Bordélyház

#45

A könyvtárban épp az italomat töltöttem, mikor ismét berregni kezdett a telefonom. Ismeretlen.

  • Igen tessék?
  • Jó estét kedves Georgina. – azonnal felismertem a hangját.
  • Üdvözlöm, hogy s mint?
  • Nehezebb önt elérni, mint gondoltam. Már aggódtam önért.
  • Tudja, csalánba nem üt a… Mit tehetek önért.
  • Csak jelezni kívántam, hogy vasárnap mégsem tudom önt meglátogatni, közbe jött valami halaszthatatlan.
  • Ezt sajnálattal hallom, de köszönöm, hogy szólt.
  • Mit szólna hozzá, ha ma keresném fel?
  • Állok szolgálatára.
  • Nagyszerű, mikor.
  • Amikor önnek megfelel, én itt leszek.
  • Akkor ma este.
  • Várom.

A telefon szétkapcsolt. Már csak azt kellene tudnom, hogy Szergej mikor jön. Mindegy, megoldom. Rápillantottam a monitorokra. Laura az új irodájában álldogált, remélem nem ebben a ruciban akarja kitakarítani a helyiséget, nem, ügyes kislány. Egészen összerezzent, mikor megszólalt a telefon az asztalon.

  • I-igen?
  • Gyere át a könyvtárba.
  • Megyek Madame. – fél perc sem telt bele és már ott is volt.
  • Ma este fontos vendégem lesz, rád bízom a telefonom, mert valamikor Szergej is jönni fog, ha addig nem végeznék, akkor kérlek tartsd őt szóval, ha csak épp nincs kedve kufircolni egyet valamelyik lánnyal, de kétlem, hogy erre lenne ideje. Lehet, hogy csak későn jön, de amíg nem érkezett meg, addig kérlek ne aludj el. Vacsorázz meg, találd ki, hogy mi legyen az irodáddal, de kérlek ne állj neki kitakarítani!
  • Honnan tudta?
  • A szemed állásából. Ma annyi dolgod van, hogy megvárod a bátyám, ha nem lennék itt, ha hív, akkor vedd fel nyugodtan, és mond, hogy dolgozom, de érkezem!
  • Igen Madame!
  • Ügyes kislány. – Az órára pillantottam. – Színpadra!

Nyolc után pár perccel befutott a vendégem. Épp egy kellemes csevegésbe bonyolódtam bele, mikor megállt a hátam mögött, s csak arra lettem figyelmes, hogy minden szempár rá függ.

  • Jó estét uraim! Megengedik, hogy elraboljam a hölgyet?
  • Természetesen, örültünk, hogy láttuk.
  • Köszönöm! Kellemes estét önöknek. – Ezzel elkapta a csuklóm és már egymásba is karoltunk. – Remélem nem haragszik. – súgta oda bizalmasan.
  • Dehogy, csak meglepett.
  • Ennek örülök, mehetünk?
  • Természetesen.
  • Idő szűkében vagyok, de mindenképp látni akartam ma.
  • Ez kedves öntől, de ha jobb dolga akadt, akkor…
  • Most önnel akarok lenni. A többi dolog várhat még egy két órát, ma már nem váltom meg a világot. – Lefegyvereztek a szavai, így felhagytam a mímelt jó modorral.
  • Remélem az enyémet mégis. – elmosolyodott. A szobába belépve hellyel kínáltam, de nem ült le. – Ma mihez lenne kedve?
  • Megízelni önt. – a válaszán egy cseppet megütköztem, nem számítottam rá. – Tekinthetjük ezt harmadik randevúnak?
  • Igen. Tekintsük annak. Egy italt?
  • Köszönöm, nem. Gyere ide. – egészen közel léptem hozzá, az ujját az állam alá tette, felpillantottam. – Gyönyörű vagy.

