Bordélyház

#4

A villa olyan volt, mint egy átjáróház, autók jöttek-mentek, egyre több orosz akcentusú férfi jelent meg a házban és annak környékén. Oleg mindent kézben tartott és koordinált, mint egy katonatiszt. Köntösben és pizsamában flangáltam a lakásban egy óriási bögre tejes kávéval a kezemben. A férfiak mindenhol elhallgattak, ahova épp beléptem. Akadtak köztük ismerős arcok, de több volt az ismeretlen. Biccentettek, majd oroszra váltottak és még halkabban beszélgettek. Meg kellett volna tanulnom oroszul, akkor érteném, hogy mi a fene folyik itt. Egy idő után felhagytam a kémkedéssel és lecövekeltem a konyhában.

  • Áh, itt vagy! Éhes vagy? – kérdezte Oleg – összeütök neked valamit szívesen.
  • Ne fáradj! Miért van itt ennyi ember?
  • Majd a bátyád elmondja, ha itt lesz az ideje.
  • Majd a bátyám, majd a bátyám… Apropó, hol a fenében van? – Az órájára pillantott.
  • Nagyjából két óra és itt lesz, úgyhogy addig fel is öltözhetnél.
  • Miért? Nincs rajtam ruha?
  • Pizsama van rajtad és elmúlt öt. Nem mellesleg a pizsamát nem nevezném illő viseletnek, pláne ennyi pasi előtt.
  • Akkor húzzak hálóinget és neglizsét?
  • Tudod, hogy nem így gondoltam, és kérlek ma ne kötekedj velem mindenért! Öltözz fel csinosan, és várd meg a bátyád a szalonban.
  • Szalon?
  • Nappali, vagy hívd, ahogy akarod!
  • Jól van morgó! Megyek!
  • És nincs több kávé…

Letettem a bögrém a pultra és felemelt középső ujjal távoztam a konyha szűk ajtaján. Hallottam, ahogy Oleg dörmög valamit az orra alatt, persze úgy, hogy véletlenül se értsem. Ma halmozottan gonosz voltam vele, pedig nem érdemli meg. Majd kárpótolom valahogy alkalomadtán. Elterültem az ágyon és a csilláron hálót szövő pókot szemléztem, mikor halk kopogás törte meg a csendet. Az ajtóban ismerős arc állt, hatalmas szalaggal átkötött dobozzal a kezében, a csuklóján egy papír szatyor himbálózott.

  • Hiányoztál.
  • Hol a fenében voltál?
  • Hoztam ajándékot.
  • Nem ezt kérdeztem.
  • De én ezt válaszoltam. Most van egy kis dolgom, bontsd ki őket! Egy óra múlva találkozzunk a halban.
  • Szergej!
  • És kérlek fésülködj meg, egészen botrányos a hajad, ne így riogasd az embereim. Komolyan, ez borzalmas. – mondta miközben a kezembe nyomta dobozt és a zacskót, majd csókot nyomott az arcomra és behúzta az ajtót.

A dobozban egy káprázatos hollófekete ruha volt, mély dekoltázzsal, a zacskóban csodás fehérnemű és egy minden szempontból tökéletes cipő. Kislányos ujjongással öleltem magamhoz a ruhát, majd miután kiugráltam magam örömömben elkezdtem magam összeszedni. Úgy tűnik ismer a bátyám, mert nagyjából ennyi időre volt szükségem, hogy minden tökéletesen álljon rajtam. Mire a földszintre értem a ház majdnem kiürült, csak a szokásos férfiak álltak a megszokott helyükön. Elégedett pillantások követték a lépteim.

  • Gyönyörű vagy.
  • Gyönyörű a ruha, köszönöm!
  • Várj még egy pillanatot, hűvös van. – Ekkor az egyik férfi a kezébe adott egy szőrme stólát. A csupasz vállaimra terítette. – Igen, így már tökéletes.
  • Mégis hova megyünk? Az Operába?
  • Nem, de majdnem.
  • Ugye nem a jövendőbeli férjemnek akarsz bemutatni?
  • Dehogy, tudom, hogy soha nem mennél férjhez.
  • Akkor mire fel a rongyrázás?
  • Elmegyünk ma mulatni!
  • Mulatni? De hová.
  • Mindig ez a rengeteg kérdés. Ma csak bízz bennem, rendben?
  • Tudod, hogy…

Az ujjbegyét finoman a számra illesztette. Elhallgattam. A karját nyújtotta és besegített a kocsiba, mellém huppant. Egész úton hallgatott, láttam rajta, hogy fáradt, így nem kínoztam a kérdéseimmel, pedig volt rengeteg. Kihajtottunk a városból, a sötét országúton vettem csak észre, hogy nem vagyunk egyedül, mögöttünk két nagy terepjáró jött tartva az alakzatot. Először éreztem magam idegesnek a vizsgák óta. Megfogta a kezem, és elmosolyodott.

