Bordélyház

#5

Egy kanna kávé és néhány csipkelődő megjegyzés után Szergej a kezemért nyúlt. Az épület kihalt volt, mintha valami rossz horrorfilmben lennénk, annyi kivétellel, hogy az óriási ablakokon langyosan ömlött be a fény. Nem teljesen értettem, hogy mi a terve, mert a bejárat épp az ellenkező irányban volt, mint amerre elindultunk. Lehet, hogy most engem büntet meg, mert szemlátomást mozgalmas éjszakája volt, legalábbis az öklének biztosan. Kisebb-nagyobb sebek és horzsolások tarkították a kézfejét. Azt megtanultam az évek alatt, hogy ezekről nem kérdezek, így szótlanul ballagtam mögötte. Az épület lenyűgöző volt. A legtöbb építész még most is a nyálát csorgatná. Megállt egy míves fa ajtó előtt, ami erősebbnek tűnt, mint a többi ajtó a házban. Lenyomta a kilincset, kitárta, majd betessékelt. Hellyel kínált, így leültem az íróasztal előtti egyik öblös bőr fotelbe. Töltött mindkettőnknek egy italt, ami indokolatlannak tűnt, hiszen alig múlt el negyed 10, de mivel semmit sem tesz ok nélkül így egy szó nélkül, de kérdő tekintettel elvettem a poharat. Vodka sok jéggel, ahogy szeretem. Lehuppant a másik fotelbe és hagyott még néhány pillanatig a kétségeim között. Feszültség fokozásban utolérhetetlen.

  • Alá kellene írnod néhány papírt, ott vannak az asztalon.
  • Elolvashatom előtte?
  • Persze.
  • Nem gond, ha? – a fejemmel az íróasztal mögött terpeszkedő karfás székre mutattam.
  • Dehogy is, ülj át nyugodtan.

Ahogy elhaladtam az asztal mellett a szemétkosár tele volt véres papír-zsebkendőkkel és néhány csepp alvadt vér maradt az asztal alatt is. Szergej figyelte a reakcióim, nem rezzentem. Elhelyezkedtem kényelmesen és beleolvastam az iratokba. Az italom az asztal sarkán pihent, ehhez tiszta fej kell. Szergej türelmesen várt, nem vette le rólam a pillantását, a reakcióim fürkészte. A szívem egyre hevesebben vert, minél többet olvastam el, de igyekeztem a porcelán arcom viselni. A másik aláíró helyén egy számomra ismeretlen név állt, nem érdekelt, hogy ki volt ő. Aláírtam a papírokat, Szergej újra töltötte a poharát, a szívem olyan hevesen vert, hogy pírt rajzolt az arcomra.

  • Végre valami reakció.
  • Azt azért nehéz hideg fejjel megélni, mikor egy ötlet valósággá válik. Köszönöm.
  • A nagy ház nagy felelősség.
  • Igyekezni fogok, hogy ne okozzak csalódást!
  • Ebben biztos vagyok. Igyunk az új házadra!
  • Ránk! – mondtam a szemébe nézve.
  • Ránk. – felhörpintettük az alkoholt, majd az órájára pillantott. – Kincsem, mennem kell, mert nagyon el vagyok késve, de nem hagylak egyedül.
  • Oleg?
  • Többek között, de előbb meg kell ismerned valakit.
  • Kit? – ekkor halk kopogás hallatszott az ajtón. Szergej az ajtóhoz sietett. – Madame Julia, örülök, hogy tudott ránk időt szakítani! – mondta a legelbűvölőbb hangján, miközben kezet csókolt a hölgynek.
  • Tudod, hogy neked nehezen tudok ellenállni.
  • Had mutassam be a húgomat.
  • Asszonyom, örvendek. – mondtam enyhe zavarral a hangomban.
  • Csinos leányzó, biztos, hogy a húgod csak?
  • Na de Madame, ne hozzon zavarba. Kérem foglaljon helyet! Hozhatok egy italt?
  • Nem kérek köszönöm, majd ha a nap lenyugodott.
  • Igen, a szabályok. Hölgyeim restellem, de nekem rohannom kell.

Újabb kézcsók a Madamenak, nekem csókot nyomott a homlokomra, majd a fülembe súgta: Hallgass rá, a kisujjában van az egész szakma! Este hívlak.