Az ajkai az enyémre tapadtak, finom volt, puha, magával ragadó, de cseppet sem tolakodó. Önkéntelenül átkulcsoltam a nyakát, ő a derekam, nem érintett meg máshol, a hajába túrtam, és elsüppedtem a karjai között. A percek teltek és mi egyre jobban egymásba gabalyodtunk. Kívánlak. Nyögte bele számba, még hevesebben csókoltam. Kérlek legyél ma az enyém. Csak az enyém. Kibontakoztam az öleléséből és hátat fordítottam neki. kigombolta a ruhámat és az ujjait végighúzta a meztelen gerincemen, egészen a csípőmig. Szemérmesen eltakart mellekkel fordultam felé újra. Csókolj meg. Hozzáfeszítettem a mellkasom, mellkasához, miközben letúrtam róla a zakóját, az egyik karjával ölelt, a másikkal letolta a csípőmről a ruhát. Kiléptem belőle és az ágyig hátráltam. Lehuppantam az ágy szélére. Amíg ő az ingét gombolta, addig én a nadrágját és épp rá akartam bukni, mikor megállított. Ne így! Dőlj hanyatt. Felemelte a lábam, megcsókolta a bokám, majd levette a cipőm, a másikkal ugyanígy tett. Feljebb csúsztam az ágyon, a combjaim közé térdelt, majd fölém hajolt és újra csókban forrtunk össze. Az egyik karjával támaszkodott, a másik kezével simogatott. Megmarkolta a mellem, finoman megmorzsolta a kemény bimbómat, majd végigsimította a nedves ajkakat, megmarkolta a falloszát és belém hatolt. Egészen kitöltött, mintha rám szabták volna. Az arcom fürkészte, majd mozgatni kezdte a csípőjét, finoman, érzékien, kínzóan. A szemeim lehunytam és élveztem minden mozdulatát, belecsókolt a nyakamba, édes teherként nehezedett rám, átkaroltam, a hátát cirógattam és mielőtt elélveztem volna megmarkoltam a fenekét és még mélyebben húztam magamba. Újabb csók és újabb gyönyör, és még, még, még. Felpillantottam rá. Gyönyörű vagy, hangzott el újra, majd egészen rám tekeredett az arcát befúrta a nyakamhoz, mintha egy satuban lennék, majd megfeszült a teste, elélvezett. Hangosan szuszogott a nyakamban, miközben a teste elnehezült. Legördült rólam. A hátára fordult, kinyújtóztatta magát. Készültem kimászni az ágyból, mikor elkapta a kezem.

  • Hová készülsz?
  • Én csak…
  • Gyere búj ide, ne hagyj itt. – Megadtam magam, a vállára döntöttem a fejem és hozzásimultam, magunkra húzkodta az ágytakarót. – Nem akarom, hogy megfázz. – ezzel csókot nyomott a homlokomra.
  • Nem fogok, vagy te fázol?
  • Dehogy. – eltelt néhány perc összebújva egy szó nélkül. Nem bírtam tovább.
  • Minden kurvát megölelgetsz? – szegeztem neki a kérdést, miközben a mellkasán babráltam. Nyelt egy nagyot, majd maga felé fordította az arcom.
  • Nem.
  • Akkor engem miért?
  • Okos nő vagy, majd kitalálod. Búj vissza, és ne törd most a fejed csacsiságokon. Holnap is lesz rá elég időd.

Ezernyi dolog ömlött át az elmémen, amivel vissza tudtam volna vágni, de nem tettem, jó volt a karjai között heverni, hallgatni a szívverését, érezni a teste melegét, az ölelve simogató karját.

Szótlanul becézve telt el legalább egy óra, mikor a zsibbadt karját kihúzta a fejem alól, segítettem neki a ruháival, még vissza nem állt a keringése, majd végiggombolta a ruhámat, feladta a cipőmet az ajtóban újra megcsókolt. Köszönöm. Isteni volt. Súgta a fülembe. Nem engedte el a kezem a lépcső aljáig, ott újra modorossá vált és elköszönt. A bárba indultam, mikor Tomi megállított.