Egy vidéki kúria zúzott köves felhajtóján álltunk meg, a mögöttünk érkező kocsik rutinosan elhajtottak mellettünk és beálltak a parkolóba. A ház pompásan ki volt világítva, így volt lehetőségem megcsodálni a finom stukkókat a tengernyi ablak körül. Hatalmas két szárnyas vasalt tölgy ajtók kitárva, s odabent kellemes zene mentén sürgölődtek a jól öltözött férfiak és a rendkívül dekoratív hölgyek. A halban a stólámért cserébe egy káprázatos csipke maszkot kaptam. Szergej avatott mozdulatokkal feladta rám, majd egy egyszerű fekete maszkot húzott ő is. A fülembe súgta, hogy nem szeretne szem elől téveszteni, de ha mégis, akkor keressem meg Oleget, a kijáratnál, s várjam meg őt ott. A maszkon keresztül is látott némi kétségbeesést a szememben.

  • Nyugalom, nem foglak magadra hagyni.
  • Mi ez a hely?
  • Mit mondtam a kérdésekről?
  • Hogy hagyjak fel velük.
  • Szeretném, ha ma csak figyelnél, és ha csevegsz, akkor őrizd meg a kiléted, hiszen éjfélig mindenki a maszkja mögé bújhat.
  • Mint valami csipkerózsika sztori. – elvigyorodott.
  • Mint egy Csipkerrózsika mese. Kicsit másként. Gyere igyunk valamit.

Patakokban folyt a pezsgő, és úgy tűnt, hogy mindenki remekül mulat. Szergej felvezetett egy hosszú széles lépcsősoron, hogy remek rálátásunk legyen az alattunk hömpölygő tömegre. Mintha keselyűk lettünk volna úgy bámultuk, hogy hogyan kokettálnak egymással a maszkák, miközben az idő lomhán ketyegett és szemlátomást lazultak az erkölcsök. Maszk nélküli férfi lépett hozzá a fülébe súgott néhány szót.

  • Meg kell szegnem a szavam, és magadra kell, hogy hagyjalak néhány percre, de itt marad veled…
  • Nem szükséges, – vágtam közbe – megleszek!
  • Ha bármi…
  • Igen, tudom, Oleg az ajtóban strázsál.
  • Okos nagy lány vagy!
  • Ne gúnyolódj, de indulj, várnak rád!

Szembeötlően rutinosan mozgott a hatalmas épületben, ez keltett bennem némi gyanakvást, de igyekeztem elhessegetni a gondolatot. Egy cseppet a fejembe szállt a pezsgő, így könnyedén belefeledkeztem a hömpölygő szép színes ruhák forgatagába.

  • Kegyed gyönyörű. – szólalt meg mögöttem egy ismeretlen férfi hang.
  • Csak a maszkom. – Válaszoltam.
  • Inkább a formás csípője és a cakkos szája. Szívesen megízlelném.
  • Parancsol? – kérdeztem vissza meglepetten.
  • Szeretném, ha ezt az éjszakát velem töltené! – súgta a fülembe bizalmaskodóan, miközben a kezét a derekamra tette.
  • Mégis mit képzel?
  • Elnézést, nem akartam megsérteni, azt hittem…
  • Mit hitt?
  • Hogy ön is azért van itt, mint a többi hölgy.
  • Miért, a többi nő miért van itt?
  • Hogy az urak kedvére tegyenek.
  • Azt akarja nekem mondani, hogy ezek itt mind…
  • Kurtizánok, igen. De ön megdöbben ezen? Hiszen ön is az, vagy tévedek? – egy pillanatig eltöprengtem. Szergej mit akar ezzel elérni, hogy megundorodjak, vagy, hogy belevágjak? Vajon ez a tűzkeresztségem ideje, vagy arra számít, hogy eliszkolok és Oleg nyakába ugorva elhajtatok innen valamelyik böszme nagy kocsival? Már csak azért sem, megmutatom, hogy milyen fából faragtak!
  • Nem, nem téved. – válaszoltam a lehető legnagyobb mímelt nyugalommal a hangomban.
  • Oh, elfogyott az itala, ezt pótolnunk kell.
  • Mindenképp.
  • Ha gondolja a szobámban van egy palack pompás pezsgő, szívesen megkínálnám belőle.
  • Miért is ne? Kérem mutassa az utat!

