Kacifántos

Nem 1/2, hanem társas

Néhány hete összeakadtam egy nagy elmélkedővel, aki az ismeretségünk harmadik percében – hatodik sorában – miután gyorsan tisztáztuk a családi állapotomat finoman közölte, hogy már van barátom. Nem, semmi óvodai mehetsz egy kört a dömperemmel dolog, véresen komolynak tűnt, csak én nem vagyok elég komoly hozzá. Elővettem hát a kislapátom, hogy ássunk a dolog mélyére, mert ez olyan szinten fura, hogy muszáj megértenem. Belekérdeztem hetykén, és ahogy a pillantásom végigfutott becses sorain beláttam, hogy nagyobb a baj, mint azt elsőre gondoltam. Adott ez a 40+os vélhetőleg jólszituált úriember – erre ki kell találnom valamit, kell egy szinonima szótár -, akinek merev nézetei vannak a világgal szemben. Meglátása szerint egy nő férfi nélkül csak fél ember. Hogy mitől fél, az nem derült ki, mert ez magában még nem horror, de könnyű azzá tenni. Valahol itt tért magához csipkerózsika álmából kávé nélkül a bennem lakó feminista, így Jeanne d’Arck módjára neki szegeztem kérdésem kardját, hogyha már ebben a kissé elavult világrendben kíván létezni, akkor ő megfelel minden pontban ennek? Értsd: eltartja szíve 1/2 választottját, hogy neki csak az legyen a dolga, ami az asszony dolga, vagy ez a rész már inkább újkori és a feministáknak köszönhetően legyen állása, és dolgozzon, mint egy férfi. Akárhogy is nézem, ha viszi a háztartást, akkor nő, tehát egy fél, de ha bejár dolgozni is, akkor egy egész, de minimum egy másik fél, ami nézőpont szerint variálva egy egész, vagy akár még másféli is lehet, ami azt jelenti, hogy egyenlők és egy szélsőséges esetben még jobb is, mint a hős lovag, aki ily könnyedén barátkozik. Persze érdemi válasz nélkül maradtam, hiszen nem arra tervezték az elveket, hogy egy tudálékos nő kiforgassa őket, hanem, hogy Éva módjára fejet hajtson ura és parancsolója előtt, mert így lehet csak egész.
Azt gondolom, hogy mindannyian egészek vagyunk, akik nem mellékesen társas lények, így igényeljük mások – nemi hovatartozástól függetlenül – társaságát. Hiszen legalább három – jobb helyeken legalizált – változata ismeretes a párkapcsolatoknak, ami tovább bonyolítja a matekot. Ha két nő, vagy két férfi él boldog párkapcsolatban, akkor ők vajon mennyit érnek törtekre lebontva?