Bordélyház

#42

Miközben az ágy szélén kerestem hasztalan a csengőzsinórt ráeszméltem, hogy ez nem az az ágy, nem az a szoba, ahol igazából lennem kellene. Basszus, bosszankodtam magamban. Kikászálódtam a párnák közül, ramatyul festettem. Oh csodás nap. Kinyitottam a szekrényt, bíztam benne, hogy Laura nem hurcolt át minden holmit a lakosztályba. Mázli, legalább ennyi, ha már kávém nincs. Magamra cibáltam egy farmert, kerítettem hozzá egy pólót és csupasz talpakkal slattyogtam végig a fél házon. A konyhában a szokásos nagyüzem elnyomta a plattyogásom. Kerítettem egy bögrét, lecsaptam a kannára és épp félig elmerültem a hűtőben a tejet keresgélve, mikor kellemes férfi hang szólalt meg a hátam mögött nem kellemes modorban.

  • Mi a faszt keresel a hűtőmben? – a koffein hiány még kábán tartott.
  • Tejet. – válaszoltam kurtán, de a kérdezőm nem tágított. – Csak itt állsz és a seggem bámulod, vagy megmondod, hogy hol dugdosod a tejet?
  • A legalsó rekesz.
  • Áh, megvan. Szuper. – felegyenesedtem és becsuktam volna az ajtót, de ő még mindig belecsimpaszkodott a kilincsbe. – rájöttem, hogy ő lehet a konyhafőnök, akihez még nem volt szerencsém. Letekertem a kupakot a dobozról és belekortyoltam. Elöntötte a méreg.
  • Te ki a picsa vagy? – Szegezte nekem a kérdést, miután lenyeltem az utolsó kortyot is.
  • Georgie, a tulaj. – az arca megfagyott – Te?
  • Miki, a konyhafőnök. – letöröltem a tej bajuszom és kezet nyújtottam. Örvendek a szerencsének. Ha már így letegeződtünk, akkor lenne egy kérésem. – megállt benne az ütő. – Hozzád tartoznak a szobalányok is?
  • Igen. – mondta félszegen.
  • Ez fura. – futott végig rajtam a gondolat, majd elhessegettem.
  • Mi a fura?
  • Nem érdekes. – közben nyakon öntöttem a kávém a hideg tejjel. – Van egy cigid?
  • Van.
  • És 10 szabad perced?
  • Az is akad.
  • Akkor cigizzünk egyet odakint.
  • Rendben. – kisétáltunk a gazdasági ajtón, kerített nekem egy rekeszt, hogy le tudjak ülni.
  • Szóval kellene egy új szobalány.
  • Szerintem elegen vannak.
  • Lehet, de egyet kiveszek a munkából, mert más pozíciót szánok neki.
  • Laurát?
  • Hogy itt milyen gyorsan terjednek a hírek. A hírszerzés nem ilyen gyors baszki. – mélyen beleszippantottam a cigibe – Gondot okoz?
  • Nem, megoldjuk, van bőven jelentkező.
  • Van valami, amit nem tudok?
  • Ezért a munkáért a környéken te fizetsz a legjobban.
  • Ezt jó tudni.
  • Kedvelem Laurát, ugye nem hölgyet akarsz belőle faragni?
  • Dehogy! Túl drága és törékeny ő ahhoz, hogy mások leljék benne a kedvüket. Csak nem?
  • Nem, nem, dehogy, nem.
  • Ez majdnem hiteles volt. – felsandítottam rá. – Ő tudja?
  • Mit?
  • Mindegy. – felé nyújtottam a karom, erős volt a fogása, ahogy felsegített a rekeszről. – Ha látod, akkor küld be hozzám a könyvtárba és köszi a cigit és a tejet.

Épp, hogy széket ért a popsim Laura már kopogott is az ajtómon, egy kissé zilált volt a rohanástól.

