Bordélyház

#41

Egy dolog biztos volt, ma este kell nekem egy kuncsaft! Laura a gardróbban sürgött forgott és próbálta kitalálni, hogy melyik lenne a tökéletes ruha, ami egy cseppet visszafojtja a feldúltságom és mosolyt csal az arcomra. A tanácstalanság egyre jobban eluralkodott rajta, mikor megtalálta a dobozt az egyik sztender alatt. Az a ruha volt benne, amit az első itt töltött éjszakámon viseltem.

  • Ehhez mit szól Madame? – kérdezte, miközben a két ujjára fűzött vállal tartotta maga elé.
  • Mennyi idő, még rendbe szeded?
  • Maximum 7 perc.
  • Rendben, legyen ez! – a megkönnyebbülés sóhaja gördült le a cseresznye színű ajkairól. Azonnal neki is látott, hogy ráncba szedje.
  • Kész is! Ha megengedi, káprázatos darab.
  • A bátyámtól kaptam.
  • Jó ízlése van.
  • Szeret öltöztetni, mintha csak egy tara baba lennék. – elméláztam ezen.
  • Feltűzöm a haját, ha megfelel!
  • Persze, köszönöm.
  • Baj van Madame? – kérdezte, miközben látszott a tekintetén az aggodalom, hogy lehet, hogy most túl messzire ment.
  • Nem, dehogy is. – mosolyogtam rá a tükörben. – Minden a legnagyobb rendben. – miután végzett a hajammal befejeztem a sminkem és belebújtam a ruhába, még mindig pazar volt. – Lennie kell ott valahol egy szőrme stólának is.
  • Megnézem Madame, meg is van.
  • A kert hogy áll?
  • Mikor legutóbb lent voltam, akkor már az utolsó simításoknál tartottak. – az ablakhoz lépett – Pompásan fest! És ahogy látom gyülekeznek a vendégei.
  • Akkor ideje leszállnom közéjük. -mondtam mosolyogva.
  • Igen Madame, itt az idő.
  • Válassz valamit a gardróbból!
  • Nem értem Madame.
  • Válassz ki egy ruhát, cipőt és ami még kell!
  • De Madame!
  • Erre most nincs időnk, nem várathatom őket az idők végezetéig.
  • De én nem vagyok, ku
  • Tudom, nem is ez lesz ma a dolgod! Gyerünk, gyerünk! – még mindig értetlenül állt az ablakban. Felálltam és elkaptam a csuklóját, majd finoman bevonszoltam a ruhák, cipők, táskák és ékszerek közé. – Vetkőzz, mi lesz már! – Félszegen elkezdte kigombolni a szobalány ruháját, hátra pillantottam a vállam mögött. – Nyugalom, csak össze kell szedned egy két tagot az este folyamán és be kell őket kísérned a teraszon át a könyvtárba, majd, ha végeztünk, akkor vissza, és hozod a következőt. – segítettem neki kibújni a ruháiból és felvenni egy jól szabott koktél ruhát, ami kifejezetten jól állt a finom, törékeny testén és hangsúlyt adott a hófehér bőrének. – Igazítsd meg a hajad és a sminked, addig keresek neked egy cipőt! – kirobogtam a gardróbból. – Gyönyörű teremtés vagy!
  • Köszönöm Madame! De biztos benne, hogy erre nem lenne alkalmasabb az egyik hölgy?
  • A hölgyeknek más munkájuk van! Búj bele! Lássam. Egészen tökéletes! Állj fel, fordulj, nagyszerű, mehetünk!

Mire a kertbe értünk már kisebb csoportokban beszélgettek és iszogattak az urak.

