#40

A könyvtárban ültem, a pendriveot morzsolgattam, és kibámulta a kertre. A kertész rendezgette a virágágyásokat, nem vett észre, nem is kellett neki, tette a dolgát, ahogy mindenki a házban. Laura puha léptekkel tette le a délutáni kávém, nem kérdezett, egy szót sem szólt, csendben húzta be az ajtót maga mögött. Belekortyoltam, majd újra a semmibe bámultam, mikor megláttam Oleget és Ivánt a gyepen. Vitatkoztak, hallani nem hallottam, de a gesztusaik elárulták őket. Úgy hiányzott ez most, mint az a bizonyos púp az ember hátára, de megígértem neki, hogy rendet teszek, ha szükséges. Kimentem a teraszra és füttyentettem egyet, azt hittem már nem megy, évek óta nem jártam meccsen. Minden pillantás rám szegeződött. A kertésznek intettem, hogy tegye csak a dolgát. A két fiú lehorgasztott fejjel indult el felém, mint a csibész kölykök, akik lebuktak, hogy rosszban sántikálnak.

• Ez meg mi volt? – szegeztem a kérdést a két hatalmas mamlasznak.
• Semmi. – válaszolták kórusban.
• Értem. Semmi. – letettem a kávét az asztalra, meggyújtottam a cigarettám. A dobozt az asztalra dobtam a csésze mellé. A fiúk még mindig a szőnyeg szélén érezték magukat. – Kezdem unni, hogy hülyének néztek. Persze, ez legyen az én bajom, hiszen a semmi miatt ugrottatok majdnem egymásnak. – még jobban kerülték a pillantásom. – Uraim, ez ritka szánalmas műsor, úgyhogy függesszük fel. Felteszem még egyszer a kérdést, jelzem utoljára. Ez meg mi a picsa volt? Iván?
• Egy kis nézeteltérés támadt köztünk Madame.
• Mi volt az oka? – hosszú csend – Mintha az óvodában lennék. Jó. Iván, te elmehetsz, Oleg, te itt maradsz.
• Igen Madame, köszönöm. – megvártam még eltűnik a ház oldalán.
• Tedd le magad! Hagyj már fel ezzel a hisztivel és ülj le! – kihúzta a széket és duzzogva leült. Szívem szerint kerítettem volna valami nagy és kemény tárgyat és rásóztam volna egyet, de ezt mégsem tehettem meg. – Elmondod, hogy mi a fene volt ez?
• Semmi. – a felelet hallatán ráncba gyűrődött a homlokom.
• Pakolj össze, ki vagy rúgva. – hirtelen felkapta a fejét és értetlen arccal bámult rám.
• De, de, de…
• Azt mondtam, pakolj össze, és takarodj innen a fenébe. Elegem van a kisded hisztikből és a többi baromságból, amit csinálsz! Azt gondolod, hogy ez belefér? Nem, kis barátom nagyon nem fér bele. Túl elnéző voltam veled, amivel te alaposan vissza is éltél! Elég volt. Szedd a cuccaid és tűnés!

Felmarkoltam a holmikat az asztalról, visszamentem a könyvtárba és rávágtam a terasz ajtót. Rettenetesen fel voltam húzva. Előkotortam a telefonom a táskámból, Szergej, hívás!

• Szia húgi, mi a helyzet?
• Kibasztam Oleget.
• Hogy mi?
• Basszus, nem hiszem el, hogy ma mindent meg kell ismételnem, de legyen! Kibasztam Oleget, már nem dolgozik nekem!
• De mégis miért? És hogy? És miért? És minden oké?
• Ha oké lenne, akkor szerinted hívnálak? – válaszoltam egyre dühösebben.
• Jó, jó, jó! Higgadj le egy kicsit és mond el mi történt!
• Nem akarok lehiggadni!
• Átugorjak?
• Minek? – kérdeztem vissza flegmán.
• Hogy megbeszéljük, hogy mi történt. Tegnap még semmi bajod sem volt, ma meg csak úgy fogod magad és kirúgod az első embered. Biztos, hogy történt valami.
• Nem érdekes, csak azt akartam, hogy tőlem tudd meg. Most mennem kell, Szeretlek!
• Én i…

Letettem a telefont és hozzávágtam a kanapéhoz. Lepattant, majd földet ért, szerencsére nem tört össze, bár most az sem érdekelt volna, ha ripityára törik. Töltöttem magamnak egy duplát, nem szórakoztam a jéggel, felhajtottam, lecsaptam a poharat a bárszekrény szélére és felrobogtam a lakosztályomba. A tajtékzó dühöm, csak tovább fokozódott, mikor a gardróbba lépve megláttam a tükörből, hogy Oleg ott rostokol a szobámban.

