Bordélyház

#71

Elpilledtem a karjaiban, szeretem, hogy ott igazán biztonságban vagyok. Mint egy hatalmas kőfal úgy tornyosul fölém, mikor épp vigyázni akar rám. Megnyugszom, kikapcsolok, és otthon érzem magam. Persze ez veszélyes, mint ollóval rohangálni, hiszen soha nem tudom, hogy mikor esek pofára és sebzem meg magam, de valami megváltozott. Valami jobb lett, igazabb és talán az enyém. Lehet, hogy el kellene engednem a John témát és megnézni, hogy mi lesz ebből?

Belecsókolt a nyakamba, puhán, lágyan. Épp átfordultam volna, hogy rátekeredjek, mikor az arcom elé tartotta az órát.

  • Basszus, elaludtam. – motyogtam.
  • Csak 20 percre, úgyhogy nem maradtál le semmiről még, de lassan ideje készülődni, vagy elkésel.
  • Nem akarok kimászni az ágyból.
  • Akkor ide kéred az ebédet?
  • Nem, ez a mi ágyunk, ide nem jöhet más. – mosoly úszott szét az arcán.
  • Akkor neki marad a másik ágyad?
  • Igen. – válaszoltam beletörődő hangon.
  • Most épp úgy festesz, mint akit akasztani visznek.
  • Lehet el kellene engednem az egészet. – az ujjbegyét az állam alá illesztette, megemelte, hogy felpillantsak rá.
  • Várd ki a végét. – csókot nyomott az ajkaimra, majd kikászálódott a párnák közül. – Felküldöm Laurát. – mondta, miközben megigazította a zakója hajtókáját.
  • Köszönöm.
  • Szívesen. – válaszolta, majd eltűnt az ajtó mögött.

A zuhany alatt álltam vagy 20 perce, mikor Laura türelmetlen arca megjelent az üveg túloldalán. A vizes hajamra, majd az órájára pillantott. Grimaszoltam egyet és elzártam a zuhogó vizet.

  • Te egy kis zsarnok vagy. -álltam meg vizesen és pucéran a fürdő ajtajában.
  • Valóban, de ön késésben van és még sehogy sem áll a toalettje, vagy csapzottan és pizsiben szeretne ma ebédelni?
  • Nem is rossz ötlet.
  • Borzasztó ötlet, úgyhogy kérem szárítkozzon meg egy kissé.
  • Sok a dolgod?
  • Rengeteg, de nem hagyhatom, hogy más vegye kezelésbe a csalafinta tincseit.
  • Jó, nem ellenkezem tovább.
  • Hálásan köszönöm!

Az évek és a rutin beleivódtak a kezeibe, csodálva néztem minden mozdulatát, ahogyan a vizes szénakazalból frizura születik. A bevetett ágy mellett álldogáltam újfent pucéran, hogy szemrevételezzem a mai szettem.

  • Hol a bugyim?
  • Nem lesz rá szüksége. – elkerekedett szemmel néztem rá.
  • Hogy-hogy?
  • Ez egy remek ebéd lesz, a fehérnemű csak aggatná a cselekményt, és kérem vigyázzon a ruhájára, hogy ne kenje össze semmivel heveskedés közben.
  • Gondolod, hogy…
  • Biztos vagyok benne. Nem ön miatt, miatta. Bár az sem fog ártani, ha ön kezdi a játékot.
  • Mond csak, mennyi időt töltesz mostanában a lányokkal?
  • Az estéket.
  • Jót tesz, kissé szemtelen lettél, de még akár jól is állhat neked…
  • Köszönöm. Segítsek, vagy?
  • Elmehetsz, talán megoldom ezt már egyedül is.
  • Az irodában leszek, ha kellenék.
  • Rendben.

Reggel még semmi baja nem volt. Ennek utána kell járnom. Az órára pillantottam, de nem most, baromira el fogok késni. Meztelen talpakon lerohantam a hideg kőlépcsőn, a lendülettől fellibbent a popsimon a szoknya, jobb lesz ha lassítok, ki van mindenem. Végigslattyogtam a folyosón a könyvtárba, ahol John várt rám türelmesen.

