Bordélyház

#54

Négy is elmúlt mire Laurával visszaértünk a kúriába, a fiúk közben hazafuvarozták a Dominát, aki egész úton a saját aktáját olvasgatta. Iván szerint valóban kellemetlenül odasóztam neki az igazsággal. Kegyetlen lennék? Lehet. Szergej remekül haladt a szervezéssel, büszke voltam rá, hogy megfogadja, sőt meg is valósítja a látomásom. A fáradtság nem enyhült, így elvágódtam az ágyamon és kettő perccel később elnyomott az álom.

Reggel hangos szóváltásra ébredtem. Előbb Laura, majd Iván erőteljes hangjára lettem figyelmes. Belebújtam a köntösbe és kiléptem a folyosóra mikor megláttam őt, ahogy Ivánnal perlekedik, Laura mögötte.

  • Jó reggelt! – megemeltem a hangom, egyszerre hallgattak el. – Te mit keresel itt?
  • Beszélnem kell veled! – mondta ingerülten.
  • Ez a legutóbb sem volt szerencsés, azt hittem, hogy még a sebeid nyalogatod, de látom gyógyulgatsz. Iván, kérlek vidd az irodámba, te pedig ne ellenkezz! – újra Jamesre néztem. – Laura, a szobámba! – a lány elosont mellettem. Követtem.
  • Sajnálom Madame, de nem volt senki a bejáratnál, úgy robogott át a házon, mint egy buldózer, próbáltam feltartóztatni, de félrelökött és elfutott, ezt hallhatta meg Iván és azonnal utána eredt és…
  • Jól van, nincs semmi baj. Nagyon megütötted magad?
  • Nem, semmiség.
  • Mutasd. – apró horzsolás a könyökén és a térdén. – Megijedtél?
  • Igen. Engem még soha sem próbált férfi megütni.
  • Sajnálom, hogy ezt át kellett élned. Szeretnél ma pihenni?
  • Nem hiszem, hogy jót tenne, jobb, ha lekötöm magam.
  • Jól van. Keress nekem valami ruhát, mielőtt még szét nem veri az irodám ez a patkány. – gyorsan felöltöztem és már mentem is a könyvtárba a falban.
  • Te vagy az új bikája? Vagy te? Milyen érzés megbaszni? Egyszerre kúrjátok? Alaposan le szokta szopni a faszodat te féreg, miközben te kúrod? – Iván és Tomi az íróasztal mellett álltak és hallgatták ahogy fröcsög, de nem méltatták válaszra. Felbukkantam a hátuk mögött, ettől csak James kapott frászt, talán már tervezte, hogy hogyan ront nekem, ha nyílik az ajtó. – Te hogy a picsába?
  • Mit keresel itt? – elhallgatott. – Tehát? – kérdeztem újra, miközben leültem az asztalhoz, elővettem egy cigarettát, Iván tüzet adott, majd újra felvette az előző pozícióját.
  • Beszélhetnénk a vérebeid nélkül?
  • Nem. Ha mondandód van, akkor hallgatlak, ha nincs, akkor a fiúk segítenek, hogy kitalálj.
  • Mint a legutóbb?
  • Ha nagyon rúgkapálsz, akkor igen. Tehát?
  • Valaki tönkretette a gépem.
  • Milyen géped? – kérdeztem ártatlan arccal.
  • A számítógépem, te ostoba… – kis szünetet tartott – A laptopom.
  • Informatikusnak tűnök?
  • Nem.
  • Akkor mégis mi közöm ehhez?
  • Oleg elmondta, hogy van róla anyagom.
  • Igen, elmondta. – elvigyorodtam – Te azt hiszed, hogy én egy tech zseni vagyok, megy egy betörő is, aki kijátssza a biztonsági rendszert, sőt, nem is, leereszkedik a tetőn át, és köteleken lógva azzal baszakszik, hogy a te számítógépedet taccsra tegye? Hát ez nagyon jó! – összecsaptam a tenyerem és hátradőltem a széken. – Mit szóltok ehhez srácok? Melyikőtök tartotta a kötelet a tetőn? Te, vagy te? – a tekintetem újra Jamesre szegeztem. – Eddig is tudtam, hogy egy fasz vagy, de hogy ekkora, azt nem sejtettem. Úgyhogy emeld fel a segged a fotelemből, ülj be szépen a kocsidba és takarodj innen.
  • Különben? – a kérdés hallatán átcikázott egy kóbor gondolat az elmémen.
  • Kérem a telefonod.
  • Nem.
  • Iván, kérlek vedd el tőle a telefont. – elég volt közelebb lépnie. – Felvétel? Ez komoly? Ez még tőled is szánalmas. James, neked segítség kell. Paranoiás vagy. – közben megállítottam a felvételt. Lenyomtam a 6-ost az asztali telefonon. – Nitro, kérlek gyere fel most, hozz egy gépet is. Köszönöm!
  • Ő a bérgyilkosod? Mekkora kaliber? – a fiúk elnyeltek egy-egy röhögést. Két könnyed koppintás.
  • Gyere be!
  • Madame! – James arca gunyoros lett.
  • Kérlek nézd át ezt, és takarítsd le, a felhőt is.
  • Igen is. – mondta, miközben kivette a kezemből a telefont. Leült a kanapéra és nekilátott.
  • Most ez komoly?
  • Ide jössz a házamba, felébresztesz, sértegeted az embereim, bántalmazod az asszisztensem, és még meg is vádolsz. Csak nem gondolod, hogy hagylak simán kisétálni.
  • Kész vagyok!
  • Köszönöm. – mondtam, miközben a kezembe nyomta a telefont. – Elmehetsz.
  • Úgy tűnik mégis igazam van. Van rá embered.
  • Egy felhőt kiüríteni és egy telefonon szétnézni nem atomfizika.
  • Akkor miért nem te magad csinálod?
  • Van még valami? Vagy befejezhetjük ezt a cirkuszt? – bólintott. – Nagyszerű. Gondolom, azt nem kell mondanom, hogy soha többé nem akarlak itt látni.
  • Nem.
  • Remek. – Iván felé nyújtottam a telefont, aki szándékosan húzta hátra a kezét, így a készülék a padlóhoz csapódott, majd határozottan rá is taposott mímelt ügyetlenséggel.
  • Hoppá! Bocsánat. – nézett rám széles mosollyal. – Remélem van másik. – odarúgta a széttört készüléket James lábához. Lenyúlt, hogy felvegye, kissé leporolta, majd a zakója zsebébe csúsztatta.
  • Küld el a számlát.

Felálltam és arra távoztam, ahol érkeztem. A konyha folyosóján bukkantam fel egy félreeső zugban, így senki nem vett észre. Két halkat koppintottam Laura irodájának ajtaján. Tudni akartam, hogy rendben van és nem ütött nagyobb sebet rajta az eset, mint az a két apró horzsolás, de erős, talpraesett lánynak bizonyult. Elcsórtam a konyhából a kávés kannát, a pultról a tejet, korán volt még.

Magamban hosszan bosszankodtam, hogy így elcseszte a reggelem, ráadásul a semmiért, bár így is eleget aludtam, úgyhogy nincs okom igazi panaszra és ekkor jött a megvilágosodás.

  • Bassus! Nem hívtam vissza!