Bordélyház

#76

Amint Laura kitette a lábát a könyvtárból határozott kopogás rengette meg a nehéz fa ajtót. Nem volt ismerős. Lenyomtam a kilincset és szélesre táratam, Iván álldogált a küszöb előtt.

  • Beszélhetnénk Madame?
  • Persze, gyere be. – becsukta maga mögött az ajtót és lecövekelt. – Ülj csak le. Mi a gond?
  • Kérem, soha többé ne csináljon ilyet.
  • Milyet? – kérdeztem vissza szórakozottan.
  • Hogy egyedül hagyja el a birtokot.
  • Eljárt a szájuk.
  • Nem. Hiába kérdeztem rá, azt mondták, hogy nem látták önt.
  • Akkor mégis honnan?
  • Minden kocsiban van GPS. Kivéve persze a GTO-t, azt nem mertük megpiszkálni. – Grimasz ült az arcomra, mégis csak azzal kellett volna mennem. Basszus.
  • Ezt jó tudni.
  • Nem tudom, hogy mi lehetett annyira fontos, hogy ekkora kockázatot vállalt, de kérem, ne tegye többé.
  • Rendben. Nem teszem. – füllentettem.
  • Ha mégis, akkor ne innen vigyen kocsit és szóljon nekem, bárhova elkísérem. – elmosolyodtam.
  • Ki tud még róla?
  • Nitro. Meghamisította a kocsi adatait, így nem fogja senki tudni, hogy hol járt.
  • De te tudod.
  • Igen.
  • És szeretnél többet tudni.
  • Ha a hasznára lehetek, akkor mindenképp.
  • Kérsz valamit inni?
  • Egy pohár szódát megköszönnék. – töltöttem neki és a kezébe nyomtam, majd leültem a kanapé másik végébe.
  • Honnan is kerültél te a bátyámhoz?
  • Oh, az egy hosszú történet.
  • Akkor mondd a rövid verziót.
  • Lézengtem, balhés srác voltam, a világ az ellenségem. Rommá püföltem az egyik emberét egy kocsmai balhéban. Megtetszett neki a stílusom, munkát ajánlott. Jó ötletnek tűnt, elvállaltam.
  • Kihez vagy lojális?
  • Önhöz, ha nem így lenne, akkor Szergejnek mószerolnám be épp.
  • Ebben van valami. – állapítottam meg az orrom alatt. Eltöprengtem néhány pillanatra. – Megbízhatok benned?
  • Nagyon remélem, hogy kiérdemeltem Madame.
  • Ha elkészült a vadőr háza, akkor hozni fognak nekem egy csomagot. Bizalmas természetű és romlandó. – bólintott – Különleges elbánásban akarom részesíteni a tartalmát, de félek, hogy illetéktelenek is tudomást szereznek róla, ami kifejezetten kártékony lenne.
  • Értem. Mi lenne a dolgom?
  • A zavartalan nyugalom. Rengeteg idődet emésztené fel.
  • Rengeteg időm van. – újabb kopogás az ajtón.
  • Befejezzük egy másik alkalommal.
  • Rendben.
  • Köszönöm, hogy benéztél. – bólintott, majd beengedte Laurát.
  • Megzavartam valamit?
  • Nem, semmit, csak érdeklődtem a Madame hogyléte felől, a srácokat érdekli. – vágta ki magát Iván a helyzetből.
  • Áh értem. Madame, meghoztam a könyvelést.
  • Köszönöm, tedd csak le. – Ivánra néztem – Mondd meg a fiúknak, hogy hálás vagyok a figyelmes gesztusért és köszönöm jól vagyok!
  • Mindenképp átadom.
  • Fura, nem gondoltam, hogy ennyire empatikus lenne. – állapította meg Laura, miután Iván távozott.
  • Csupa meglepetés.
  • Nem gondolja, hogy…
  • Paranoiás vagy. Nem akarja a vesztem.
  • Nem is erre gondoltam.
  • Azért nem szeretném magam alá gyűrni a személyzetet, ha egy mód van rá.
  • Nem is erre akartam… – elmosolyodtam. – Ebből már nem jövök ki jól.
  • Valóban. Nézzük azokat a számokat.

Laura a sok kellemetlenség ellenére is gyönyörűen rendben tartja a ház ügyeit, minden számla a helyén, rendezve, sehol semmi elmaradást, gond. Legalább ez tökéletesen rendben van. Egy gonddal kevesebb. Több időm lesz a csomagra koncentrálni. Miután végeztünk a számokkal Laura jelezte, hogy John az esti órákban érkezik. Úgy tűnik komolyan gondolta, hogy minden nap látni akar. Finom mosoly íve jelent meg az ajkaimon, de igyekeztem elfojtani a lelkesedést.

