Bordélyház

#44

Elnyomott az álom, a telefon kérlelhetetlenül kitartó berregésére ébredtem fel. Mire kitisztult a kép a hívó már letette. 12 nem fogadott hívás. Jó mélyen aludhattam. Egyetlen ismeretlen szám. Ha fontos, akkor csak hív még egyszer, úgyis az a kedvenc számom. Hat óra múlt, ideje kikászálódni az ágyból, hiszen lassan indul a munka. Megrángattam a zsinórt remélve, hogy Laura hiányában valaki kapcsol, hogy kávéra van szükségem. Lehet, hogy inkább egy kávéültetvényt kellett volna kérnem Szergejtől, mert többe kerül, amit megiszok, mint amit a munkámmal keresek. Kipp-kopp.

  • Gyere be!
  • Madame. – Laura állt az ajtóban, kezében a kávémmal.
  • Életmentő vagy! De hogy-hogy te hoztad a kávém?
  • Ha megengedi, akkor vannak dolgok, amikről nem mondanék le. Ilyen a kávé és a toalettje.
  • Bölcs gondolat. Hogy állsz a pakolással?
  • Kész vagyok!
  • És hogy tetszik a szobád?
  • Fantasztikus Madame, nagyon tetszik!
  • Nyitás előtt még bejelentelek a személyzetnek és a hölgyeknek is.
  • Ön szerint nem lesz belőle felháborodás a Hölgyek részéről?
  • Nem hiszem, hogy okuk van panaszra, hiszen ha nem szeretnék a munkájukat, már nem lennének itt. A munkaadójuk vagyok, nem a stricijük.
  • De Mona.
  • Mona is egy hölgy, ha nem tetszik neki, akkor szedheti a sátorfáját. Leszólnál Nitronak, hogy jöjjön fel?
  • Persze Madame!
  • Addig én bemászom a kádba, úgyhogy legyen 20 perc.
  • Kikészítem a ruháját.
  • Remek.

A vízben végképp sikerült magamhoz térni, jól esett, felpezsdültem tőle. Épp belebújtam a köntösömbe, mikor megérkezett, Laura beengedte, majd kellő nyomatékossággal bejelentette, hogy itt van. Talán attól tartott, hogy most is pucéran libbenek ki. Elmosolyodtam.

  • Madame!
  • Két kérésem lenne. Egyrészt kellene Laurának egy jó telefon, másrészt tegyél be egy gépet a régi Madame szobájába, az lesz mostantól az irodája. – kérdő pillantás – Az alagsorba nem szivárognak le a pletykák?
  • Nem igazán, tudja, én vagyok a bogaras pasi.
  • Áh, így már értem. Laura lett az új asszisztensem. Kérlek szánj rá néhány napot, amíg belerázódik a rendszerekbe.
  • Rendben. Tehetek még valamit?
  • Egyelőre ennyi, de 7-kor legyél a konyhában.

Bólintott és távozott. Laura eközben szigorú arccal álldogált a gardróbban, hogy ma mibe is öltöztessen.

  • Fogy az idő, dönts végre, még arcot kell készítenem!
  • Igen, igyekszem.
  • Helyes, legalább egy színt mondj!
  • A burgundi és a fekete között vacillálok.
  • Legyen a burgundi, eddig csak fekete volt rajtam!
  • Rendben Madame! – rikkantott ki a szekrények közül.
  • Te jó ég, alaposan bucira aludtam az arcom. Na de lássuk.
  • Nem találok hozzá cipőt!
  • Keress lelkesebben, ott kell lennie annak is. Szergej a részletek rabja. – jegyeztem meg halkabban.
  • Megtaláltam!
  • Örülök.
  • Fehérnemű?
  • Mutasd a ruhát! – kitrappolt a vállfát a magasba emelte. – Hagyjuk ma a fehérneműt, csak egy combfixet válassz!
  • Biztos Madame?
  • Igen!
  • Ahogy gondolja.

Már csak az utolsó simítások voltak hátra, mikor elzavartam átöltözni, mégse farmerben legyen ezen a kellemes estén. Magának sokkal gyorsabban választott ruhát mint nekem, ezzel frocliztam is néhány percig, mikor visszaért. A karjára hajtva hevert az előző este ráadott koktélruha.

  • Tisztítva, vasalva, visszahoztam.
  • Nem kellett volna. A tiéd lehet. Nem hordok rövid ruhákat.
  • De Madame, ez méreg drága.
  • Igen, az.
  • Nem fogadhatom el.
  • Ha nem kell, akkor dobd a kukába. – hirtelen magához szorította, majd enyhe rémült felháborodással a hangjában:
  • De Madame, hogy mondhat ilyet, még a végén meghallja?
  • Kicsoda?
  • Hát ez a gyönyörűség!
  • Dilinyós. Kérlek akkor fogadd örökbe és gondoskodj róla.
  • Köszönöm Madame, a gondját fogom viselni!
  • Indulhatunk?
  • Igen Madame, csak beteszem a szekrényembe!

A szobát játszi könnyedséggel tette otthonossá, minden a helyén volt, mintha a gardróbom lenne, csak nagyobban. Besimította a többi ruha közé, majd meggyőződött róla még egyszer, hogy minden a helyén van, mély levegő és elindult felém.

  • Állj!
  • Mi a baj?
  • A cipőd, vagy klumpád, vagy minek nevezik ezt a borzalmat.
  • A fenébe, majdnem elfelejtettem.
  • Az apróságok fontosak.
  • Tudom Madame, elnézést.
  • Csini vagy. Így már sokkal jobb. Mehetünk.

Végigmentem a hölgyek folyosóján beszólva minden szobába, hogy egy negyed órára fáradjanak le a konyhába. 10 perc telt el, mire mindenki megérkezett. A bejelentés rövid volt, tömör és célratörő, hiszen mindenkinek ezer dolga volt. A személyzet nem lepődött meg, a hölgyek sem igazán, de Mona arcán láttam némi megvetést, ahogy Laurára pillantott. Erre számítottam is, így nem foglalkoztam vele, majd megbékél. Magukra hagytam őket, ideje, hogy Laura a tűsarkaira álljon, és szembenézzen a rá váró esetleges intrikával.