Bordélyház

#46

A reggeli kávém némi kéretlen csörömpöléssel érkezett meg, kidugtam a fejem a takaró alól, Laura igyekezett elhallgattatni a csetreseket, de nem volt túl sikeres. Betudtam az izgalmának. Elrendezett mindent, majd eltűnt a szobából. Ezentúl semmi jó reggelt Madame? Mindegy, dolga van. Kivonszoltam magam a fürdőbe, mikor bevillant néhány pillanat az előző éjszakáról, önkéntelenül elmosolyodtam, majd megállapítottam, hogy úgy viselkedem, mint egy rossz bakfis. Kávé, süti, farmer póló és irány a könyvtár. Lehet húznom kellett volna egy papucsot, de meglepően tiszta volt a folyosó a falakban. Mégsem ölnek meg a hangyák, nyugtáztam.

Laura az irodáját rendezgette, miközben Nitro a gépét bütykölte, a konyha nyüzsgött a ház többi része még mélabús álomban hentergett. Vajon a csajok hogy tudnak ennyit aludni? A folyosón észrevettem Monát, ahogy a hálószobám előtt rostokol, semmi válasz, bekukucskál, elindul. Újabb kopogás, de már a súlyos könyvtárajtón. Baszki, ehhez most nincs kedvem.

  • Gyere be!
  • Jó reggelt, reméltem, hogy már nem alszol.
  • Kidobott az ágy, mit tehetek érted?
  • Lehetek én az első a dokinál? – meglepett a kérdés, egészen másra számítottam.
  • Persze, amint átküldi az előjegyzést, azonnal be is íratlak.
  • Köszönöm.
  • Minden oké?
  • Igen, persze. – hazudott – Jól vagyok.
  • Biztos?
  • Igen. Mi baj lehetne?
  • Erre vagyok kíváncsi. Elmondhatod te, vagy visszakeresem, ami baromi sok időmet emészti fel. Tehát? – az ujjait tördelte az ajtó mellett állva – Szerzek kávét és kiülünk a teraszra. Reggeliztél már?
  • Még nem.
  • Akkor ideje. – felvettem a telefont, megcsörrent az irodában. – Jó reggelt. Küldess kávét és reggelit két főre a teraszra, köszönöm. – ezzel le is tettem a kagylót. – Nem fogsz fázni?
  • Nem, jó idő van. – Letelepedtünk az egyik asztalnál és vártuk a reggelit, a térdét a mellkasához húzta és átkarolta. Épp, hogy meggyújtottam a cigarettám, mikor megjelent a ház sarkánál egy formásan telt szőke lány, nagyon fiatalnak tűnt, de látszott rajta a gyakorlat. Szervírozta a reggelit, majd a hóna alá csapta a tálcát és magunkra hagyott.
  • Egyél. – mondtam Monának, miközben kávét töltöttem a csészéjébe.
  • Finom.
  • Örülök. Elmeséled nekem is, vagy mindenképp ragaszkodsz a dokihoz?
  • Nem akarlak terhelni a gondjaimmal, neked is van elég, ahogy látom.
  • Miből gondolod?
  • Kiraktad Oleget, tegnap itt volt a bátyád, felvettél valakit, aki levesz a válladról terheket és elkezdtél kefélni.
  • Az, hogy teszem a dolgom azt feltételezi, hogy gond van?
  • Nem vagyok pszichológus, de a régi Madame soha nem bújt ágyba senkivel.
  • Volt aki ágyba vitte volna?
  • Nem is kevesen.
  • Akkor ezt most elbasztam?
  • Nem tudom. Csak fura. Főleg a tegnapi vendéged.
  • Mi benne a fura.
  • Eddig csak üzletelni járt ide, soha nem vitt fel senkit, erre te már többször…
  • Egyszer. – elkerekedtek a szemei.
  • Egyszer?
  • Igen. Harmadik randinak titulálta, fura volt.
  • Nem hiszem, hogy ő a barátnő típusú kurvákat keresné.
  • Rá is kérdeztem, hogy minden kurvával összebújik?
  • Összebújtatok?
  • Igen.
  • Baszd meg.
  • Most miért?
  • Ebből gond lesz. Tudja, hogy előtte más is meghágott?
  • Milyen szabatosan fogalmazol.
  • Ne legyél szőrszálhasogató!
  • Miért lenne gond?
  • Mert nem tűri a konkurenciát.
  • Baszki, ez a munkám.
  • Ő is a munkád?
  • Igen.
  • Randi és bújás, szerinted ez munka volt?
  • Őszintén, igen.
  • Ideje lenne megnézned egy két lányt munka közben, mert te nagyon nem azt csinálod.
  • Még kurvaként is elbuktam?
  • Nem ezt mondtam. De legyünk őszinték van még mit tanulnod. Milyen nap van?
  • Azt hiszem péntek.
  • Fasza, ma jön az egyik perverz kuncsaftom, régóta nyaggat, hogy kerítsek valakit, aki végignézi, ahogy megkúr.
  • Ez beteg.
  • Annyira nem vészesen, szeret szerepelni. Beülsz ma hozzánk?
  • Nem lenne furcsa, hogy a Madame ott ül veled?
  • Nem kell tudnia, hogy te vagy!
  • Húzzak maszkot, vagy mi?
  • Azt nem kell, elég egy fátyolozott kalap, és egy elsötétített sarok.
  • Te beteg vagy. – mondtam vigyorogva.
  • Nem én, a kuncsaftom. Szóval?
  • Átgondolom, de egyél, ne csak csacsogj! – Iván megkocogtatta az üvegajtót. Intettem neki.
  • Elnézést Madame, hogy megzavarom, Mona.
  • Iván.
  • Ezt az imént hozta egy futár. – felém nyújtotta az ujján fityegő zacskót.
  • Köszönöm. Elmehetsz.
  • Ha nem gond, akkor megvárom, nem vizsgáltuk át.
  • Te jó ég, rettenetesen paranoiásak vagytok! Vagy csak a kíváncsiság hajt?
  • Is-is.
  • Legalább nem lódítasz. Jó, maradj itt. – A papír zacskóban egy telefon, egy ékszeres doboz és egy levél volt. Az ékszeres dobozban egy kocsikulcs. Régi darab, semmi hightech.