  • Szergej a könyvtárban vár önre Laurával. – súgta bizalmasan a fülembe.
  • Mikor érkezett?
  • Úgy 40 perccel ezelőtt, de nem akartuk zavarni.
  • Helyes, jó döntés, köszönöm. – A tőlem telhető tempóval csörtettem a könyvtárba az ajtó előtt megtorpantam, jobbnak tűnt, ha két koppintással jelzem az érkezésem, vártam még egy pillanatot, semmi riadt zaj, akkor aki bújt, aki nem, én megyek!
  • Azt hittem, hogy soha nem mászol ki az ágyból!
  • Én is örülök neked. – mondtam, miközben puszit nyomtam a borostás arcára. – Ellopták a tévét?
  • Csak a borotvát. Laurának tetszik. – a lány ebben a pillanatban elpirult.
  • Szergej, viselkedj! Ne hozd zavarba, még a végén felmond és itt maradok asszisztens nélkül. Köszönöm drágám, ma már nincs más! Jó éjt! – fordultam hozzá.
  • Igen Madame, jó éjt! Örülök, hogy megismertem! – fordult Szergejhez.
  • Szintúgy, jó éjt Hölgyem.
  • Kisasszony. – javítottam ki.
  • Jó éjt, kisasszony! – ezt már csak az ajtókeretből visszanézve hallotta. – Mi a baj a hölgyemmel?
  • Az, hogy ő nem kurva.
  • Nem kurva?
  • Szergej, már megint mi a fenét csináltál?
  • ÉÉÉÉÉÉN? semmit. De csini és szép, és értelmes is, bár azt nem értettem, hogy miért ide jövünk és nem valamelyik szobába.
  • Azért, mert ő nem olyan lány!
  • Minek neked egy nem olyan lány?
  • Hogy intézze azt, amihez nincs kedvem, időm, energiám, érzékem és neki van. Érted?
  • De ettől függetlenül szívesen…
  • Nem, ő tabu. Van elég hölgy, ha már mindenképp megfarkalnál valakit.
  • Nagyon harapós vagy, nem volt jó a kuncsaft?
  • Ezt hagyjuk. Nem ezért hívtalak ide.
  • Jó, mit szeretnél?
  • Kezdjük ott, hogy felvettél egy ostoba beképzelt libát a Borgiába.
  • Lizit?
  • Passz, nem tudom, hogy hogy hívják, de ma nem akart asztalt adni, és egyébkét is egy trampli, kérlek dobd ki! Igor a hely arculata, nem egy szakadt szopós szájú lotyó. Egyébként miért őt választottad?
  • Dimitríj kért egy szívességet, gondoltam miért ne.
  • Nem is találkoztál vele?
  • Nem.
  • Szergej, ugye ez nem komoly?
  • De, nem volt rá időm.
  • Akkor holnap ebédeljünk együtt és ne csípd ki magad!
  • Hiszek neked, kirúgom!
  • Köszönöm!
  • Mi van még?
  • Kellene egy új ügyvéd.
  • Miért, mi a baj Jamesszel?
  • Egy pillanat, – elé toltam a gépet – Ez.
  • Ez honnan van? – kérdezte némi feszültséggel a hangjában.
  • James nem túl biztonságos lakásából. És ez már csak töredéke az általa felhalmozott információknak. A klubtagok már megszabadultak a saját csomagjuktól.
  • Te megmutattad nekik?
  • Az én üzletem a lojalitáson alapszik, nem a zsaroláson. Tudom, ez neked fura, de kifizetődőbb. De van itt anyag rólad, a barátaidról és a legtöbb munkatársamról is, akiket te adtál nekem.
  • Mi van az eredetikkel?
  • Ha hozzájuk nyúl elillannak. Nem végzek fél munkát.
  • Ezt te mégis hogy?
  • Nem egyedül.
  • Elásom azt a szemétládát!
  • Nem hinném, hogy ezt neked kellene, elég átlátszó lenne. A közismert üzletember ügyvédje tisztázatlan körülmények között elhunyt. Nem lenne jó a sajtód.
  • Akkor mégis? – csattant fel.
  • Majd én elintézem.
  • Hogy-hogy te elintézed? Leviszed őt is a pincébe, mint azt a másik szerencsétlent?
  • Ha muszáj, akkor igen.
  • Baromság.
  • Ha nem jön össze, akkor még mindig ott vannak a te radikális módszereid.
  • Azok legalább hatékonyak!
  • Vitathatatlan, de jelen esetben több lenne a kár, mint a haszon. Úgyhogy kérlek keríts egy új ügyvédet, akit én is tudok használni, a többit én elintézem. Hogy a begyűjtött anyaggal mit kezdesz, azt rád bízom. – kihúztam a pendriveot és kezébe nyomtam.
  • Egy hetet kapsz.
  • Ugye ezt te sem gondolod komolyan. – megpaskoltam a térdét, a vonásai megszelídültek.
  • Nem. Sajnálom. Csak felbasztam magam.
  • Tudom kincsem, de megoldom. Ha meg mégsem, akkor szólok. Rendben van így?
  • Igen.
  • Egy italt?
  • Későre jár, mennem kell. Üdvözlöm Laurát! – mondta kaján vigyorral.
  • Na elmész te a fenébe! – csaptam a fenekére, miközben az ajtóhoz kísértem. – Szemtelen fráter vagy!
  • De ezért szeretsz!
  • Többek között!