Bordélyház

#50

Miután átfutottam a könyvelést egészen megjött a kedvem egy kis sétához, hiszen alig bolyongtam még a birtokon. Hagytam egy cetlit az asztalon, ha netán Laura felbukkanna. A park széléhez érve eltűntem a sövény mögötti kis ösvényen. Itt már egy cseppet vadabb volt a táj, hagyták a növényeket szabadon burjánzni. A fák között kirajzolódott egy épület sziluettje. A kúriával lehetett egy idős masszív kőépület, az idő kikezdte, de még nem volt menthetetlen állapotban. Egy két törött üveg és egy ormótlanul nagy lakat az ajtón. Azt hiszem másik bejáratot kell keresnem. Bekukucskáltam a piszkos ablakokon, bent néhány bútor letakarva, mindenhol kosz és mocsok. Addig feszegettem az egyik ablakot még megadta magát és sikerült átpréselnem magam a résen. Csupa por és piszok lettem, de ennyi belefér egy ilyen kalandba. A padló deszkák korhadtan recsegtek a talpam alatt. A csillárokon vastagon szőtt pókhálók, néhány régi fotográfia keretben a falakon és egy két díjnyertes példány trófeája. A hátsó helyiség valaha a konyha lehetett, hosszú asztal terpeszkedett a hideg köveken, nagy mosogató tálak és egy kézi kút. Két szárnyas ajtót kapott a pince lejárat, régen itt tárolhatták a húsokat, mert kellemes hűvös levegő áradt a mélységből. Találtam egy kapcsolót, de hiába kattintgattam fel-le nem támadt fény a sötétben. Azt hiszem ezt a helyiséget, most kihagyom. Keskeny lépcső vezetett a tetőtérbe, ahol egy árva hálószoba volt csupán. A matrac rugói itt-ott átszakították a fáradt szövetet, a nagy 3 részes ablakból ásítva ömlött a fény. Régi karnis, foszlott nehéz sötétítő függöny, valaha talán bordó lehetett. Mosdótál, csorba kancsó, egy régi borotva. Megérintettem a tárgyakat, majd a nadrágomba töröltem a port. Visszamentem a földszintre az ajtó mellett súlyos fából készült fegyver szekrény tátongott üresen. Furcsa lett volna, ha itt hagyják. Üres töltényes dobozok. Megkerestem a felfeszített ablakot és kipréseltem magam. A ház mögött egykor kis veteményes lehetett, egy két kidőlt, elbillent karó árulkodott arról, hogy valaha gondozták a helyet. Be kell vallanom beleszerettem. Leporoltam magam, amennyire csak tudtam, majd visszamentem a nagy házba. Laura épp a cetlit olvasta, mikor visszaértem a könyvtárba.

  • Te jó ég, hol járt?
  • Megtaláltam a vadőr házát azt hiszem. Egy kissé koszos.
  • De hát az évtizedek óta le van zárva.
  • Lehet ezért vetemedett el annyira az ablak, hogy fel tudtam feszíteni.
  • De az életveszélyes!
  • Csak egy kis törődésre van szüksége. Egy ügyes statikusra, meg egy jó építészre.
  • Fel akarja újítani?
  • Azt hiszem igen.
  • De mégis minek?
  • Hogy áll a doki szobája? – érzete, hogy túllőtt a célon.
  • Szerintem készen van.
  • Szerinted, vagy készen van?
  • Készen van.
  • Akkor lássuk.

Elindultunk a keleti szárnyba. A konyhától legtávolabb eső irodára esett a választása, hogy minél kevesebb zaj szűrődjön be a helyiségbe. Az ablakok kristály tiszták, világos, gyengéden áttetsző függönyök, krém színű szőnyeg, világos fából készült íróasztal, semmi ciráda, letisztult forma. A sarokban egy monitor, valahol az asztal alatt elrejtve a hozzá tartozó gép. Itatós, jegyzettömbök, tollak, ceruzák, csíptetők, és ami még kellhet. Mögötte egy kényelmesnek tűnő irodai szék. Két fotel és egy rekamié. A dokinak szánt fotel mellett egy apró asztalka, fő a funkcionalitás. Alacsony dohányzó asztal, rajta hamutál, egy tálca rajta vizes kancsó, poharak, egy doboz zsebkendő. Itt-ott elszórva néhány növény. Egy rettenetesen üres könyvespolc, mellette rejtett irattartó szekrény.

  • Hová rejtetted el a bárt?
  • Bárt?
  • Igen.
  • Nem gondoltam, hogy kell.
  • Nem árt, ha van. Nem tudom, hogy ki fog jobban kikészülni, a lányok, vagy ő.
  • Gondolja, hogy jó ötlet a terápiához az alkohol?
  • Miért ne? – vigyorodtam el. Egészen zavarba jött. – Nyugalom, csak viccelek! Mikor jön a doki?
  • Hétfőn délután 4-re.
  • Írd be a naptáramba, és ne hagyd, hogy ütköztesselek.
  • Igyekezni fogok.
  • Ja és persze legyél itt, hogy be tudjalak mutatni. Monának mondj fél 5-öt.
  • Renden Madame. – és már pötyögte is be az információkat a táblagépébe.
  • Szeretném, ha hétfőre kerítenél nekem szakembereket a vadőr házához, fel akarom mérni, hogy mennyi lenne helyrehozatni.
  • Nem biztos, hogy sikerülni fog.
  • Megduplázom a konzultációs díjukat.
  • Ha kell, akkor ezt is bedobom. – mondta mosolyogva.
  • Viszont kellene ide egy óra. Elég ha apró és asztali, de a dokinak látnia kell az elfolyt időt.
  • Igaz, erről megfeledkeztem.
  • Ez legyen a legnagyobb gondunk, szép munkát végeztél. Ebéd? – az órájára pillantott.
  • Azt hiszem, hogy már tálalnak.
  • Remek. Akkor együnk. – megtorpant – Igen, te is. Vagy nem akarsz a hölgyekkel ebédelni?
  • De, persze, köszönöm.

Érződött, hogy szombat van, a szokásosnál is nyúzottabbak voltak a hölgyek, bár az is merőben közrejátszhatott, hogy előző este a szokásosnál jobban belehúztunk a felhőtlen iszogatásba. Némi hidratálás és egy két fájdalom csillapító után egészen magukhoz tértek. Az ebéd finom volt, utána a teraszra tereltem őket, hogy a kávé mellél elmajszoljuk a maradék süteményt és napfürdőzzünk egyet.