A szívem olyan hevesen vert, mintha fel le rohangáltam volna a lépcsőn, miközben egy seregnyi vérszomjas katona üldözne. Az arcom kipirult, és a mellkasom finoman összeszorult, mint fenyő a satuban. Igyekeztem mélyeket lélegezni, hogy ne uralkodjon el rajtam a pánik. Kísérőm minden bizonnyal észrevette az izgalmam, így nem rontott azonnal nekem. Hellyel és pezsgővel kínált, majd mellém ült. Ujjbegyei lassú köröket írtak le a csupasz térdemen, de nem sürgetett. Az ital lassan feloldotta a feszültségem, és könnyed csevegéssé nőtte ki magát a beszélgetés. Minél többet mondott, annál jobban megkívántam az ajkait, így már csak a száját néztem. Az ő pillantása el el kalandozott, a szemem a szám és a dekoltázsom között. Az ujjbegyei átcsúsztak a combomra, finoman érintve annak belső oldalát. Átjárt a finom borzongás. Megkívántam őt. Felsegített a díványról, az ujjbegyét végighúzta az arcélemen és megcsókolt, közben karjaival szorosan magához húzott. A hajába túrtam, s hevesen csókoltam vissza. Kioldotta a selyem szalagot a nyakamnál, majd lehúzta a a cipzárt a hátamon. Lazított az ölelésén, így a ruhám a földre omlott. Felbátorodott és megmarkolta a fenekem, finoman felnyögtem. Az ágyra lökött és egy határozott mozdulattal a hasamra fordított. Egy pillanatra megrémültem és épp fel akartam tápászkodni, mikor megnyugtatott, hogy nem kíván bántani, ellenben szeretné, ha feltérdelnék. Vettem egy nagy levegőt és engedelmeskedtem. Szöszmötölés hangjai, nem mertem kinyitni a szemem. Mellém dobta az inget, amit viselt, éreztem rajta az arcszesze illatát. Forró leheletet éreztem a az ágyékomnál, az ujjait becsúsztatta a bugyim pántjai alá és lassan végighúzta a fenekemen, le a combomon. Gyönyörű puncid van, suttogta. A tenyerét a popsimra feszítette, hogy könnyedén hozzám férjen és teljes odaadással eltemette az arcát a bájaimban. Tehetséges férfi volt, azonnal ráérzett, hogy hogyan szeretem, ha a kedvemre tesznek, hosszan nyalakodott, csókolt, harapott. A gyönyör mezsgyéjén jártam, mikor abbahagyta a játszadozást. Az övcsat nekiütődött a padlónak, éreztem a teste melegét, majd a kemény makkot ahogy végighúzta a nagy ajkak között. Meg akarlak baszni, sziszegte. Azt akarom, hogy a farkamra élvezz, te mocskos kis ribanc. Mire válaszolhattam volna, már a makkja a hüvelyemben tülekedett egyre előrébb ezzel a torkomra forrasztva a szót. Nem volt egy elhanyagolható méretű példány, sőt. Istenem, de forró a pinád. Forró és lucskos. Lassan húzta vissza a kőkemény dorongot, majd újra utat tört magának. Mond csak, akarod, hogy megbasszalak? Hm? Akarod? Akarom, válaszoltam. Hm. Egy fincsi baszás a ribancnak rendel, ezzel megmarkolta a csípőm és nem volt megállás. úgy cibált a farkára, mintha egy rongybaba lennék, és én hálás voltam érte, mert olyan gyönyört okozott, amit korábban még nem volt alkalmam megtapasztalni. Így ment ez egész éjszaka, miközben én időről időre felrévedtem a gyönyörből. Hajnali három körül teljesen elcsüggedve és kimerülve zuhantam mély álomba. Arra még emlékszem, hogy betakargatja a meztelen elnyűtt testem, majd se kép se hang.

A nap már magasan járt az égen, mikor felriadtam. Néhány pillanat kellett, hogy emlékezzek, hogy nem, nem a saját ágyamban tértem nyugovóra, hanem egy kúriában egy idegen férfi társaságában, aki szemmel láthatóan már réges-régen távozott. Magamra csévéltem a takarót, hogy összeszedjem a ruháim, ám azok nem voltak sehol. Az ébredés gyötrelmei enyhe pánikkal kezdtek keveredni, de a táskám az éjjeliszekrényen hevert. Ideje felhívnom Szergejt, hogy húzzon ki a slamasztikából. A retikül alatt egy fehér boríték hevert, rajta a nevem. Vaskos darab volt, amikor kinyitottam egy kisebb kupac pénz és egy levél volt benne hanyag, de olvasható kézírással.

Köszönöm az éjszakát, mennyei volt! Remélem még lesz alkalmunk találkozni…

Elvigyorodtam, úgyhogy meg is feledkeztem az eredeti tervemről, hogy egy átható pánik közepette felhívom a bátyám. Épp el akartam vágódni a kanapén, mikor észrevettem, hogy valaki oda készítette ki a ruháim. Megtorpantam egy pillanatra. A fürdőben smink és tisztálkodó szerek, az ággyal szemközt álló hatalmas faragott fa szekrényben ruhák lógnak, mind a méretem. Letudtam hát a reggeli rutint és belebújtam a farmerba, pulcsiba és a finom bőrcsizmába, amit kikészítettek nekem, felmarkoltam az apró retikült és kisettenkedtem a szobából le a a halba.

  • Na végre álomszuszék, azt hittem, hogy átalszod a napot!
  • Szergej?