Bordélyház

#74

Néhány perccel később kibontakoztam az öleléséből, ideje lenne végre egy kicsit a ház ügyeivel is foglalkoznom, még akkor is, ha tudom, hogy Laurában a végletekig megbízhatok. Csókot nyomtam Oleg ajkaira, belebújtam a köntösömbe és elindultam a földszintre. A lépcsőházban hallottam, ahogy épp a konyha felé tart, megismertem a lépéseit. Nem vett észre, de így volt időm meglesni, hogy hogyan is teszi a dolgát. Hideg volt, kimért, szinte rá sem ismertem. Azt hiszem kissé túlterheltem, főleg így, hogy nem hagyhatják el a birtokot. A nagy hűtőben álldogált és ellenőrizte az alapanyagokat.

  • Minden rendben?
  • Igen Madame.
  • Mit csinálsz?
  • Ellenőrzöm a megrendeléseket.
  • De ez nem Miki dolga lenne?
  • De.
  • Akkor Miét te csinálod?
  • Mert ő nem.
  • Megkérdezem még egyszer, minden rendben? – közben megérintettem a kézfejét, rám nézett, a szemzugában könny csillant, de nagyon igyekezett tartani magát. Kivettem a kezéből az írótáblát, az egyik polcra dobtam, megfogtam a törékeny kis kézfejét – Gyere, beszélgetünk egy kicsit. – bólintott és becsuktuk magunk mögött a hűtő ajtaját. A falban mentünk a könyvtárig, nem akartam, hogy lássák, hogy valami nincs rendben vele. Leültettem a pánikszobában. Töltöttem neki egy vodkát. – Ezt idd meg!
  • Tudja, hogy én nem.
  • Tudom, de most úgy látom, hogy rád fér. Sok jeget tettem bele.
  • Köszönöm.
  • Szóval, mi a baj? Ne mondd, hogy semmi, mert úgysem hiszem el. Túl sok terhet tettem rád?
  • Nem. A munka rendben van.
  • Ha az rendben van, akkor miért végzed más munkáját is, mert gondolom nem csak Miki lőcsölte rád az övét.
  • Valóban nem.
  • Ugye tudod, hogy mondhatsz nemet bárkinek.
  • Nem.
  • Pedig de. A te dolgod, hogy összehúzd a szálakat, nem az, hogy meg is sodord a fonalat hozzá, az a többiek dolga. Neked csak jelenteniük kell, és kérniük. – még szomorúbb lett az arca. – Azt hiszem kezdem érteni a dolgot. Sajnálom, hogy elhanyagoltalak téged, és a ház ügyeit is. Reméltem, hogy veszik a lapot, de úgy tűnik nem.
  • De ez nem baj.
  • De, az. Komoly gond. Te vagy a jobbkezem, ha téged nem tisztelnek, akkor engem sem, úgyhogy ez mindkettőnk ügye.
  • De nem szeretnék…
  • Pedig elkerülhetetlen lesz, hogy példát statuáljunk. Szeretném, ha holnap délelőtt összeszedegetnéd, hogy ki nem végzi megfelelően a munkáját. – kérdőn pillantott rám – Azért holnap, mert ma már nem csinálsz semmit, csak pihensz. Láthatóan ki vagy merülve. Mikor aludtál utoljára 8 órát?
  • Már nem is emlékszem.
  • Ez az én hibám, úgyhogy ideje, hogy rendbe hozzam. Idd meg az italt, vegyél egy forró fürdőt és búj ágyba. Menni fog?
  • Ha ezt akarja Madame.
  • És ne kattogj ezen, holnap mindent elrendezünk. Rendben?
  • Rendben. – megpróbálta felhörpinteni az italt kis sikerrel, mert előbb egy grimasz, majd a köhögés rázta meg. – Ez nagyon erős! – nyögte ki végül.
  • Csak egy picit, de most orvosság. Irány a szobád kicsikém.
  • Még valami.
  • Igen?
  • Nitro kereste önt, kérte, hogy szóljak, ha alkalmas, akkor megmutatná az új weboldalt.
  • Nagyszerű, köszönöm.
  • Nem is tudtam, hogy van oldala a kúriának.
  • Mert nincs.
  • Akkor inkább ne kérdezzek, ugye?
  • Ne. – mosolyodtam el. – Használd a falakat, és ha még Oleg a szobámban van, akkor kérlek küld le hozzám! Köszönöm.