• Van itt valami cuccod?
• Nincs.
• Akkor mi a fenét keresel itt? Azt gondolom, hogy elég egyértelmű voltam. Vagy fizesselek ki most azonnal?
• Nem, nem ezért vagyok itt.
• Akkor mégis miért?
• Nem akarok elmenni.
• És ezt ki kérdezte? – szegeztem neki a következő támadó kérdést.
• Senki. Baszki Georgie, ne már!
• Ne érj hozzám! – kaptam el a kezem.
• Bocsánat.
• Nincs türelmem tovább játszani az ostoba játékaid és lekezelni a gyerekes hisztirohamaid. Elég volt.
• De…
• Nincs de, volt időd, lehetőséged, alkalmad, és a többi és a többi, de ahogy telnek a napok csak a gondok halmozódnak. Az, hogy miattad kell rohangálnom és szívességeket kérnem, és mikor kirántalak a szarból te mit csinálsz? Hisztikézel és csapkodsz, és durcázol, mint egy szaros kölyök!
• Kirántasz a szarból?
• Igen baszd meg, kirántalak a szarból! – ezzel hozzávágtam a pendriveot. – Itt van minden, amivel James sakkban tudna tartani téged, és még jó néhány klubtagot és a barátaitokat, akiket papíron nem ismerhetek.
• Ezt mégis hogy? És mikor?
• Amikor épp sértett nagyfiút játszottál, mert azt hiszed, hogy ezt megengedheted magadnak. – A sokk kivette az erőt a lábaiból, lehuppant a kanapéra. Üveges tekintettel felpillantott rám.
• Köszönöm.
• Szívesen! – vágtam vissza zabosan.
• Komolyan köszönöm!
• Komolyan szívesen. – válaszoltam puhább hangon. – De ez a tényeken nem változtat. Képtelenek vagyunk együtt dolgozni, sajnálom. Ha bárki kérdezné, akkor elég, ha annyit mondasz, hogy most Szergejnek nagyobb szüksége van rád, így besegítesz.
• Rendben.
• Tomit nevezd ki helyetteseddé, néhány héten belül véglegesítem a pozíciójában és tájékoztatom Szergejt is, hogy ez a lelépő meséd.
• Ő már tud róla?
• Igen. Apropó, lent maradt a telefonom.
• Felhozzam?
• Nem kell, jó lesz a tiéd is! – felém nyújtotta a készüléket. Rányomtam a hívásra.
• Mi a picsát csináltál te kis fasz?! – harsogott a bátyám hangja a telefonból – Megmondtam, hogy baj lesz, ha megkúrod a húgom, vele nem packázhatsz! Most mi a faszt csináljak veled?
• Szia Bátyus, Georgie vagyok. – hallottam, ahogy elveszi a telefont a fülétől és rábámul a kijelzőre. – Igen, Oleg hívott, és örülök, hogy nem packázhat velem senki.
• Baszki!
• Jó, majd kihevered. Szóval, a hivatalos mese, hogy neked jobban kell most Oleg, mint nekem, úgyhogy egy időre visszaveszed.
• Gondolod hogy?
• Mindenképp lesz pletyka, de ez már az én bajom, elrendezem. Nem akarom a földbe döngölni ennél jobban. – mondtam miközben rá függesztettem a tekintetem – Egyszerűen csak nem megy a közös munka, van ilyen.
• Mondtam, hogy hülye ötlet…
• Ne folytasd, nem kell. Megértettem, nem lesz több ilyen.
• Helyes.
• Ha végeztünk, akkor összepakol és elindul, este már a villában lesz.
• Biztos, hogy ezt akarod?
• Igen.
• Rendben kicsim, legyen így.
• És kérlek ne dorgáld meg. – mondtam halkan a telefonba. – Kapott így is eleget.
• Még meglátom. – mondta csalódott hangon.
• Szeretlek!
• Én is téged.

Visszaadtam a telefont, majd tartottam a tenyerem, beleejtette a pendriveot. Összeszedte magát, és kisétált az ajtón. Összepakolta a holmiját, elrendezte a kötelező dolgait majd beült az egyik terepjáróba és elhajtott.