Bordélyház

#56

  • Csillagom, te meg honnan bugáztad ezt a járgányt? – állt meg a kapuban az Öreg, hogy alaposan végigmustrálja a gyönyörűséget.
  • Kaptam. – Vigyorogtam ki a letekert ablakon.
  • Ha megígérem, hogy nem pattanok meg vele, akkor elvihetem egy körre?
  • Ha megpattansz vele, akkor beárullak a nejednél és lesz ne mulass!
  • Látom tudod, hogy hogyan kell engem zsarolni. – mondta vigyorogva. – közben kiszálltam.
  • Ha egy karcolás is lesz rajta…
  • Vigyázni fogok! A fiúk kint maradnak? – biccentett a terepjáró felé.
  • Miért jönnének be?
  • Mert az asszony számolt velük is, egy hadseregnek főzött.
  • Egyem meg. Egy kör, de ne kerüld körbe a várost, mert ha kihűl a kaja miattad…
  • Tudom, tudom! Sietek vissza! – finoman kifarolt, majd padló gázzal nekilódult. Intettem a srácoknak, hogy jöjjenek.
  • Biztos benne Madame?
  • Nyugi, nem fog bennetek kárt tenni egy kis házi koszt! – Úgy álltak az előtérben, mint két nagy rakás szerencsétlenség. Kiléptem a cipőmből és konyha felé vettem az irányt – Bármit is csinálsz ne hagyd abba! Isteni illata van.
  • Gyere ide babám, ezer éve nem láttalak! – a köténybe törölte a kezét és megölelt – Csak óvatosan, össze ne kenjelek!
  • Nem érdekes.
  • Szólj annak a két szerencsétlennek, hogy nyugodtan bejöhetnek, a múlt hét óta nem eszünk embert, árt a koleszterinnek.
  • Még szerencse! Srácok, gyertek! Nyugi, nincs kés nála.
  • Kezit csókolom.
  • Csak szeretnéd fiacskám! Melyikőtök vezet? – egymásra mutattak – Na ne járassátok a bolondját velem!
  • Én biztos, és nekik sem kellene…
  • Csak egy kupicával, semmi bajuk nem lesz tőle. – Iván félszegen megszólalt.
  • Én kérek.
  • Na, te vagy az én emberem! Csüccs le az asztalhoz és már öntöm is. – kitöltött 3 stampedli pálinkát és már épp áldomást mondott volna, mikor feltűnt neki, hogy az öreg nincs sehol. – Az Öreget hol hagytátok?
  • Ellopta a kocsimat. – jegyeztem meg halkan.
  • De visszahozza?
  • Ajánlom neki. – vágtam rá vigyorogva.
  • Én is. Mindig mondom neki, hogy öreg ő már ahhoz, hogy kocsikat lopjon. Meg ezek az újak már. Áh.
  • Ez egy régi darab.
  • Na, vettél egy Niva-t? Ezekre az utakra az a jó!
  • Dehogy is.
  • Na mindegy. Egészségedre! – fordult Iván felé. Iván egészen belevörösödött. – Csak nem erős?
  • Nem, pont jó! – mondta könnybe lábadt szemekkel.
  • Vodkázni szoktál? Van itthon az is! Azt kérsz inkább?
  • Nem, köszönöm. Egy pohár vizet inkább.
  • Vizet, vizet… Hozzál neki egy pohárral, ott van a hűtőben. Te is kérsz? – fordult Tomihoz. – Akkor egy üveggel anyám! – visszarobogott a konyhába, hogy kimerje a levest a tálba.
  • Az úri készlet? – szegeztem neki a kérdést.
  • Gondoltam, ha már felvitte az Isten a dolgodat, akkor mégse a fazékból egyél már.
  • Tudod, hogy szeretek a fazékból enni. És miattam nem kell hűhót csapni. Mindig örülök, ha jöhetek.
  • Jöhetnél gyakrabban is!
  • Tervezem, de tudod, még csak most rázódom bele a…
  • Anyád tehetséges volt. Tőle örökölted. – kikerekedtek a szemeim – Jaj drágám, nem úgy. Van akiben megvan, van akiben nincs. Benned megvan, ahogy anyádban is meg volt Isten nyugosztalja, de te erősebb és okosabb vagy, mint ő. Többre fogod vinni.
  • Remélem.
  • Ha előbb ismeri meg Szását, akkor minden másként lett volna.
  • Így is hálás vagyok az együtt töltött időkért.
  • Nagyon szerette anyádat, ahogy téged is. – ekkor tudatosult bennem, hogy miért is vagyok ott.
  • Ma van az évforduló. – elsápadtam.
  • Mit motyogsz?
  • Ma van az évforduló.
  • Igen, azt hittem tudod.
  • Egészen kiment a fejemből. – ekkor végiggurult egy könnycsepp az arcomon. Újabb autók álltak meg a ház előtt.
  • Szia Öreglány! – szólalt meg Szergej az előtérben. – Bocs a késésért. Isteni illatok vannak. – majd rám pillantott. Épp letöröltem a könnycseppet. – Gyere ide te kis hülye. – Szorosan hozzá bújtam és belemormogtam a mellkasába.
  • Basszus, elfelejtettem, hogy milyen nap van. – megsimogatta a hajam szelíden.
  • Nem baj kicsim, az a lényeg, hogy most itt vagy. – nagyon szorosan átöleltem.
  • Sajnálom.
  • Gyere, igyál valamit.
  • Nem lehet, kocsival jöttem.
  • Majd valaki hazavisz, megoldjuk.
  • Annuska! Hol az a vodka?
  • A fagyasztóban, hát hol lenne?
  • A poharamban?
  • Ha kitöltöd, abban lesz babám! De sicc ki a konyhából, csak útban vagytok!
  • De segítek!
  • Nem kell, majd azt én tudom! – a kezembe nyomott két poharat meg az üveget. – Na, sicc innen.

A poharak össze-össze koccantak egy-egy anekdota után, az órára pillantva jutott el a tudatomig, hogy mennyire elszaladt az idő. Kiosontam a ház elé, hogy telefonáljak.

  • Madame, azt hittem, ekkorra már visszaér!
  • Másként alakult, és nem is tudom, hogy mikorra érek vissza.
  • Baj van?
  • Nem, baj az nincs. A dokit egyedül kell intézned és tedd ki a ruháimat az ágyra, megpróbálok 8-ig visszaérni!
  • Biztos minden rendben? Fura a hangja.
  • Majd elmesélem, de most vissza kell mennem!
  • Rendben.

Öt óra után a vodkát vízre cseréltem és Annus diktált belém még némi ételt, hogy legyen, ami felszívja az alkoholt. Alaposan megölelgettem mindenkit, majd Szergejt félrevontam.

  • Mennem kell. Ki visz haza?
  • Oleg. – rosszallóan néztem rá. – Csak ezért nem piált ma, pedig tudod, hogy nehezen áll ellen az Öregnek.
  • Jó, legyen. – mondtam beletörődően. – Hol van?
  • Kint vár.
  • Szeretlek Szergej!
  • Én is téged. – elengedtem a kezét, intettem a fiúknak, hogy búcsúzkodjanak és kiléptem a teraszra. Oleg az ajtó mellett álldogált.
  • Mehetünk?
  • Egy pillanat, csak meg kell, de már jönnek is.
  • Kulcs?
  • Tessék.

Miután betessékelt az anyós ülésre meg sem szólalt. Az első pár kilóméteren kifejezetten bosszantott, de nem álltam neki froclizni. Az arcom még mindig fájt a rengeteg nevetéstől, a vidám történetektől, amit a majdnem apámról meséltek. Hiányzik.