Bordélyház

#37

Épp, hogy ledobtam magamról a ruháim, mikor gyakorlatilag feltépte az ajtómat. Nem zavartattam magam, ő egy cseppet meglepődött és vesztett az eredeti lendületéből, kihasználtam a pillanatot, hagytam, hogy alaposan végigmérjen. A vonásai megszelídültek. Végtelenül hosszúra sikeredett fél percig bámultunk egymásra, majd összeugrottunk, hevesen csókolt, a keze mindenhol ott volt, egyszerre tartott, simogatott és markolt, eltoltam a csípőm, hogy hozzáférjek a nadrágjához és már szaggattam is le róla, a kezembe vettem a kemény lüktető férfiasságot, kilöktem a számból a nyelvét és úgy szoptam le, mint egy gyakorlott útszéli ribanc. Beletúrt a hajamba és gyönyörködött a látványban, ahogy eltűnik az ajkaim között. Megmarkolta a csuklóim, és felrántott a térdelésből. Egy határozott mozdulattal megfordított és a falhoz préselt, rácsapott egyet a fenekemre, az ujjai nyomai azonnal vörösen izzottak a bőrömön, mire a fájdalom elért az elmémig már bennem feszült a farka, a jobb kezével megmarkolta a szemérem dombom, az ujjbegyét a csiklómra illesztette és masszírozni kezdte, a bal karjával keresztben átkarolta a mellkasom és megmarkolta a mellemet. Nem tudtam megmoccanni sem, a csípőjét egyre hevesebben mozgatta, mielőtt a gyönyör átjárhatta volna a testem elvette a levegőmet. Hatalmasat élveztem és kis híján összecsuklottam a remegéstől. Még erősebben préselt a falhoz, hogy meg tudjon tartani, miközben a csípője továbbra is hevesen mozdult előre és hátra, a csuklójára csavarta a hajam és hátra feszített. Az alsó ajkamba harapott, a fájdalom és a gyönyör furcsa elegye járta át minden porcikám, visszaharaptam, ettől még hevesebb lett, elengedte a hajam, mindkét karjával átkulcsolt és elélvezett a puncimban. Nekem támaszkodott, még össze nem szedte magát, arra azért figyelt, hogy ne nyomjon agyon.

  • Mióta vagy szerelmes belém? – a kérdéstől egy pillanat alatt felocsúdott.
  • Honnan veszed ezt a butaságot?
  • Akkor csak egészen véletlenül van bennem a farkad? – kicsusszant belőlem és hátra lépett kettőt, hogy elléphessek a faltól. Kerestem egy cigit és rágyújtottam miután lehuppantam a fotelbe. Szorgosan rázta magát gatyába. – Erre azért válaszolhatnál.
  • Azért volt benned a farkam, mert isteni puncid van.
  • És szopni is jól tudok, de nem ez volt az eredeti kérdés. – felé nyújtottam a dobozt, kivett egy szálat és elterpeszkedett a kanapén.
  • Miből gondolod, hogy szerelmes vagyok?
  • Apróságok. De természetesen lehet, hogy tévedek és félreértem a jeleket.
  • Biztosan. – mondta színlelt magabiztossággal.
  • Értem. Akkor ezt a kört levonom a béredből. – kikerekedtek a szemei.
  • Hogy-hogy?
  • Csak nem gondolod, hogy ingyen baszhatsz meg. – az értetlenséget felváltotta valami egészen más az arcán, amit nem tudtam eldönteni, hogy szégyen, vagy csak szimpla rémület. – Ideje lenne dolgoznod. Ne csapd be az ajtót magad után.

A csikkemet beledobtam az egyik kávéscsészébe, sercent és kialudt. Magamban őrjöngtem, de a csodával határos módon sikerült porcelán arccal elsétálni előtte. A kezem után nyúlt, de gyorsabb voltam és elrántottam. Beálltam a zuhany alá, le akartam mosni magamról minden csókot, érintést, a gyönyörét és a sajátomat is.

A könyvtárban újra átnyálaztam a tagkönyvet, amit már többször digitalizálni akartak, de legyünk őszinték, ami csak papíron van meg, azt nehéz feltörni. Kerestem a potenciális esti liezonom, akivel alaposan borsot törhetek Oleg orra alá. A kicsinyes bosszú puszta gondolata lassan felemésztette a dühömet. A fejem végre kitisztult. A Nap már a horizont határán vigyorgott csak egy keskeny dűneként. Megcsörrent a telefonom. Az Öreg.

