Kacifántos

Prompt

A minap, mikor a Guruval töltöttem a nap első hasznos óráját szóba került a Jövendőbeli… – ismerős, barát, szerető, balek, tévedés, kudarc vagy ezek tetszőleges kombinációja – . Bőszen hörpintgettem a szavakat, és elgondolkodtam, hogy vajon a sokéves rálátása mennyire stabil az én elcseszett életkémben. Néhány nappal később rászántam magam, hogy bepróbáljam a hallottakat így feldobtam a labdát a Jövendőbelinek, hogy vizitáljunk egyet pofaügyileg a következő héten, mert oké, van a balladai homálynak némi romantika értéke – nincs -, de húsevő lévén nem szeretek csak a szép szavakon rágódni. A ne rohanj-t egy meglátjuk követte, tehát intettem a sírásóknak, hogy ideje előkészülni, mert ez a történet is rövid határidővel a földbe kerül, béke poraira. Eljött hát a vasárnap este, amit egy kínosan kimerült nap előzött meg, így épp a hátam közepén a púp sem vágyott egy bájos semmitmondó csevegésre, de adjunk teret a románcnak, ami épp agóniában hempergett. Magam vagyok a nyugalom szigete, így a bicska sem volt a zsebemben mikor jött a sok mélyen szántó gondolat, hogy miért is feneklik meg az, ami még el sem kezdődött. Remekül összerakott monológot olvashattam, hiszen volt két napja, hogy felkészüljön, mert az idő vészesen ketyegett és a jövőhét már a tarkóját nyalogatta villás nyelvével. A mosoly lassan folyt szét az arcomon, ahogy gyűltek a szavak a kijelzőn. Egy tized másodpercnyi gondolkodás után úgy döntöttem, hogy kihagyom a nagy repostot, mert azzal van értelme párbeszédet folytatni, aki alkalmas rá, így egy egyszerű fél őszinte szebb jövőt és egyébként örvendtem-mel elköszöntem a Jövendőbeli…-től, aki így szerencsésen a feledhető múltba pottyant, majd a tisztesség kedvéért, még a zsinórt is elnyisszantottam, szeretem a tiszta munkát.
Kedvelem a Jövendőbeliket, akik a Jelenben teszik magukat Múlttá.