  • Bocsánat Madame, de nem találtam a lakosztályában.
  • Nincs semmi gond. A másik szobában aludtam az éjjel.
  • Hozom a kávéját!
  • Már szereztem, csücsülj le. – még sápadtabb lett, már ha ez lehetséges. – Nyugalom, nincsen semmi baj. Szeretném, ha nem lennél tovább a szobalányom.
  • De Madame! Nem elégedett a munkámmal, vagy valamit rosszul csináltam? Vagy…
  • Te jó ég, semmi ilyesmi. Nagyon elégedett vagyok a munkáddal, de úgy gondolom, hogy több van benned, mint hogy bevesd az ágyam reggelente. Ennél fontosabb és komolyabb munkákra is alkalmas vagy, ezért kiveszlek a szolgálók közül és te leszel az asszisztensem. – Elkerekedtek a szemei.
  • De én azt sem tudom, hogy mit csinál egy asszisztens.
  • Őszintén? Mindent, amihez nekem nincs kedvem, vagy időm. Egy kissé eklektikusabb lesz az időbeosztásod, de megkapod a lakosztályom melletti szobát, szép tágas, ha jól emlékszem.
  • Igen Madame.
  • És fel kell fejlesztenünk a ruhatárad egy kissé.
  • De Madame.
  • Mindig azok a fránya kifogások. Erre most nem igazán van időnk, a nap már egy ideje felkelt. Úgyhogy szeretném, ha visszamennél a szobádba és felvennél valami utcai viseletet, utána elmegyünk vásárolni. Negyed óra elég?
  • Persze.
  • Akkor óra indul.

Leszóltam a srácoknak, hogy kellene nekem egy Iván, és egy kocsi, meg akit még akar maga mellé, mert úgy tűnt, nem szeretnek egyedül furikázni. Egészen fura élmény volt, hogy minden hiszti és feszültség nélkül előállt az autó 15 perccel később. Laura színe visszatért, igyekezett leplezni az izgatottságát, bájos volt, mint egy kis fruska, aki az első báli ruháját megy felpróbálni. Elbűvölte az eladók készséges segítsége, ahogy kilószám hordták neki a pompásabbnál pompásabb darabokat. Az öltöző kanapéján üldögélve vártam a következő szettet egy pohár bor társaságában, mikor megcsörrent a telefonom. James. Némi dilemma után úgy döntöttem, hogy fogadom a hívást.

  • Igen?
  • Szi-szia, James vagyok.
  • Tudom. Mit szeretnél?
  • Együtt ebédelhetnénk.
  • Már elígérkeztem.
  • Akkor egy vacsora?
  • Dolgozom.
  • Reggeli?
  • Mit szeretnél?
  • Látni.
  • Miért?
  • Mert elbasztam.
  • A szerződést?
  • Nem, az rendben van.
  • Akkor?
  • Tudod.
  • Nem, nem tudom. – mély dühös sóhaj.
  • Kettőnket.
  • Igen, és?
  • Bántja a lelkiismeretem.
  • Értem, de továbbra sem tudom, hogy ehhez nekem mi közöm. Keress magadnak egy dokit, aki majd megnyugtatja a háborgó kis lelked!
  • De én…
  • Van még valami, ami számomra is érdekes lehet?
  • Mi van közted és Oleg között?
  • Szeretjük egymást. – majdnem elröhögtem magam.
  • Értem.
  • Mert okos vagy. – mondtam megsemmisítő hangsúllyal. Közben Laura egy remek kosztümben jelent meg az orrom előtt. – Egy kicsit igazítani kell a derekán, de egyébként pazar, megvesszük. – mondtam miközben letakartam a telefon mikrofonját. – Akarsz még valamit?
  • Egyelőre nem.
  • Szuper. – ezzel kinyomtam a hívást.

Intettem az eladó hölgynek, hogy ideje rátérni a fehérneműkre. Kíváncsi voltam, hogy hogyan reagálja le ezt a csipetnyi cselszövést, hiszen már láttam ruha nélkül. Félszegen lépett ki a fülkéből, igyekezett takargatni magát. A bájos ártatlanság. A pohárral a kezemben körbejártam, hogy minden irányból megcsodáljam. A vidéki levegő jót tesz a lányoknak.

  • Húzd ki magad, vállakat hátra, állat fel. Nézz bele a tükörbe és mond el, hogy mit látsz.
  • Magam sem tudom.
  • Búj bele! – mutattam a cipős dobozra a tükör mellett. – És most? – egészen zavarba jött – Mi a legszebb rajtad?
  • A fehérnemű.
  • Csacsi lány. Igyál egy kortyot.
  • De Madame, én nem szoktam.
  • Csitt, és igyál egy kortyot. – megérintettem a vállát, megrezzent, végighúztam az ujjam a gerincén a derekáig, kihúzta magát és felvette a legjobb tartását. – Most már látod, amit én?
  • Azt hiszem igen.
  • Helyes, akkor jöhet a következő.

Mire az utolsó szetthez értünk már egészen magabiztosan állt a tű sarkakon a tükör előtt. A pillantása megváltozott, a vonásai letisztultak, a zavar utolsó szikrája is elillant. Megszületett a társalkodónőm, vagy ahogy ma nevezzük, az asszisztensem. Visszabújt a ruháiba. Kettő felé járt az idő mire minden igazítást megvitattunk a varrónővel, így ideje volt ebédelni.