Bordélyház

#52

Igyekeztem nem belemerülni a forgatagba, ez a szombat sokkal nyüzsgőbb volt, mint eddig bármelyik. Mintha ma mindenkit utolért volna az olthatatlan vágy. A hölgyek hatékonyan szivárogtak el az emelet irányában, mintha érezték volna, hogy ma duplázniuk kell. Az egyik pultos fiú megállt a hátam mögött, kivárta, még észreveszem, majd elnézést kértem a társaságtól és a könyvtár felé vettem az irányt. Iván állt az ajtóban.

  • Ügyes volt?
  • Profi.
  • Helyes.
  • Maradjak, vagy?
  • Elmehetsz, köszönöm! – megigazítottam a dekoltázsom és beléptem a helyiségbe.
  • Madame!
  • Jó estét! – válaszoltam a tőlem telhető legnagyobb kedvességgel.
  • Engedje meg, hogy bemutassam a hölgyet – a kísérőjére pillantott, majd vissza rám – Astrid úrnő, Madame Georgina a ház úrnője.
  • Georgie. – nyújtottam kezet.
  • Astrid.
  • Épp a könyveit csodáltam.
  • Az elődöm elődjéé az érdem. Valóban remek ízléssel válogatott. – válaszoltam, miközben végigfuttattam a pillantásom a súlyos polcokon. – De kérem, foglaljanak helyet. Egy italt?
  • Köszönöm nem, bájos asszisztense, már gondoskodott rólunk.
  • Sajnos zsúfoltabb az este, mint eredetileg terveztem, így nincs sok időm önökre, úgyhogy, ha megengedik vágjunk is a közepébe. Mit tehetek önért? – ezzel Astridra szegeztem a pillantásom.
  • Beszélhetnénk négyszemközt?
  • Ki feszélyezi? Az asszisztensem, vagy a kuncsaftja?
  • Mindketten.
  • Rendben. Kérem fáradjon utánam. – a terasz ajtóhoz léptem, majd ki a szabadba. Hallottam, ahogy becsukódik mögötte.
  • Megkínálhatom? – nyújtottam felé a cigarettatárcám.
  • Köszönöm, elfogadom. – miután tüzet adtam bele is vágott.
  • Gondolom rájött, hogy ő nem az ügyfelem, ha az lenne, akkor nem ült volna mellém a kanapén. – bólintottam.
  • Folytassa.
  • Kellett valaki, aki bemutat minket egymásnak.
  • Miért szeretett volna velem megismerkedni?
  • Ön vörös vérű nő, nem hiszem, hogy sokáig kellene magyaráznom.
  • Valóban nem, de ön is tudja, hogy házunk ilyen szolgáltatást nem kínál a vendégeinek.
  • Még nem. – elmosolyodtam.
  • Kérjen egy időpontot holnapra az asszisztensemtől. Örvendtem. – ezzel elnyomtam a cigarettám és magam mögött hagytam. Éreztem a szúrós pillantást a tarkómon.
  • Már végeztek is?
  • Egy pillanat türelmét kérem! – Laura füléhez hajoltam. – Adj neki holnapra egy időpontot, ha lehet ne túl korán legyen, oltári hosszú éjszakánk lesz.
  • Igen Madame. – suttogta.
  • Megtenné, hogy elkísér a szalonba? – fordultam a férfi felé.
  • Természetesen Madame. – A folyosón hallottam, ahogy becsukódik a terasz ajtaja. – Remélem nem okozott gondot, hogy…
  • Nem, dehogy. Kihez lenne ma kedve?
  • Tudja, hogy oda vagyok Nikolett kisasszonyért. – mondta szinte szégyenkezve.
  • Igen, ez már nekem is szemet szúrt. Bájos teremtés.
  • Az! – vágta rá azonnal.
  • És ahogy látom épp egyedül árválkodik. – finoman intettem a fejemmel a szép barna lánynak. – Érezzék jól magukat ma is!
  • Köszönjük Madame. – válaszolta a lány széles mosollyal. Végigfuttattam a tekintetem a csevegőkön, minden a vártak szerint, remek. Megtámasztottam a hátam a pultnál.
  • Minden rendben Madame?
  • Igen, persze. Itt is?
  • Igen, a legnagyobb rendben. Még egy pohár bort?
  • Dehogy, kérem a vodkámat.
  • Máris! – és már nyílt is a jeges vödör.
  • Hosszú este lesz.
  • Az Madame. De holnap kialhatjuk magunkat.
  • Remélem. Köszönöm az italt.

A talpam elmondhatatlanul fájt a keringéstől és álldogálástól, mintha mindenki ma kapott volna kimenőt. Lehet, el kellene tűnnöm néhány napra, de még nem lehet, még nincs kire itt hagynom a helyet. Laura most összeroppanna a teher alatt. Fél egykor már a srácokkal álltam kint az ajtóban, hátha a levegő segít a túlélésben, de hasztalan próbálkozás volt ez is. Csak még álmosabb lettem. Kaptam egy csészével a dugi kávéjukból, majd vissza caplattam a szalonba egy utolsó mosoly körre. Ennél még az is jobb, ha kuncsafttal vagyok.

Hajnali 4-kor sikerült az utolsó kissé pityókás vendéget is taxiba tuszkolnunk. A lányok egy része már mélyen aludt, a többiek a konyhában fosztogattak. Miután elköszöntem tőlük az emeleten még benéztem Laurára, mélyen aludt. Behúztam az ajtót és a saját szobámba mentem. A telefonomon egy nem fogadott hívás, Szergej. Ha fontos, akkor többször keresett volna, és most nem ébresztem fel, majd reggel. A másikon 5 hívás és négy üzenet. Wow. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ki kereshetett.

John Doe: Ez a telefon is elromlott?
John Doe: Remélem nem törted össze magad!
John Doe: Azt hiszem így kezdődik a zaklatás is…
John Doe: Jó éjt szépségem!

Az órára pillantottam, 4:13. Remélem nem verem fel az üzenettel. Bátor vagyok és merész!

Georgie: Jó hajnalt, egyben, de túl hosszú volt az éjszaka. A verebek kelnek, ideje aludnom.

Épp, hogy kibújtam a ruhámból és lemostam a festéket az arcomról, mikor pittyent egyet a telefon.

John Doe: Még csak most?
Georgie: Te miért nem alszol?
John Doe: Időeltolódás, most készülök vacsorázni.
Georgie: Megkérdezhetem, hogy hol vagy?
John Doe: A nyugati parton.
Georgie: Így már értem, hogy hogyan volt időd és energiád ilyenkor is zaklatni, te kis zaklató! 🙂
Georgie: Nem rossz az átállás?
John Doe: Meg lehet szokni.
John Doe: Elaludtál?
John Doe: Úgy tűnik igen.
John Doe: Ha felébredtem hívlak.