  • Sajnálom, hogy késtem! – estem be végül a szobába. A szandálom még mindig a csuklómon himbálózott. Mosoly terült el az arcán, az egyik ujját a szája elé tartotta, hogy kevéssé legyen egyértelmű, hogy rajtam nevetgél.
  • Csapzottnak tűnsz. – állapította meg szelíd hangon.
  • Ne haragudj, elaludtam, túl sokáig álltam a zuhany alatt és a többi csacsi női dolog. Fogalmam sincs, hogy ezt miért mondtam. Egy italt?
  • Előbb belebújtatnálak a cipellőidbe Hamupipőke, ha megengeded. – vér vörös lettem. – Gyere, ülj le kérlek! Engedelmesen magam alá húztam a falatnyi szoknyácskát és lehuppantam a pamlagra. Elém térdelt, a talpam a térdére húzta, majd elvette az egyik cipőt, belebújtatott, finoman meghúzta a pántot mielőtt becsatolta. – Nem szoros?
  • Nem, kényelmes, köszönöm.
  • Kérem a másik lábadat. – mondta, miközben a padlóra eresztette a már cipőset. Láttam, ahogy a tekintete a szoknya ráncai alá téved. Finoman az ajkába harapott, majd próbált újra a lábfejemre koncentrálni. Fészkelődtem egy keveset. – Ezzel ugye tudod, hogy nem segítesz. – mondta miközben becsatolta a másik csatot is. Leengedte a másik lábam a padlóra, ügyelve, hogy ne tudjam őket összezárni.
  • Jöhet az az ital? – elmélázott egy pillanatra.
  • Igen, jöhet. – még mindig térdelt a padlón, mikor felálltam, a szoknyám alja épp az orra előtt volt.
  • Felsegíthetlek?
  • Nem, köszönöm, egyelőre jó így nekem.
  • Mit hozatok?
  • Skót whiskeyt, ha van.
  • Jéggel, szódával?
  • Tisztán és duplát.
  • Azt hittem, hogy sok dolgod van még ma.
  • Valóban, de borzasztóan provokatív, hogy nincs rajtad bugyi.
  • Szeretnéd, hogy felvegyek egyet?
  • Nem tudom, te szeretnéd? – kérdezte miközben hátulról átkulcsolta a mellkasom, a hátam a mellének dőlt, belecsókolt, majd mélyen magába szívta a hajam illatát. A popsim a csípőjének feszítettem, éreztem, hogy kemény. – Megőrjítesz… – suttogta. A kezét a blúzom alá csúsztattam, hogy érezze a vágytól megkeményedett mellem.
  • Kérlek kúrj meg most azonnal!

Nem kellett kétszer kérnem, kitekeredve megcsókoltam, az ajkamba harapott, majd az íróasztalhoz támolyogtunk. Egy határozott mozdulattal lelöktem mindent, ami útban volt. A mellkasom az asztallapra nyomta, a csuklóm összefogta a hátam mögött egy kézzel, a másikkal kiszabadította a lüktető véreres kemény faszt, terpeszbe tolta a lábfejeim, végig simította a nagy ajkakat, rákente a feszülő makkjára majd tövig tolta belém a farkát. Felnyögtem, forrón és nedvesen öleltem körül, ahogy egye hevesebben és hevesebben nyomakodott bennem. Elengedte a csuklóim, az asztallap szélébe csimpaszkodtam, és hagytam, hogy birtokba vegyen. Rámarkolt a csípőmre, majd belém mart, ahogy megfeszült a gyönyörtől, de ez csak tovább emelte az én gyönyörömet. Rám rogyott, a nyakkendője csiklandozta a gerincem. Hosszan lihegett, ahogy a homlokával megtámaszkodott a lapockáim között. A szoba sarkában lévő rejtett ajtóra mutattam. Bólintott, combközépig húzta a nadrágját majd eltűnt az apró, de hasznos mosdó helyiségben. Megigazgattam magam, felszedegettem a holmikat a padlóról, mire újra vasaltan állt az ajtóban. Mintha mi sem történt volna, csak a szeme csillogott mosolygósabban.

  • Ne haragudj, nem így terveztem, csak…
  • Én hergeltelek. Ebéd, vagy csomagoltassak néhány szendvicset. – Az órájára pillantott.
  • Elintézek egy hívást, és jöhet az ebéd, az előétel pazar volt. – A cigarettám felénnél jártam, mikor befejezte a hívást és csatlakozott hozzám a teraszon. – Kaphatok egy slukkot?
  • Persze, de azt hittem, hogy te nem…
  • Nem is, de most nagyon megkívántam.
  • Rossz hatással vagyok rád. – állapítottam meg, miután kifújtam a füstöt.
  • Rettenetes vagy, valóban. Egészen kifordítasz önmagamból. – felé nyújtottam a cigit újra, még egy mély szippantás.
  • Hogy-hogy kifordítalak magadból?
  • Én nem vagyok ilyen.
  • Milyen? – kérdeztem vissza bájos kíváncsi mosollyal.
  • Aki csak úgy megdönt valakit. Mindennek megvan a helye és az ideje, de neked nem tudok ellenállni. Megőrjítesz!
  • Akkor én leszek a desszert is?
  • Mindenképp, úgyhogy remélem könnyű ebéd lesz!

Elnevettem magam, a karját nyújtotta, belekaroltam. Végig sétáltunk a zúzott kavicsokon egészen a téli kertig, ott alám tolta a széket és nyomatékos pillantásokkal könyörgött, hogy ne tárjam szét a lábaim, mert akkor biztosan éhen fog halni.