Bólintott, elvettem a poharát és megvártam még eltűnik. A monitoroka pillantottam és vártam, hogy nyíljon a szoba ajtaja, de nem történt semmi. Majd megéreztem az illatát. A kis szemfüles.

  • Laura mondta, hogy látni akarsz.
  • Csak szeretnélek. – végigmértem.
  • Mi az?
  • Semmi, csak tetszik, amit látok. – kaján vigyor futott végig az arcán. – De nem ezért kértem, hogy legyere.
  • Hanem?
  • Ideje, hogy megtanulj titkot tartani.
  • Miféle titkot?
  • Majd meglátod, most préseld vissza magad a folyosóra, le kell mennünk Nitrohoz.
  • Mégis miért?
  • Mert talált nekünk valamit. – gyanakvó pillantással nézett rám. – Mindegy, csak haladjunk, ma még jelenésem van.
  • Laura szólt, hogy kerestél, megvagyunk?
  • Igen? – kérdezett vissza Nitro.
  • Igen.
  • Akkor jó. Szóval sikerült kitisztítanom a felvételt, nem egy 4K, de használható lett.
  • Megmutatod?
  • Persze, bocsánat.

A tv felé fordult, ahol megjelent a felvétel, a reggeli kásás képhez képest valóban sokat javult a minőség. Oleg egy pillanat alatt kapcsolt, hogy ez az az este. A vonásai megkeményedtek és előkerült a profi. Annyira figyelte a kijelzőt, hogy önkénytelenül is elém állt, mintha most is védeni akarna. Nem szóltam rá ezét, léptem egyet oldalra, hogy újra lássak. Szinte pavlovi módon reagált a torkolattűzre.

  • Állítsd meg! Tekerd vissza néhány másodperccel, igen, itt jó lesz. Az a kis görény… Beszélnem kell Szergejjel.
  • Állj, nem mész sehova.
  • Hogy-hogy nem megyek sehova?
  • Azt mondtam, hogy ma megtanulsz titkot tartani.
  • De ezt nem tarthatom titkokban, az a szarcsimbók meg akart ölni téged!
  • Akart, de még ehhez is tehetségtelen. Nem kapkodunk el semmit.
  • Akkor mégis mit akarsz?
  • Visszatérni az eredeti tervhez.
  • Remek ötlet… Épp annak a közepén lőtt rád! Akarsz neki még egy esélyt adni erre?
  • Nem.
  • Akkor hagyd, hogy tegyük a dolgunkat.
  • De ti nem tehetitek, mert azonnal itt fog nyüzsögni minden szerv…
  • Találtam még valakit az egyik felvételen. – vágott közbe Nitro, majd a kijelzőre mutatott.
  • Az meg ki a franc? – kérdeztem hunyorogva.
  • Most jött el az ideje, hogy Szergejt idehívjam.
  • Miért, ki az?
  • Egy senki. – elővette a telefonját.
  • Itt gyatra a térerő, a folyosón már jó lesz. – Ketten maradtunk Nitoval.
  • Szóval ki az?
  • Zsolt. – vágta rá röviden és tömören. – De nem mondtam semmit, nem hiányzik, hogy rám szálljanak a nagyfiúk.
  • Megbeszéltük.
  • Szergej két perc múlva itt lesz, és nem örült, hogy magán akciózol.
  • Milyen meglepő. Soha sem szerette. Nitro, megtennéd, hogy megmutatod a Faraday kalitkádat? – elkerekedtek a szemei.
  • Persze. -nyögte ki.
  • Beférek oda a srácokkal?
  • Igen.
  • Csodás, akkor, ha neked nem gond, ott folytatnám le a következő megbeszélést, nélküled.
  • De ő…
  • Nyugi, nem nyúlunk semmihez, de kell egy védett hely és nem akarom, hogy hazudnod kelljen, ha netán történne valami. Amit nem tudsz, azt nem is tudod elmondani. – egy igazad van biccentés. Ekkor robbant be a bátyám. – Mielőtt őrjöngeni kezdenél, nézz rá a képernyőre és maradj csendben. Most beszéljük meg, de máshol.
  • Jó! – a tekintetét a képekre emelte, vett egy nagy levegőt. – Beszéljünk.