Délután három körül Szergej álmos feje jelent meg az ajtó résben. Kissé viharvertnek tűnt, ahogy a fáradt testét a kanapéig vonszolta, majd eldőlt, mint a frissen kivágott fa, nagyjából akkorát is puffant.

  • Ha eltöröd, megveszed.
  • Nagyon vicces.
  • Hosszú volt az éjszaka?
  • Inkább csak intenzív. Az a nő…
  • Ezt a srácokkal beszéld meg! – vágtam közbe – Mit tehetek érted?
  • Semmit, csak látni akartalak.
  • Mostanában sokat akarsz látni, van valami oka?
  • Az hogy féltelek baszd meg!
  • Miért? Mi bajom eshetne itt? -csúfosan nézett rám – Jogos. De tanultam az esetből, és nem bújok ágyba vadállatokkal. Kérsz egy kávét?
  • Ha Laura hozza.
  • Neki más dolga van. Be kell érned egy szobalánnyal, és kérlek ne kezdj ki vele.
  • Jó.
  • Fel tudsz tápászkodni a csengőzsinórig, vagy királyi elbánásban reménykedsz? – megpróbált felülni, de nem sikerült neki. – Ez szánalmas. Jó, most az egyszer. – meghúztam a zsinórt. – Ha sokáig maradsz bele fogsz rokkanni.
  • Szerelmes vagyok!
  • Jó, hagyjuk a hülyeséget.
  • Komolyan.
  • Kibe? – rápillantottam – Eszedbe se jusson! – finom kopogás szakította félbe a lendületem – Gyere!
  • Csengetett Madame.
  • Igen, kávét szeretnénk, sokat és erőset. Köszönjük! – bólintott, és el is illant.
  • De nem is…
  • Ne is kezdj bele, ő nekem dolgozik, a pinájából él. Ez a hivatása. Az, hogy jó benne, az vitathatatlan, ahogy az is, hogy te egy idióta vagy.
  • De hát apám is…
  • Nem, nem induljunk el ezen az úton. Egyébként is, lassan ideje kiköltöznöd, neked és a kis csapatodnak is.
  • Miért költöznék ki?
  • Mert tudjuk, hogy miről szól ez az egész, itt nem fogják megpróbálni, pláne addig még egy egész sereget etetek és altatok.
  • Ide akarod csalni őket?
  • Dehogy is.
  • De ma azért még elkapom…
  • Nem. Ha még egyszer vele látlak kivágom a házból.
  • Te féltékeny vagy!
  • Nem, realista vagyok. Nagy hal vagy, és könnyű becserkészni. Ez aranyos, de nem hasznos. A nők mindig ellágyítanak, nem tesz jót az üzletnek.
  • Mintha az Öreget hallanám. – morogta az orra alá.
  • Ő egy tisztességes nőt vett feleségül és kurvákat kefél. Mindennek megvan a helye és ideje.
  • De hát kurvából lesz a …
  • Ez egy baromság.
  • Jó, de ha engem kidobsz, akkor jön velem Oleg is!
  • Rendben. – egészen megrökönyödött a válaszomon. – Kinyitnád az ajtót?
  • Miért?
  • Mert a lány az ajtó előtt áll, csak még nem jött rá, hogy mikor lenne érdemes kopognia.
  • Ezt meg honnan?
  • Nyisd ki, más dolga is van.
  • Nagyon köszönöm uram! Hová tehetem?
  • Az asztalra kérlek, köszönöm.
  • Tehetek még valamit?
  • Nem, elmehetsz.
  • Egy kibaszott boszorkány vagy! – állapította meg, miután újra a kanapéra huppant.
  • Nem, csak tudom mennyi idő kell, hogy ideérjen bárki a kávéval. Sokat iszok.
  • Lehet ez a baj. – felpillantottam rá – A koffein tesz gonosszá.
  • Nem hinném, de fogjuk most rá. Szóval engedd el a varázspuncit, kezd el szervezni a hazaköltözésed, hogy vissza térhessenek a dolgok a rendes kerékvágásba.
  • És mi lesz azzal, amit…
  • Elengedtem. – hazudtam meglepően hitelesen.
  • Hogy-hogy?
  • Ti vagytok a téma szakértői, megoldjátok, nekem a házat kell vezetnem. Csinálja mindenki azt, amiben jó. – egészen kikerekedtek a szemei.
  • Rendben.
  • A hölgyek már végeztek, úgyhogy mehetünk ebédelni.
  • Ma nem Johnnal ebédelsz?
  • Nem, vele este találkozom.