Bordélyház

#58

Masszív fejfájásra és ismerős arcszesz illatára ébredtem, lehunyva tartottam a szemem, hogy mélyen magamba szívjam. A sötétítők be voltak húzva, így fogalmam se volt, hogy mennyi lehet az idő. Motoszkálni kezdtem, hallottam, hogy feláll a kanapéról és kávét tölt a bögrébe. Lassan átfordultam. Az egyik kezében a bögrém, a másikban egy palack víz.

  • Előbb a kávét kérem, jó reggelt. – felém nyújtotta. – Köszönöm. Gyere ülj le. – Elhúztam a takarót az ágy széléről.
  • Hogy van a fejed?
  • Rosszul. Nincs véletlenül? – kinyitotta a tenyerét, amiben ott bujkált a fájdalomcsillapító.
  • Oh, köszönöm! Életmentő vagy! Mennyi az idő?
  • Dél múlt.
  • Mióta üldögélsz itt?
  • Alig néhány perce.
  • És mit keresel itt?
  • El akartam vinni Szergejt, de épp az asszisztenseddel ebédel.
  • Hogy mi? Basszus ez fáj. – kaptam a fejemhez.
  • Ne hirtelenkedj, nem tesz jót. A télikertben ebédelnek.
  • Mi a fenéért nem alszik még?
  • Mert kevesebbet piált az éjjel, mint te.
  • A kis aljas! Apropó, te honnan tudod, hogy mennyit ittam? – elvigyorodott – Hogy ti milyen oltári pletykásak vagytok!
  • Csak áramoltatjuk az információt. A nagy kirohanásról is hallottam.
  • Nagy kirohanás?
  • A pasid.
  • Nem a pasim! – sziszegtem.
  • Akkor a nem pasid. Mivel basztad fel az agyát?
  • Fogalmam sincs. – válaszoltam, majd kivettem a kezéből a vizes üveget.
  • Akarsz beszélni róla? – rosszalló pillantást vetettem rá.
  • Nem érzed, hogy ez így egy kissé fura? Veled beszéljem meg az egyik kuncsaftunk agybaját?
  • Ha csak kuncsaft, akkor nem fura, ha több annál, az persze más.
  • Miért akarod tudni?
  • Mert szeretem, ha tudok rólad, még akkor is, ha én már elbaltáztam. – a pillantása végigpásztázott az arcomon, figyelte minden apró rezdülését. Felpillantottam a fürkésző arcra és elmosolyodtam.
  • Ideje, megfürödnöm.
  • Akkor nem beszéljük meg? – kiáltott utánam.
  • Köszi, de nem! – kiáltottam vissza. – És vedd le a szemed a seggemről, mégiscsak a főnököd vagyok! – elfeküdtem a kád vízben, megtámaszkodott az ajtófélfán.
  • Mi az, hogy a főnököm vagy? – felé nyújtottam a szivacsot és előre dőltem. Levette a zakóját, feltűrte az ingujját és a kád mellé térdelt.
  • Jézusom, de hideg a kezed!
  • Bocsi, szóval? – kérdezte, miközben finoman átdörgölte a hátam egészen a csípővonalamig.
  • Miért nem vagyok az?
  • Ez egy érdekes kérdés. – válaszolta, majd feltápászkodott a kőről és megtörölte a kezét. – Alapvetően Szergej a főnököm, te csak voltál, persze ez nem jelenti azt, hogy nem teszek meg dolgokat, amire megkérsz és épp van rá időm, de ezt anélkül is megtenném, hogy a főnököm vagy.
  • Ide adnád a törölközőm? – Megállt a kád mellett és széttárta a fürdőlepedőt. – És azokat a dolgokat is megtennéd, amit egyébként Szergej vár el tőled? – kérdeztem miközben magamra tekertem.
  • Attól függ. Mi van, puccsra készülsz?
  • Nem, dehogy! – álltam meg előtte nedves vállakkal egy aprócska víztócsában.
  • Akkor miért kérdezel ilyesmit? – faggatott, miközben felitatta a vizet a vállamról egy másik törölközővel.
  • Nem tudom.
  • Tudsz valamit?
  • Csak aggódom.
  • Miért?
  • Mi van, ha baromságot csináltam és annak Szergej issza meg a levét.
  • A pasid?
