Bordélyház

#36

A város közepén jártunk, egy végeláthatatlan dugóban fennakadva, mikor megszületett az isteni szikra. Egy hirtelen mozdulattal megmarkoltam a táskám, kikapcsoltam az övet, és már ki is ugrottam a kocsiból. Rácsaptam az ajtót Olegre. A kúriában találkozunk! Szeretlek! Ezzel elrohantam a parkoló autók között. Harsogó kürtök zengtek, így kénytelen, kelletlen vissza kellett ülnie a kocsiba, hogy tovább csorogjon a lassan hömpölygő forgalomban. Telefon kikapcsol, nem mintha ez bármiben meggátolná, ha meg akarna találni, de lassítsuk el egy kicsit a folyamatot.

A talponálló semmit sem változott az évek alatt, mintha szándékosan az lenne a cél, hogy a létező legmocskosabb festékkel húzzák fel a nikotin foltokat a sarkokba. A padlón a kifröccsent olcsó kannás bor szaga, muslincák és minden más, ami egy ilyen pokoltanyához kell. Ahogy beléptem egy pillanatnyi csend támadt, lekaptam a túlméretezett napszemüvegem.

  • Na ne már srácok!
  • Baszd meg Georgie!
  • Én is örülök nektek!
  • Kérsz egy bambit kislány?
  • Később. – mondtam, miközben puszikat nyomtam a ráncos, sokat látott borostás arcokra. – Asszony, gyerekek?
  • Áh, a sírba tesznek.
  • Akkor semmi nem változott.
  • De, még pocsékabb a kevert, mint eddig volt.
  • Mutasd! – beleszagoltam a pohárba, borzalmas volt. – Ide vele! – felhajtottam, szívem szerint azonnal a padlóra köptem volna, de hát a neveltetés. – Itt van?
  • Az irodában.
  • Bejelentesz?
  • Téged? Dehogy, csak ronts rá, örülni fog neked!

Két finom koppintás után bekukucskáltam a résnyire nyitott ajtón. A keze a fiókban volt, még jó, hogy nem rúgtam rá az ajtót.

  • Szia vénember!
  • Mi a pokol? – kérdezte vigyorogva, miközben kivette a kezét a fiókból.
  • Nem zavarok?
  • Dehogy, gyere csak be! Na, gyere! – megölelt, majd végigmért. – Mikor lett belőled ilyen gyönyörű nő?
  • Amikor pislantottál egyet. – mondtam szelíden mosolyogva, majd nyomtam egy cuppanósat az arcára. – Bocsi, össze rúzsoztalak! Mit szólna az asszony?
  • Áh, mindig talál valamit, amivel szekálhat. A srácokat ugratom, hogy ideköltözöm, ha még egyszer kicsapja a patáliát.
  • Egész menő lehetne a hely, ha vennél valami rendes festéket.
  • Na, ülj le! Iszol valamit?
  • Most vertem be egy rémes kevertet, meg kell nyugodnia a gyomromnak.
  • Hányszor kell neked elmondani, hogy ne idd azt a borzalmat.
  • Itt mégse kérhetek vodkát jéggel, kinéznének a srácok.
  • Lehet. – Válaszolta, miközben visszahuppant a székébe. – Megleptél kislány, de gondolom nem csak a nosztalgia hozott ide.
  • Jól látod. Van egy kis gondom.
  • Akkor azt meg kell oldanunk. Mi lenne az?
  • Emlékszel Jamesre?
  • Igen, de azt hittem, hogy ti…
  • Igen, mi igen.
  • Akkor miért érdekel, ha bajban van?
  • Ő a baj. – hátradőlt – Mindig mondtam apádnak: Szása, ne hagyd, hogy az a gyökér a lányod körül sündörögjön! De hallgatott ő rám?
  • Rád lehet, hogy hallgatott volna, de tudod, hogy milyen csökönyös vagyok.
  • Valami rémlik. Hogy-hogy hozzám jöttél és nem Szergejhez?
  • Tudod, hogy imádom a bátyám, de az ő módszere itt nem lenne hatékony. Ő erőből old meg problémákat, te viszont…
  • Én viszont másként. Tudja, hogy itt vagy?
  • Nem, hirtelen ötlet volt. Egész pontosan Oleg mellől pattantam meg, hogy beugorhassak.
  • Akkor még van egy kis időnk, mire ideér érted. Hogy van a gyomrod?
  • Inni akarsz?
  • Te meg szívességet kérni.
  • Inkább munkát ajánlani. Természetesen nem kérem a segítséged ingyen!
  • Ne sérts meg! – az ajtóhoz ment és kikiáltott – Gyuszi! Van jegünk?
  • Van főnök.
  • Fasza, akkor vedd elő a dugi vodkámat és tölts egy duplát a kislányak és baszd tele a legtisztább poharat amit találsz jéggel!
  • Imádom, ahogy italt rendelsz. – mondtam vigyorogva.
  • Ez mégis csak egy késdobáló.
  • Komolyan? – mondtam hitetlenkedő arccal.
  • Komolyan, de mesélj, mi van veled? Azt hallottam Szergej jó hozzád.
  • Igyekszik mindent megadni, amit csak kiejtek a számon. Kaptam tőle egy kúriát.
  • Ahova mindenki, aki számít kúrni jár. – kinyílt az ajtó mögöttem.
  • Tessék Georgie.
  • Köszi Gyuszi puszi nyuszi! – egy félmosollyal az arcán lehorgasztotta a kopasz fejét.
  • Azt hittem, hogy ezt már kinőtted. Ezért iszol velem is egyet mielőtt lelépsz!
  • Persze Gyuszi puszi nyuszi!
  • Vágjunk bele! Mit csinált ez a bond gyerek?
  • Felcsapott ügyvédnek és épp a biztonsági főnököm akarja befenyíteni valamivel. Akarom azt a valamit.
  • Így már értem, hogy miért nem Oleggel jöttél. Van köztetek valami?- kiszállt az arcomból a vér egy pillanatra.
  • Nem tudom. Képlékeny. A kurva és a gengszter. Nem uncsi klisé ez?
  • Anyád is kurva volt, nem is rossz, ha engem kérdezel és apád meg egy. – elhallgatott.
  • Szása jobb volt, mint egy apa. Jó volt hozzánk.
  • Mert imádott titeket.
  • Miatta nem hozatod rendbe a helyet?
  • Felverethetném a padlót, de az nem hozná vissza őt. Én így emlékszem rá, és emlékeztetem magam, hogy ne vágjak bele semmibe, ami nem érint közvetlenül.
  • Értem. – letettem a poharat az asztala szélére. – Akkor nem zavarlak tovább.
  • Ülj le te kis hülye! Megnézem mit tehetek.
  • Imádlak, imádlak, imádlak, imádlak! – ugrottam a nyakába!
  • Implant?
  • Saját te vén mocsok!
  • Csak cukkollak. Na de drágám, ne tarts fel tovább, igyál egyet a srácokkal, Gyuszi szerez neked egy taxit, ami hazavisz, mielőtt Oleg, vagy Szergej ideérne.
  • Szólj, ha..
  • Mindenképp!