  • Köszönöm uraim, hogy eleget tettek eme kései szeszélyemnek és mindannyian megjelentek ma este. Ígérem, nem lesz több ilyen alkalom. Szeretnék mindannyiukkal szót váltani az este folyamán, természetesen négyszemközt. Amíg várakozniuk kell, addig legyenek a vendégeim egy vacsorára. Had mutassam be önöknek Laurát, az asszisztensemet, ő fog segíteni nekem ma este, hogy minél gördülékenyebben haladjunk és az étkezés utáni szivart és konyakot már a szalonban szolgáljuk fel önöknek. Természetesen a hölgyek is rendelkezésükre állnak ma is a szokott időben. Köszönöm a türelmüket és a megértést!

Laura füléhez hajoltam, és kértem 5 perc előnyt, a kezébe nyomtam a listát, hogy tudja az érkezési sorrendet. Láttam rajta, hogy rendkívül lámpalázas, de biztos voltam benne, hogy tudja kezelni a helyzetet. A könyvtárban elővettem a gépet és beüzemeltem, majd leültem a kanapéra és vártam az első delikvenst.

Kedélyes arccal érkeztek a terasz ajtón át, majd elhűlt bennük a vér, mikor eléjük toltam a gépet. Mindenkit megnyugtattam, hogy ami a tudomásomra jutott, az nem jut innen tovább, és nekem nem áll szándékomban felhasználni az ott szereplő információkat. Megkértem őket, hogy saját kezűleg töröljék a fájlokat. Mikor az utolsó úriember végzett a törléssel, akkor együtt léptünk ki újra a kertbe. Az urak túl voltak az első döbbeneten, hálás pillantások követték a lépteim. Azt hiszem uraim, ideje, hogy mulassunk! Ezzel a levegőbe emeltem a poharam, ők követtek, majd rendezetten vonultak be a szalonba.

A sor végére maradtam Laurával, megdicsértem, hogy ügyesen helyt állt. Boldog pír rajzolódott ki az arcán.

  • Ideje lenne visszavennem a szobalány ruhám Madame, nem akarok kárt tenni ebben gyönyörűségben.
  • Ne butáskodj, de ha fáradt vagy, akkor ma estére elengedlek, pihenj egyet! Mozgalmas estéd volt.
  • Nagyon köszönöm Madame.

Eltűnt a személyzeti szárny folyosóján. A szalonban folyt a konyak, a pezsgő és mi szem-szájnak ingere. Végigfuttattam a pillantásom a férfiakon, de nem láttam közöttünk senkit, akivel ma ki akarnám elégíteni a vágyaim. Némi csalódottság ízét éreztem a számban. A lányok az emeletre tartottak, a többiek kedélyesen cseverésztek. Az ajtóhoz indultam. Tomi Oleg posztján álldogált.

  • Madame, hogy ment a vacsora?
  • Remekül. Itt mi a helyzet?
  • Minden a legnagyobb rendben. Köszönöm az újabb lehetőséget, még ha ez is csak egy időre szól.
  • Rászolgáltál. – mondtam miközben mosolyogva megérintettem a karját. – Ha esetleg ma, vagy a napokban felbukkanna az ügyvéd, akkor mindenképp hozzátok be a házba, ha lehet barátságosan, mintha egy tag lenne, majd vigyétek a könyvtárba, és valamelyikőtök maradjon ott vele, amíg meg nem érkezem.
  • Igen Madame!
  • Az alagsorban rend van?
  • Mire gondol?
  • Tudod, hogy mire gondolok.
  • Igen Madame, rend van.
  • Helyes! – ekkor újabb autó gördült be a ház elé. Iván kinyitotta az ajtót és ismerős arc szállt ki a kocsiból. Felpillantott rám.
  • Jó estét, reméltem, hogy ma is lesz szerencsék egymáshoz kisasszony!
  • Szólítson csak Madame Fortunának! – válaszoltam széles mosollyal. – kinyújtotta a karját, belekaroltam és elindultunk a folyosón.
  • Reméltem, hogy nem vettem el a kedvét a munkától!
  • Dehogy, sőt.
  • Sőt?
  • Már az enyém a ház.
  • Oh, szóval ön az új Madame, akiről mindenki pletykál.
  • Igen, az enyém a megtiszteltetés, hogy gardírozhatom a hölgyeket és boldoggá tehetem az urakat.
  • Remélem ma újra engem tesz boldoggá.
  • Feltett szándékom. Egy italt?
  • Majd a szobájában, nem akarok várni!
  • Akkor nem váratom. – Ezzel a lépcső felé vettük az irányt.