    Azt hiszem, passzolni fog hozzád…

  • Madame.
  • Igen? – felpillantottam Ivánra.
  • Egy tréler áll a kapuban, önnek hozott valamit.
  • Egy tréler. Engedjétek be, mielőtt lepakol nézzétek át, amit hozott.
  • Intézem!
  • Ha végeztetek, akkor szólj!
  • Igen is!
  • Ez meg mi a franc? – kérdezte Mona.
  • Fogalmam sincs.
  • Tudjuk, hogy ki küldte?
  • Nem ismerem fel az írást.
  • És a telefon?
  • Megnézem. Egyetlen telefonszám.
  • Most már nagyon kíváncsi vagyok.
  • Én is, de maradj itt a fenekeden, nem akarom, hogy bajod essen, ha…
  • Jó kislány leszek, maradok. Ne felejts el cipőt húzni!
  • Köszi! – Elindultam a bejárat felé a gyepen, a srácok már a platón nézték át az ajándékom.
  • Nincs benne semmi extra.
  • Ez maga az extra. – Álltam meg a lépcsőn, hogy megcsodálhassam a műremeket. – Egy 1967-es Pontiac GTO. Nedves lett a bugyim. – Iván elröhögte magát. – Ez a legszexibb dolog, amit valaha láttam. Vegyétek le, de óvatosan!
  • Igen Madame! – ekkor megcsörrent a telefon a kezemben.
  • Igen?
  • Hogy tetszik?
  • Gyönyörű, de nem fogadhatom el!
  • Pedig illik hozzád.
  • Igen, és imádom, de ez túl nagy ajándék!
  • Csekélység.
  • A telefon miért?
  • Mert a másik rossz.
  • Nincs semmi baja.
  • Mindig el akarlak érni.
  • Ez fura. Erről beszélnünk kell.
  • Beszéljünk, de előbb vidd el egy körre azt a gyöngyszemet.
  • Ha beülök, akkor soha többé nem szállok ki belőle. – mondtam vigyorogva.
  • Ez a cél. Mennem kell. Ne törd össze magad!
  • Igyekszem.

Zsebre vágtam a telefont. Körbejártam az autót, végigfuttattam az ujjam a fényezésen, mély kék, gyönyörű, a króm alkatrészek ragyogtak a napsütésben, álomszép darab. Az egyik fiú nyakig merült a motortérben, mielőtt bepöccentettem volna, majd visszacsukta a motorháztetőt. Beültem, semmi Casinos sercegés, bedugtam a kulcsot és ráadtam a gyújtást, egy kis gáz, felmordult a motor. Ekkor már Mona is a ház előtt állt. Kiszóltam neki az ablakon, gyere, elviszlek egy körre. Nem kérette magát, azonnal bepattant mellém. Lassan hajtottam végig a zúzott köveken, de amint aszfaltot értek a kerekek beletapostam. Végigszáguldottunk az összes kis és forgalom gyenge mellékúton, közben bömböltettük a rádiót és üvöltöttük a dalszövegeket. Elmondhatatlanul felszabadító volt egy ilyen maszkulin csodával száguldozni. Bő egy órával később álltunk meg újra az épület előtt.

  • Kerítsetek neki egy tisztességes helyet, ahol semmi nem érheti.
  • Igen Madame.
  • Georgie, ez isteni volt. – lelkendezett Mona.
  • Örülök, hogy jobb kedved lett.
  • Ne viccelj! Ilyet csináljunk máskor is!
  • Fogunk, imádom.

A házba menet előbányásztam a telefont és írtam egy üzenetet neki:

Georgie: Isteni a vas, de ugye tudod, hogy a tagdíjad fedezi az éjszakát?
JohnDoe: Örülök, hogy élvezed, én is élveztem a veled töltött időt. A jövő héten megismételhetnénk.
Georgie: Benne vagyok, de nem kérek se hajót, se repülőt.
JohnDoe: Biztos?
Georgie: Biztos.

Ideje visszarázódni a napba, ezernyi dolgot kell még elrendeznem.