A kevert íze a számban ragadt, és persze, hogy ilyenkor nincs nálam semmi, ami el tudná nyomni. Gyuszit gyorsan lebeszéltem a taxiról, ki akartam szellőztetni a fejem, mielőtt újra vitába bonyolódom Oleggel, majd Szergejjel, mert felelőtlenül viselkedem. Épp ezen méláztam el, mikor lelassított mellettem egy autó. Néhány lépésig tudomást sem vettem róla. A hátsó ablak motorja tompán zúgott.

  • Madame! – megtorpantam és önkéntelenül is az ismerős hang irányába pillantottam.
  • Üdvözlöm!
  • Elvihetem?
  • Ha nem okoz gondot önnek, akkor igen. – kiszállt a kocsiból és betessékelt. Átcsúsztam az ülés túloldalára.
  • A kúriába?
  • Igen.
  • Gondterhesnek tűnt.
  • Apró bosszúságok, nem érdekes. Hiányzott. – csúszott ki a számon, mire észbe kaptam már késő volt.
  • Ön is nekem. – válaszolta szelíd hangon. – Úgy terveztem, hogy a hétvégén látogatom csak meg, de a szerencse úgy tűnik előbb akarta az utamba sodorni önt.
  • A vak véletlen.
  • Hisz a véletlenekben?
  • Nem mondhatnám.
  • Helyes.

Oleg az ajtóban állt, mikor begurultunk az épület elé. Váltottunk még néhány szót a megmentőmmel, majd feloldott a központi zár, a kilincsért nyúlt és kisegített a kocsiból.

  • Vasárnap. – hangzott az utolsó szó az utastérből.
  • Már alig várom. – válaszoltam. Megvártuk még kiérnek az udvarból. Ekkor Oleg nekem támadt.
  • Te mégis mi a picsát képzelsz magadról?
  • Nem értem a kérdést. – megmarkolta a karom és visszarántott. – Baszd meg Oleg ez fáj! – azonnal elengedett.
  • Sajnálom.
  • Majd, ha lehiggadtál beszélünk!

Hosszú orosz káromkodás visszhangzott a széles folyosón. Ahhoz képest, hogy meg akarom menteni, lépten-nyomon kínos helyzetbe hozom. Ideje lenne összeszednem magam.