Kacifántos

Nem

Szombat reggel, háromnegyed 8. Az ébredő város zaja finom morajlással úszik szét a lakásban, elnyomva a szöszmötölés hangját, amit én gerjesztek. Mélyen, rezzenéstelen arccal alszik puha testtel az ágyon. Óvatosan mellé bújok, hiszen megígértem, hogy úgy ébresztem, ahogy előző nap kérte. Utat tör a kezem oda, s ő lassan ébredezik, de már helyezkedik, hogy hozzáférjek, mert erre vágyik. Minden porcikáját akarom, egyszerre, de most koncentrálnom kell, mert azt akarom, hogy úgy ébredjen, ahogy megérdemli. Apró nyögések, mély sóhajok, a szeme lassan nyílik, majd újra lecsukódik. Meg kell kapnom, napok óta vágyom már rá. Ezt ő is tudja, a hátára fordul, elém tárja a bájait és én elmerülök bennük. Még félálomban, de rám tekeredik és együtt lüktetünk.
A kávé az íróasztalon, édesítőt keres, belekortyolok, teszek még bele, nem elég édes.
Egy rövid zuhany, várom, hogy visszadőljön mellém, hiányzott, hiányzik.
Frissen és illatosan mászik vissza az ágyba, ellopja az egyik takarót. Újrakezdjük, de most csókol imád, akar. Az enyém. Most ebben a pillanatban csak az enyém, és nem számít semmi, csak mi ketten. Megfeszülünk újra. A telefon megcsörren, a hangját is tőle kaptam néhány napja, csacsiságokban mindig lehet rá számítani. A nejem hív, az ágy szélén térdelek és egy pillanatig magam sem tudom, hogy mitévő legyek. Látja, hogy nem akarom ezt a hívást. Lehalkítja a televíziót és a tekintetével biztosít, hogy egy hang nélkül végigvárja, még befejezem. A telefont lehalkítom, hogy ne hallja, amit a nejem mond. Az arca rezzenéstelen és én épp egy kövér hazugságot formálok szavakká. Dolgozom, igen, már itt vagyok, dél körül már otthon leszek. Apró gunyoros megjegyzés hagyja el a száját, de ez nem változtat semmin. Visszabújok mellé. Elnyom a gyönyör okozta fáradtság, elalszom néhány percre. Biztonságban vagyok, hiszen ott vagyok, ahol lenni akartam, nála, az ágyában a karjai között.
Arra ébredek, hogy megérint. Lehunyom a szemem és hagyom, hogy szeressen, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Beavat egy aprócska csínybe és én még jobban megkívánom, megadja magát és átadja újra mindazt, ami ő maga. Hiába a gyönyör nem tudok még leállni, még kell, még adnom kell neki, mert ma jó volt hozzám, ma nagyon jó volt hozzám. Kér és én adom, addig még meg nem állít, magához von, összesimulunk. Ma már nem történik semmi, de jó a közelében lenni, érezni a bőrét a bőrömön. Nem pillant az órára, de érzi, hogy mennem kell, kedvesen búcsúzik édesen mosolyog, miközben kitessékel a lakásból, figyelmeztet, hogy ne felejtsem a virágot, a nejemnek, hiszen évfordulója van.
Gyűlölöm magam, mert ezt teszem, de nem tudom azt mondani neki, hogy nem…