  • A kuncsaftom. – helyesbítettem. A tenyerét a vállaimra tette, felpillantottam rá.
  • Nem lesz semmi gond vele, ha mégis, akkor megoldjuk. – bólintottam, majd önkéntelenül hozzásimultam, egy pillanatra megdöbbent, majd átfonta rajtam a karjait.
  • Vigyázol a bátyámra? – kérdeztem a fejem a mellkasához préselve, ekkor fellazította a karjait és az arcom a két tenyere közé fogva válaszolt.
  • Igen, vigyázni fogok rá, ha kell az életem árán is! – Egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig egymást bámultuk, az ajkunk már majdnem összeért, mikor Laura megköszörülte a torkát a szoba közepén állva.
  • Baszki! – Oleg elvette a kezét az arcomról és visszagörgette az inget a csuklójáig. Kissé ingerülten léptem ki a szobába.
  • Bocsásson meg Madame, hogy zavarom, de látogatója van!
  • Ki az? – az arcára pillantottam – Ne válaszolj, tudom. Remek. – hátrafordultam. Oleg már zakóban az ajtóban állt. – Bocsáss meg, de le kell mennem.
  • Mindenki teszi, amit tennie kell. – válaszolta komor arccal, majd Laurára pillantott. – Végeztetek az ebéddel? Elvihetem végre? – a lány bólintott. – Megyek, hagylak készülődni. – Laura eltűnt a gardróbban, én az ajtóig kísértem. Megfogtam a csuklóját, lepillantott rám.
  • Sajnálom. – egy ujjával megcirógatta az arcélem.
  • Én is. – átkarolta a vállam, magához húzott és egy puszit nyomott a homlokomra. – Okosan. – Mosolyt erőltettem az arcomra és megvártam, még a szolgálati lépcsőhöz érve eltűnik. Laura közben összeválogatta a ruháim és az ágyneműmmel bíbelődött.
  • Az a szobalány dolga.
  • Nem gond, épp csak egy pillanat.
  • Milyen volt az ebéd?
  • Finom! – vágta rá gyorsan és pír ült meg a pofiján.
  • És a bátyám? – kérdeztem, miközben a nadrágomba bújtam épp.
  • Szórakoztató jelenség, ha fogalmazhatok így. – állt meg mellettem a kezében a cipőimmel. Felé fordultam, ő elém guggolt, hogy feladja a cipőimet.
  • Hagyd csak, felveszem én!
  • Jobb, ha sietünk, nagyon feldúlt. – A vállára tettem a kezem.
  • Tud várni! Inkább ülj le és mesélj!
  • Nem tudok Madame.
  • Ennyire felzaklatott? Szemtelen volt? Vissza akart élni a helyzetével?
  • Nem, dehogy, semmi ilyesmi!
  • De, ha így lenne, akkor elmondanád? – Nyelt egyet, leengedtem a kezeim és rápillantottam. – Ugye elmondanád?
  • Igen, persze. – nem tűnt túl őszintének. Megérintettem az állát, hogy rám pillantson.
  • Azért, mert ő a bátyám, még nem tehet meg mindent itt, amihez kedve van. Te az én alkalmazottam vagy, így a védelmem élvezed, akár a bátyámmal szemben is. Mondhatsz neki nemet, ha nem akarod, hogy közeledjen hozzád, de ha szimpatikusnak találod, akkor meg is engedheted neki, te döntesz!
  • Magam sem tudom, hogy mit akarok. – huppant le végül a szőnyegre. Elmosolyodtam.
  • Akkor hagyj időt magadnak, hogy kitaláld. Okos, talpraesett nő vagy, menni fog. – befejeztem a sminkem, belebújtam a cipőkbe, miközben a tekintete elrévedt a szőnyeg mintáján. Csak akkor vette észre, hogy elkalandozott, mikor felpattantam a székemről és kinyújtottam fel a kezem. – Gyere, segítek!
  • Köszönöm, és bocsánat!
  • Ne butáskodj! Ne várassuk tovább a látogatómat. Egyébként hol hagytad?
  • A könyvtárban.
  • Azt hiszem nála kihagyhatjuk a falas belépőt.
  • Szerintem is. – mosolyodott el. – Az egy kicsit félelmetes.