  • Helló szépségem!
  • Máris Öreg?
  • Azt mondtad, hogy szóljak, azt gondoltam sürgős.
  • Jól gondoltad. Mire jutottál?
  • Kicsit utánakérdeztem ennek a Bond gyereknek. Nem akkora zseni, mint ahogy azt magáról gondolja. Sokkal többet költ öltönyre, mint a biztonságára, könnyen megoldható a dolog.
  • Van rá embered?
  • Van, persze.
  • Mikor?
  • Várj. – és elhallgatott. A lélegzetem is visszafojtottam. – Van neki csaja?
  • Fogalmam sincs, miért?
  • Mert kinyalta magát, mint parasztgyerek a pajtadöngölésre, és van nála egy bokornyi virág.
  • Te ott vagy nála? – kérdeztem némi rémülettel a hangomban.
  • Szerinted, ha nem lennék itt, akkor hogy kapnád meg azt a valamit?
  • Jogos. Bocsi. – hallottam, ahogy igyekszik elnyelni a röhögést.
  • Leint egy taxit, ismerős rendszám. Visszahívlak. – és már ki is nyomott. Kínzóan hosszúak ma a percek, majd felvillant a kijelzőm. – Baszki, ez a kis bájgúnár épp hozzád tart.
  • Hogy mi?
  • Ismerem a taxist, aki felvette.
  • Basszus, itt a kocsija. Lehet azért jön.
  • Mit keres nálad a kocsija?
  • Be volt baszva a minap, mikor nagyon be akart jutni a kúriába, de a srácok nem hagyták neki, elvették a kulcsát és betuszkolták egy taxiba.
  • Áh, így már értem. Mi legyen?
  • Ez egy nagyon jó kérdés. Ha itt tartom, akkor oltári egyértelmű lesz neki, hogy miért…. Baszki, baszki, baszki.
  • Ne káromkodj gyerek!
  • Bocsi. Mennyi idő alatt végzel nála?
  • Ha mindent hozok, akkor gyorsabban, ha csak azt, az lassabban megy, mert akkor át kell nyalnom a cuccait. Mi legyen?
  • Hozz mindent!
  • Jó döntés.
  • Te hozod el?
  • Dehogy.
  • Akkor?
  • Majd rá fogsz jönni, most mennem kell. – ezzel ismét rám tette a telefont.

Az órára pillantottam, 19:53. Még jó, hogy nincs időm pánikolni. A könyvet visszadobtam a széfbe és irány a szalon. Az első italok az asztalokon, kézcsókok begyűjtve, mikor Tomi felbukkant a hátam mögött.

  • Madame.
  • Igen?
  • Visszajött az az ügyvéd, szeretne önnel néhány szót váltani, mielőtt elvinné a kocsiját.
  • Oh tényleg, az itt maradt. Rendben. Mehetünk. – A fiúk leplezetlenül méregették, majd konstatálták, hogy ő is csak akkor erős, ha iszik. Kiléptem Tomi takarásából. – A kocsidért jöttél?
  • Többek között. – Ivánra pillantottam.
  • Kulcs?
  • Hozom Madame.
  • Köszönöm. – Tomi nem mozdult mellőlem, ami jól jött, mert félő volt, hogy Oleg ostobaságot csinál, de így kénytelen-kelletlen türtőztette magát. – Mit szeretnél még? – szegeztem neki a kérdést, miközben továbbra is esetlenül álldogált a valóban bokor méretű virághalom mögött.
  • Beszélhetnénk négyszemközt?
  • Elfoglalt vagyok, nem érek rá privát csevegésekre.
  • Értem, ezt neked hoztam.
  • Kedves tőled, de azt gondoltam, hogy emlékszel rá, hogy nem szeretem a vágott virágot.
  • Basszus tényleg.
  • Madame, a kulcs.
  • Van még valami? – néztem újra Jamesre.
  • Mikor tudnánk leülni beszélni.
  • Nem hiszem, hogy van közös témánk. Iván, kérlek kísérd el a kocsijához – megérintettem a karját, lehajtotta a fejét, hogy a fülébe súghassak – És kérlek gondoskodj róla, hogy el is induljon.
  • Igen Madame.
  • Köszönöm a virágot, további kellemes estét. – Tomi ekkor már nyúlt is a csokorért, és ügetett utánam a folyosón.
  • A virággal mi legyen Madame?
  • Vidd a konyhába, van elég feleség, aki örül egy szép csokornak. A szalonban találkozunk.

Miután Tomi a fülembe súgta, hogy gond nélkül elindult a nemkívánatos vendég egészen fesztelenül tudtam beletemetkezni az incselkedő beszélgetésekbe a urakkal. Az elmúlt napok gépies estéi és napközbeni bonyodalmai után kifejezetten rám fért már egy kis felhőtlen flört és pajkos társalgás.