Bordélyház

#33

A teraszon sütkéreztünk Szergejjel harsány nevetések között licitáltuk túl egymás emlékeit, a kamaszkor összes buktatóját sorba szedve. Egészen feloldódtam, biztonságban voltam mellette. Ezt az érzést mindig szerettem, ő az én hatalmas hadvezérem, aki mellett soha nem érhet semmi baj. A kibuggyant könnyeim törölgettem, mikor az ügyvéd úr megállt a terasz ajtajában, hiába volt az “ügyvédünk” nem volt szabad mozgása a villában, meg kellett várnia, még az egyik marcona verőlegény bejelenti a főnöknek. Tetszett a dolog, nagyon tetszett, hiszen adott egy kis előnyt Jamesszel szemben, amire jelen helyzetben nagy szükségem volt.

  • Kész van a szerződés. Akarsz vele beszélni, vagy elküldjem? – fürkészte a vonásaim.
  • Essünk túl rajta.
  • Maradjak?
  • Nem kell, megoldom, de köszönöm! – a fülemhez hajolt.
  • Csak okosan, büszke akarok rád lenni! – megfogtam és megszorítottam a kezét.
  • Mint mindig! – mondtam neki mosolyogva.
  • Helyes! – felegyenesedett – Ideje felvennem valami rendes ruhát.
  • Ha nem akarod tovább fenntartani a Nagy Lebowski-s attitűdöt, akkor nem árt. – elengedte a kezem és kiküldte hozzám az ajtóban toporgó Jamest.
  • Sajnálom. – állt meg az asztal túloldalán.
  • Aktuálisan mit? – kérdeztem vissza, miközben fel sem néztem a mobilomról.
  • A mait. – megálltam az oldalak görgetésével egy pillanatra, majd tovább csúsztattam az ujjam a kijelzőn.
  • Fogalmaznál egy kicsit világosabban? A rejtvényeket szeretem, de nem vagyok kriptográfus. – egyre szánalmasabb volt, ahogy az asztal előtt álldogált. Végigmértem és valami mintha elpattant volna bennem. Végtelen nyugalom áramlott szét a testemben. Ilyen lehet a megbékélés pillanata, mielőtt véget ér a világ. – Foglalj helyet.
  • Köszönöm.
  • Annyi időd van, még Szergej felöltözik, úgyhogy vágjunk bele. Hallgatlak.
  • Huh, ez kicsit olyan, mint egy stand-up.
  • Nem nevetek.
  • Valóban. Szóval. – lehajtott fejjel teleszívta a mellkasát levegővel, majd enyhén színpadiasan rám pillantott – Sajnálom, hogy megbántottalak. – elvigyorodtam – Megbocsátasz?
  • Nem. Kérem a papírokat. – végigfutottam a sorokon, majd aprólékosan átnéztem a megállapodás speciális részét. Legalább ez rendben volt. Intettem a fogdmegnek az ajtóban. – Megkérhetlek, hogy szólj Olegnek és Ivánnak?
  • Jöjjenek ide?
  • Igen.
  • Megyek.
  • Köszönöm! – mondtam szelíd mosollyal az arcomon. James még mindig esetlenül ült velem szemben. Szemtelenül méregetett.
  • Megváltoztál. – nyögte ki végül.
  • A számlát ne felejtsd el. Majd a könyvelőm intézi. Áh, uraim! A szerződés és ahogy megbeszéltük!
  • Rendben Madame. – válaszolt Oleg.
  • A fiúk kikísérnek!

James érezte, hogy ez nem az a pillanat, mikor ellen kellene állnia, hiszen két megtermett pasi állt a székem mögött szenvtelen pókerarccal és legalább három életfogytiglan és két kivégzésnyi bűnlajstrommal. Be kell vallanom, hogy élveztem a helyzetet, olyannyira, hogy csak néhány perccel később esett le a tantusz, hogy Oleg Madamenak nevezett. Ezen elméláztam. Szergej egy ideig az ajtóban állva nézte a merengést az arcomon, majd az órájára pillantva belátta, ideje, hogy kizökkentsen.

  • Georgie.
  • Baszki, a frászt hozod rám! Csaphatnál valami zajt!
  • Bocsi, azt gondoltam, hogy hallod.
  • Elgondolkodtam.
  • Láttam, és nem akartalak megijeszteni. Minden oké?
  • Igen. Azt hiszem.
  • Bocsánatot kért?
  • Igen, de nem fogadtam el. – magam elé bámultam egy pillanatra, majd felnéztem Szergejre – Szerinted is megváltoztam?
  • Igen, de ez a korral jár.
  • Mintha legalább ezer éves lennék.
  • Nem, csak kevésbé vagy már cserfes, izgága nyakigláb szerencsétlenség.
  • Köszi.
  • Tudod, hogy hogy értem.
  • Persze. Ha akkor itt tartottam volna fejben.
  • Akkor sem lett volna másként, vannak hibák, amiket el kell követni. James is ilyen hiba volt. Bár most is alaposan kezdesz belekavarodni valamibe, ahogy látom.
  • Mire gondolsz?
  • Oleg és az ebéd partnered, szerintem James sem fogja ennyiben hagyni.
  • Mindig elfelejtem, hogy nincsenek titkaink.
  • Nincsenek. Eleget kell így is hazudoznunk, neked már nem akarok.
  • Szeretlek Szergej. – mondtam egészen őszintén – Örülök, hogy te vagy a bátyám.

Még egy nagy ölelés, majd betuszkolt a kocsiba, mert ő már késésben volt, de nem akarta megszegni a szavát. A szokásos csendes út a kúriáig, közben végig fogta a kezem. Szeretem ezeket az intim pillanatainkat. Ez tesz erőssé.