Bordélyház

#34

A kis étkezőben ülve próbáltam pótolni a koffein hiányomat, az idő rohant és én alaposan késésben voltam, de valahogy ma ez sem hatott meg. Túl fáradt és kimerült voltam ahhoz, hogy még ezen is idegeskedjek. Laura torpant meg mellettem, újratöltötte a csészém, majd az órára pillantott. Értettem a célzást. 35 perccel később teljes pompámban értem le a Szalonba és még akadt annyi időm, hogy kifújjam magam, mielőtt kaput nyitnának a srácok.

A hölgyeket gyorsan elkapkodták, mintha ma mindenki sietne és csak túl akarna rajta esni, hogy rohanhasson haza a felesége mellé. Egy cseppet bosszantott a gondolat, hiszen nem ezért ölnek a szépségükbe ennyi energiát a lányaim, de a második vodka után beláttam, ha ők sietnek, akkor előbb térhetünk nyugovóra. Valahol itt tartottam fejben, mikor szóváltásra lettem figyelmes. Odaintettem Tomit.

  • Mi folyik ott?
  • Valaki nagyon be akar jutni, de nincs tagságija. – mondta széles mosollyal – És úgy tűnik Iván és Oleg az útját állta.
  • Tudjuk, hogy kicsoda?
  • Egy pillanat és megkérdezem! – ezzel elkocogott, majd egy perc múlva vissza. – Valami ügyvéd. Oleg ismeri, de mivel nem tag, így nem engedi be.
  • Egészen véletlenül nem Jamesnek hívják?
  • Lehet Madame, de nem esküdnék meg rá.
  • Kérlek kísérj a bejárathoz.
  • Azonnal. – ezzel a lendülettel még szigorúbb arcot vágott, mint eddig, nehezen álltam meg, hogy ne nevessem el magam.
  • Mi ez a vircsaft? – kérdeztem a nagy vasalt ajtóhoz érve, hirtelen elhallgattak, majd leszegték a fejüket, mint a gyerekek, akik rosszat tettek. Mégis csak hosszú lesz ez az este.
  • Semmi. Csak egy kis félreértés.
  • Az-az egy szerencsétek van, hogy épp mindenki mással van elfoglalva! Zeng az egész ház tőletek! Nem hiszem, hogy nagy elvárás, hogy felnőttként viselkedjetek!
  • Igen Madame.
  • Te meg mi a fenét keresel itt? – szegeztem a kérdést Jamesnek.
  • Beszélni akarok veled, de a gorilláid nem engedtek be. – a fiúk keze ökölbe szorult. Megérintettem Iván vállát, mielőtt még megcsapná.
  • Azt hiszem késő van már ahhoz, hogy jogi dolgokról csevegjünk. Nem vagy tag és senki sem hívott meg, és egyébként is bűzlesz a piától, jobb lenne, ha hazamennél. – Oleghez hajoltam. – Vedd el a kocsikulcsát, valaki álljon el vele az útból és hívjatok neki egy taxit. Mire a vendégeim indulnak már nem akarom itt látni!
  • Intézem. – válaszolta röviden. Tomira néztem.
  • Végeztünk.
  • Igen Madame. – sebes léptekkel követett a szalonig, közben magam elé morogva szitkozódtam.
  • Egy duplát! – mondtam a csaposnak.
  • Parancsoljon Madame.
  • Köszönöm. Mennyien vannak még fent?
  • Azt hiszem hárman.
  • Túl hosszú ez a nap.
  • Megesik Madame.
  • Meg. – mondtam lemondó hangon. Az órára pillantottam, fél egy. Mennyivel jobb lenne most aludni. Oleg súlyos lépteire lettem figyelmes.
  • Taxiban.
  • Nagyszerű. Miért nem engedted be?
  • Mert nem tag és úgy tűnt, hogy nem vagy oda érte.
  • Ez bonyolult.
  • Előfordul. Aggódnom kell miatta?
  • Milyen értelemben? – kérdeztem vissza.
  • Nem érdekes.
  • Belekezdtél vidd végig.
  • Majd, ha nem leszel ennyire fáradt. Mennyien vannak még fent?
  • Hárman, bár ahogy látom, most már csak ketten. Megyek, elköszönök.

Mire visszafordultam Oleg már eltűnt. Ügyesen bújik ki a nagy vallomások alól, mint a bátyám. Mindegy. Néhány perc kellett még, hogy az utolsó vendég is távozzon. A bejáratig kísértem, gondoltam befejezem a beszélgetést, de nem volt rá esélyem, mert Oleg már ott sem volt. A fiúk szerint egyéb dolgokat kell intéznie. Túl fáradt voltam, hogy megkeressem, és veszekedjek egyet, inkább felmentem lefeküdni.