A zár nyelve tompán kattant mögöttünk, hellyel kínáltam, amit ő elfogadott, ám mielőtt az ital jöhetett volna egy kéréssel állt elő.

  • Megtennéd, hogy ledobod a ruhát?
  • Csak a ruhát? – kérdeztem vissza.
  • Nem csak azt, mindent. – válaszolta szelíden. Engedelmesen levettem magamról minden textilt. Majd csupasz talpakon megálltam a szőnyegen. – Gyönyörű vagy.
  • Egy italt?
  • Igen, egy whiskeyt kérek.
  • Szóda, jég?
  • Jéggel, köszönöm. – töltöttem, majd a kezébe adtam. – Ülj ide mellém széttárt lábakkal kérlek, látni akarom minden porcikádat. – A hátam megtámasztottam a kanapé párnáján és széttárt combokkal félig ülve, félig feküdve elhelyezkedtem mellette. Felém fordult, belekortyolt az italába, a jeget a szájába vette és megforgatta. A poharat az asztalra tette. – Szabad?
  • Igen.

A kezét a szeméremdombomra tette, a hüvelykujját végighúzta a nagy ajkak között. A jég hozzákoccant a fogaihoz, majd megállt az ujjbegye a csiklómon. Nagyon szép puncid van, mondta, miután elolvadt az utolsó darab is a szájában. Lecsúszott a kanapéról és engem is előrébb húzott, hogy hozzám férjen. A hideg nyelvét a az ajkak közé nyomta, kis híján felsikoltottam, de sikerült megtartanom az önuralmam. A nyakába húzta a combjaim és belém nyomta a nyelvét amilyen mélyen csak tudta. A hajába túrtam és öblös sóhajok gördültek le az ajkaimról, addig addig lefetyelt, még el nem élveztem, ekkor újra belém nyomta a nyelvét. Felegyenesedett, majd a kezemért nyúlt, hogy felsegítsen. Gyere ide, magához ölelt és megcsókolt, éreztem az ízem a nyelvén, ez még jobban lázba hozott, a testem a csípőjéhez préseltem, éreztem, hogy kemény. Fellazult az ölelése, így volt időm megszabadítani a feleslegessé vált ruhadaraboktól, majd a pucér fenekem a kanapé szélére ért és mohón a számba vettem a kemény szerszámot. Fel-fel pillantottam rá, kívánta a tekintetem, látni akarta, hogy élvezem, hogy örömet okozok neki. Kisimított egy kóbor tincset az arcomból, Gyönyörű vagy a farkammal a szádban. Csináld kis ribancom, csináld! Szopjál tovább, oh baszki, ez isteni. Újra rá szegeztem a pillantásom, de ekkor már a feje hátra hajolt, a szemei lehunyva, vagy épp a stukkókat nézte a mennyezeten, nem tudom. Jó-jó elég lesz, még nem akarok elkattanni. Finoman kihúztam a számból. Fordulj meg és térdelj fel. Ügyes kislány. Imádom a segged, ezzel megmarkolta és széthúzta egy kissé, majd elengedte. Gyönyörű punci, gyönyörű popsi, szopós száj, meg akarlak baszni. Éreztem a makkját az ajkak között, ezért hátra toltam a csípőm, hogy én csússzak rá, és ne ő belém. Éhes kis ribanc vagy úgy látom. Helyes, helyes, ezt már szeretem. Előre hátra mozogva dugtam magam a kemény vaskos dorongon, ő csípőre tett kezekkel tolta előre az ágyékát, hogy könnyebb dolgom legyen, miközben gyönyörködött a farkában, ahogy elnyelem újra és újra. Felvette az ütemet és egyre nagyobbakat lökött, nem volt ellenemre a dolog, mert fantasztikus szerszáma volt. Előre hajolt, átkarolt, még fel nem egyenesedtem, az egyik kezével a mellem markolta a másikkal a torkom, közben a csípője hevesen nyomakodott bennem. Tele akarom élvezni a szűk feszes kis pinád. Együtt mozogtunk egyre gyorsabban az ujjai a torkomra feszültek, de még nem vette el a levegőt, az izmai egyre feszesebbek voltak, éreztem, hogy ő is a mezsgyén jár, ahogy én is, majd jött az a lökés, ami átlökött a mennyország kapuján, miközben az ujjai bilincsként záródtak rá a torkomra megfosztva a levegőmtől. Un peu de mort. Megfeszültünk és egy pillanattal később a szorítás megszűnt. A teste meggyengült, de tartotta magát. Majd elengedett és mellém roskadt. Üveges tekintettel pillantott rám, lihegve, gyengén, kielégülten.

