rám feszítette. Felszisszentem, ekkor az ujjai újabb rohamra indultak, elélveztem. Hagyott egy cseppet pihenni, majd felállt és az egyik üvegtáblához préselt. Még felocsúdni sem volt időm már éreztem a forró makkját, ahogy ismét utat tör magának. Szorosan átfonta rajtam a karjait, a mellem a hideg üvegnek préselte, a nyakamba csókolt, majd az ujjbegyét a csiklómra illesztette és nem volt többé megállás. Minden porcikám remegett, alig tudtam már tartani magam. Még erősebben tartott, hogy ne rogyjak össze. A sokadik gyönyör után a pillantásom a kúriára tévedt és megpillantottam Oleget az ablakban, ahogy az aktust szemléli. Lehunytam a szemem, hogy a véremben is érezzem, ahogy végigperzseli a bőröm. Nem tudom, hogy John észrevette-e, és neki tart épp előadást, vagy valóban én hatok rá így, de az biztos, hogy minden pillanatát élvezem. Még egy utolsó gyönyör, amibe már mindketten belehaltunk egy kissé. Kicsusszant belőlem, megfordított és olyan hosszan csókolt, mint még talán soha senki. A nyaka közé fontam a karjaim, ő szorosan átkulcsolta a derekam.

  • Isteni volt a desszert. – mondta, miután begomboltam az utolsó gombom is.
  • Örülök, hogy ízlett.
  • Viszont most már…
  • Persze, örülök, hogy láttalak.
  • Hát még én. Mikor láthatlak újra?
  • Minden este itt vagyok. – válaszoltam kaján mosollyal az arcomon.
  • Akkor én is minden este itt leszek. – ennél a résznél láttam be, hogy ezt most egy cseppet elpuskáztam, de vélhetőleg csak barokkos túlzás volt részéről.
  • Ne mondj olyat, amit nem tarthatsz be. Az örömöd akarok lenni, nem az, aki csődbe visz.
  • Ebben van valami. Ma már biztos nem tudok visszajönni, de beszéljünk.
  • Rendben. – Csókot lehelt az ajkaimra.
  • Maradj csak, kitalálok.