A könyvtár ajtaja nyitva volt, bentről halk beszélgetés szűrődött ki. Ismerős hangok, állapítottam meg magamban, miközben Laura már az irodájában tüsténkedett. Megálltam a folyosón és egy percig csak a füleim hegyeztem. Kevés szó volt kivehető.

  • Uraim! – léptem be végül.
  • Jó reggelt, hogy aludtál kincsem? – szegezte nekem Szergej a kérdést.
  • Remekül, köszönöm!
  • A fejed?
  • Jól van. – néztem rá szúrós szemekkel. – Milyen volt az ebéd? – vágtam vissza.
  • Remek volt, lehet átcsábítom a séfed a Borgiába.
  • Áh, az az ön étterme?
  • Eredetileg az apámé volt.
  • Egy-két alkalommal jártam már ott. Tetszik a hely bája.
  • Georginak is, ezért nem hagyta, hogy átalakíttassam. – az órájára pillantott. – Ideje indulnom, örülök, hogy végre személyesen is megismerhettem.
  • Hasonlóképpen. – kezet fogtak.
  • Húgi, majd hívlak! – biccentettem az asztal szélének támasztott csípővel – Oleg?
  • Mehetünk. – mielőtt becsukta volna az ajtót magunk mögött összetalálkozott a pillantásunk, nagyot ütött a szívem.
  • Érdekes személyiség a bátyád.
  • Valóban az. Kérsz egy kávét, teát, italt, ebédet?
  • Nem köszönöm, már ebédeltem, de egy kávé jól esne. – meghúztam a zsinórt.
  • Minek köszönhetem a látogatást? – a szája sarkában megült egy aprócska grimasz.
  • Gondoltam megbeszélhetnénk a tegnap estét. – két finom koppintás.
  • Egy pillanat, gyere be!
  • Madame! – jelent meg az egyik szobalány az ajtóban.
  • Hozz kérlek kávét és süteményt, illetve egy kancsó vizet is kérek citrommal és uborkával.
  • Máris Madame.
  • Köszönöm! Szóval ott tartottunk.
  • A tegnap este.
  • Igen. – néztem rá a lehető legszelídebb ábrázatommal.
  • Azt hiszem, hogy egy kissé teátrálisra sikeredett.
  • Valóban. Nem is értettem, hogy mi ütött beléd.
  • Belém?
  • Igen. Beléd. – láttam, ahogy ökölbe feszül a kézfeje, majd tudatosan kinyújtott újra az ujjait. A folyosón már csilingeltek a tálcára halmozott csészék, ezért kitártam az ajtót, a lány letette a nagy tálcát a dohányzó asztalra. – Köszönöm, a többit intézem. – Sebes léptekkel távozott. Becsuktam az ajtót mögötte, ezt a beszélgetést senkinek nem kell hallania. Leültem mellé a kanapéra és kávét töltöttem a csészékbe. – Cukor?
  • Nem kérek.
  • Tej, tejszín?
  • Egy csepp tejszínnel, köszönöm. – elkevertem és felé nyújtottam a csészét. – hagyd csak, majd elveszem.
  • Szóval, mi volt ez a tegnapi kis kirohanás? – kérdeztem, majd belekortyoltam a hűs tejeskávémba. Maga elé révedt.
  • Magam sem tudom. Általában megőrzöm a hideg vérem minden helyzetben, de veled ez nem megy.
  • Miért nem? – rám pillantott.
  • Mert te hatással vagy rám. Kevés nő képes erre.
  • Azt hittem, hogy mindegyiket megleped egy kocsival. – elmosolyodott.
  • Nem, nem szoktam. Általában kapnak valami csecsebecsét, ami szépen csillog, vagy egy bundát, ruhát, táskát, vagy amiért épp rágják a fülem, de te más vagy.
  • Miben?
  • Ez az, amit én sem tudok, csak azt, hogy szeretem, ha mellettem vagy, ha rám figyelsz, ha az enyém vagy.
  • De nem vagyok a tiéd. – válaszoltam, miközben letettem a csészét – senkié sem vagyok.
  • Ebben nem vagyok olyan biztos.
  • És akkor most hogyan tovább? Ha más dolgom lesz, akkor megbaszol az ajtóhoz préselve, majd elrohansz?
  • Nem, ilyet többször nem akarok. Ez borzalmas volt. Főleg az a közöny. Azt akarom, hogy… – elhallgatott.
  • Mit akarsz?
  • Hogy boldog legyél, mikor velem vagy.
  • Ez rendben van.
  • Randevúzni akarok veled, nem idejönni egy időpontra.
  • Tudod, hogy ez a munkám, és ez nem fog megváltozni.
  • Tudom, de te vagy a Madame, neked nem kell másokkal ágyba bújnod!
  • Valóban nem kell.
  • De?
  • De ha akarom, akkor megtehetem. – lehorgasztotta a fejét. – Ha velem akarsz lenni, akkor ezzel együtt kell tudnod élni. Tudod a kezdetektől, hogy mivel foglalkozom, úgyhogy nagy meglepetés nincs.
  • Az nincs.
  • Gondold át, hogy ez így megy neked, vagy sem, és most, ha megbocsátasz dolgom van.
  • Láthatlak este?
  • Sajnos ma nem. Elfoglalt leszek.
  • Rendben, megértettem.
  • De holnap szívesen látlak. – az arca egy kissé felderült.
  • Egy vacsora?
  • Inkább egy ebéd.
  • Rendben, dél körül érted jövök. – Épp fel akartam állni a kanapéról, mikor fölém hajolt. – Maradj csak, kitalálok. – megsimította a pofim és puha csókot lehelt az ajkamra. Az ajtóból még visszaintett.

A teraszon elszívtam egy cigarettát és az estén járt az eszem. Ma van a nagy nap.