Nitro két helyiséggel arrébb egész pofás kis kalitkát épített magának. A srácok furán néztek rá, majd rám, hogy miért készülök ketrecharcra, de nem ellenkeztek. Nitro a fülembe súgta még, hogy mit nyomjak meg, ha beléptem utánuk. Úgy tűnik egy cseppet paranoiás a srác, de ez most épp kapóra jött. Magunka hagyott bennünket.

  • Ezt kibaszott bizarr.
  • Miért?
  • Ki a faszom épít cellát magának.
  • Ez nem cella, de most nincs kedvem elmagyarázni.
  • A srác egy sorozatgyilkos?
  • Nem hinném, hogy az lenne, de ejtsük ezt a témát. Szóval ki van a képen? – egymásra néztek.
  • Tudod, hogy rá fog jönni, egyszerűbb, ha beavatod. – mondta Oleg Szergejnek.
  • Zsolt.
  • Azt hittem, hogy azt elintézted.
  • Túl sokan voltak a házban hozzá.
  • Nem úgy gondoltam. Azt gondoltam, hogy kifizetted és elküldted valami szép helyre.
  • Nem. Tartozott, megváltottam a kúriával és a biznisszel a tartozását.
  • De ő ezt nem így gondolta, ha jól sejtem.
  • Nem volt túl boldog a dologtól, ez tény. – fűzte hozzá Oleg. – De nem gondoltam, hogy van hozzá töke.
  • Mindig is csak egy rossz szerencsejáték függő strici volt. – folytatta Szergej. – Semmi komolyabb balhé.
  • Honnan ismeri Jamest?
  • Intézett neki ezt-azt, de nem tehette be ide a lábát, adni kellett a látszatra.
  • Remek. Tehát van két dühös pasi, aki vadászik ránk.
  • Nem gondoltam, hogy gondot fognak okozni, az egyik egy tintanyaló a másik meg egy csődtömeg. Ha Julia nem tartja kézben ezt a helyet, akkor ezt is elkártyázta volna, de mikor belelendült, akkor az öreglány mindig megkeresett és rendeztem a dolgokat.
  • Szóval te voltál a privát bankárja?
  • Mondhatjuk így is. Ezért sem értem.
  • Nem értened kell, megoldani.
  • Egyébként honnan van a felvétel?
  • John küldte ma reggel.
  • És csak most szólsz?
  • Igen. Tegyük hozzá, most sem akartam. Oleg vett be a buliba, nem én. Azt gondoltam, hogy a James ügyet már elrendeztétek, amíg lábadoztam.
  • Akartuk, de nagyon eltűnt a kis geci. – Nyeltem egy nagyot, éreztem, ahogy a düh egyre inkább a hatalmába kerít.
  • Jó. Akkor itt az ideje, hogy egy kicsit a gázra lépjünk, mert nem tarthatom a lányokat hónapokig lakat alatt.
  • És mégis hogyan?
  • Intézzétek úgy, hogy a következő néhány napban mindig legyenek körülöttetek.
  • Miért?
  • Vajon miért tökfej?
  • Áh, értem.
  • A többit elintézem én.
  • Mégis hogyan? – kérdezte gunyorosan.
  • Jobban, mint te. Csalódtam benned.

Kinyitottam a kalitka ajtaját és otthagytam őket. Forrt bennem a düh, de nem engedhettem meg, hogy eluralkodjon rajtam és elemésszen. Az órámra pillantottam, késésben voltam.