  • Ne haragudj a torkod miatt, remélem nem rémítettelek halálra! – mellé huppantam.
  • Dehogy.
  • Néha elragadtatom magam, és volt aki…
  • Megrémült?
  • Fogalmazzunk így.
  • Ha több is történt, akkor nem hiszem, hogy nekem tudnom kell. Még egy italt, esetleg vizet?
  • A víz jól esne, kitikkadtam.
  • Hozom.
  • Tényleg imádom a segged. – visszamosolyogtam – Mit kell tennem ahhoz, hogy meg is kapjam?
  • Nem bocsátom árúba.
  • Komolyan hangzik.
  • Az is. – mondtam, miközben átnyújtottam a vizet.
  • Szóval mit kell tennem érte?
  • Vegyél feleségül. – válaszoltam cinkos mosollyal az arcomon.
  • Ha csak ezen múlik. – és már térde is ereszkedett. – Kedves Madame!
  • Ne folytasd, még a nevem sem tudod.
  • De attól még megkérhetem a kezed.
  • Talán legközelebb. Későre jár. – a kandalló párkányon lévő órára pillantott. – Valóban. Egy zuhany még belefér?
  • Természetesen, tisztálkodj.
  • Csatlakozol?
  • Ha nem kéred meg a kezem, akkor mindenképp.
  • Jó, akkor ma nem kérem meg többször. Ígérem.

Ivott még egy korty vizet, közben megnyitottam a csapot, és beálltam a zuhogó víz alá. Alaposan lecsutakoltuk egymást, ő hosszan szappanozta a melleim, a nyakamba csókolt és éreztem, hogy újra megkeményedett. Terpeszbe álltam, megtámaszkodtam a csempén és vártam, hogy elmerüljön a bájaimban. A kemény makkja könnyedén tört magának utat, a forró, csatakos puncimban, felnyögtem. Egy kissé megemelt és a hideg falhoz préselt, a karjaim hátul összefogta. Nem lazsált a csípője, a fülemhez hajolt, élvezz a farkamra, gyerünk élvezz a farkamra! Nem okoztam csalódást, igen, igen, gyönyörű vagy, élvezz újra, gyerünk kislány, akarom, akarom, akarom! Elengedte a karjaim és megragadta a csípőm, megtámaszkodtam és élvezettel hagytam, hogy kitombolja magát a testemben. A hátamon legördülő vízcseppek, mint megannyi apró érintés tovább hergeltek, nagyokat nyögtem, keményebben, keményebben, ziháltam, és megkaptam, amit akartam, újra megfeszült a testemben, majd minden porcikája megremegett. Rám rogyott. Ismerős volt a szituáció, ami egy pillanatra felzaklatott. Igyekeztem minél hamarabb lecsúszni róla. A szobában vártam meg, még megtörölközik, öltözött, váltottunk még néhány szót, majd útjára bocsátottam. Sem kedvem, sem erőm nem volt elvonszolni magam a lakosztályomig, így bebújtam a ropogósra vasalt puha ágyba és mélyen aludtam egészen reggelig.