#32
A hideg vérem egy pillanat alatt felforrt, ami pírt rajzolt az arcomra, szerencsére a vastag alapozó réteg elnyelte a változást, így porcelán arccal fordultam az érkező felé. A szemeim persze elárultak, egyszerre hánytak szikrát és üvegesedtek ki. Tömérdek érzés cikázott át rajtam a pillanat tört része alatt, a pulzusom az egekben a mellkasom összeszorult és komolyan figyelnem kellett, hogy ne felejtsek el levegőt venni. Elengedtem a poharat, mielőtt még kiborítanám lányos zavaromban, felemeltem a kezem a terített asztalról, hogy véletlenül se verjek le egy evőeszközt sem. Az ujjaim összefontam az ölemben, hogy ne legyen feltűnő a sokk gerjesztette remegés.
- Te hogy kerülsz ide?
- Szergej azt mondta, hogy látni akarsz.
- Te vagy az ügyvéd?
- Már egy ideje igen. Miután mi, – egy pillanatra megállt – na mindegy. Szóval befejeztem az egyetemet és kaptam egy dr.-t a nevem elé.
- Értem. – Igor rendíthetetlen türelemmel állt az ajtóban. Megvárta, még helyet foglal majd elé helyezte az étlapot.
- Adna nekünk pár percet? – nézett rá, Igor rám pillantott, finoman biccentettem.
- Természetesen uram. Hozhatok még egy italt?
- Igen, köszönöm.
- Önnek kisasszony?
- Igen, egy duplát.
- Gondoltam. – jegyezte meg halkan.
- Köszönöm Igor. – biccentett majd távozott.
- Meglepettnek tűnsz. – folytatta szelíden.
- Mondhatjuk így is.
- Szergej nem mondta, hogy én vagyok?
- Egy szóval sem.
- Akkor ez most egy kicsit kellemetlen.
- Nem kicsit. Azt értem, hogy a bátyám miért alkalmaz, de azt nem gondoltam, hogy ennyire aljas. Bár így már értem a szeparét. Nem akarta, hogy jelenetet csináljak.
- Most is csinálhatsz, ha ragaszkodsz hozzá.
- Van, ami nem változik. – a táskámért nyúltam, már majdnem felálltam, mikor folytatta.
- Kérlek maradj!
- Miért? – szegeztem neki az éles kérdést. – Hogy újra rúghass rajtam egyet?
- Nem. – lehajtotta a fejét – Szeretnék bocsánatot kérni.
- Rengeteg időd volt, hogy megtedd, miért most?
- Mert eddig nem volt hozzá bátorságom. – felnevettem.
- Neked? – a szarkazmus átégette a kérdést. – Túl elfoglalt voltál hozzá, vagy csak gerinctelen? Bár ez a szakmádhoz passzol. Furcsa lett volna, ha nem ügyvéd leszel.
- Kérlek ülj vissza! – Igor ekkor lépett be az italokkal. Lekaptam az enyém a tálcájáról, felhajtottam.
- Kérem, szóljon a fiúknak, hogy a kocsinál várom őket. Az úr fogyasztását írja Szergej számlájához! Köszönöm!
- Igen kisasszony!
A konyhán átrobogva mindenki ellépett az utamból, látták, hogy mérhetetlenül feldúlt vagyok, így jobban teszik, ha nem állnak az utamba. Épp kövéren szentségeltem, mikor a fiúk kiléptek az ajtón.
- Mi a fene történt?
- Te tudtad? – szegeztem neki a kérdést Olegnek.
- Mit? – állt meg előttem értetlenül.
- Tehát tudtad.
- De Georgie mit?
- Hogy ki az ügyvéd! – csattantam fel.
- Igen, tudtam.
- Akkor mi a picsáért nem szóltál?!
- Azt hittem, hogy tudod és ezért rittyentetted ki magad.
- Vigyetek a villába! Most!
Látták rajtam, hogy most nincs értelme ellenkezni, úgyhogy fél perccel később már úton voltunk. Iván a létező leghosszabb útvonalat választotta, hátha egy kicsit lehiggadok, de ez csak olaj volt a tűzre, mert mire megálltunk az épület előtt még jobban felhúztam magam. Az ajtóban új őrök álltak, Oleg intett, hogy ne álljanak az utamba, így nem is próbálkoztak ezzel.
- Hol a főnök? – kérdeztem menet közben.
- Az étkezőben. – hangzott a válasz, miközben elrobogtam mellettük. Szergej hallotta, ahogy dühösen kopogok végig a folyosón.
- Mi történt?
- Honnan jött az a beteg gondolatod, hogy ő legyen az ügyvédem?
- Nem értem a kérdést. Azt mondtad kell egy ügyvéd, ő az, így kézenfekvő volt…
- Nem, baromira nem volt az! És beültetsz a szeparéba?
- Gondoltam, ezt nem kell mindenkinek…
- Tudtad, hogy balhézni fogok és mégis őt rendelted oda? Szergej, mi a franc van veled?
- Ülj le!
- Nem akarok!
- Kérlek húgi, tedd le végre a feneked!
- Inkább válaszolj!
- Rendben, akkor toporzékolj. – éles pillantást lőttem felé – Jó, nem volt egy jó ötlet, belátom, de ettől függetlenül ő az ügyvédünk, mert lehet, hogy olyan, amilyen, de a szakmájában jó.
- Olyan amilyen?! – megálltam az asztal végén – Olyan, amilyen?! – kérdeztem újra megemelt hangon.
- Ne üvölts kérlek. – vettem egy mély lélegzetet, mégis csak a bátyám.
- Jó, nem üvöltök, sajnálom.
- Nem történt semmi. Gyere ide. – mondta szelíden, majd kitárta a karját , hozzá bújtam – Elmondod mi történt?
- Muszáj? – motyogtam a mellkasába.
- Nem, de szeretném tudni. – az ujját az állam alá tette, hogy ránézzek – Kérlek.
- Jó.
- Ülj le és mesélj! Reggeli?
- Nem kérek.
- Tuti?
- Igen.
- Jó, szóval mi volt?
- Már az gyanús volt, hogy a külön terembe tettél, bár így már értem, hogy miért, de az, hogy nem szóltál, hogy ő az, az kifejezetten rosszul érint.
- Sajnálom, komolyan. – mondta és megfogta a kezem. – Folytasd!
- Besasszézott, ahogy szokott, majd pökhendi volt, mint mindig. – elmosolyodott.
- Nem mindig az, csak ha zavarban van.
- Ő, zavarban, na ne kábíts!
- Folytasd!
- Az első megjegyzés után felpattantam, ő megkért, hogy maradjak.
- Miért?
- Hogy bocsánatot kérhessen.
- Hagytad neki?
- Dehogy hagytam, jött Igor és meglógtam!
- Még jó, hogy felnőtt tiszteletreméltó üzletasszony vagy!
- Ne zrikálj!
- Pedig van miért.
- És most kereshetek egy ügyvédet, aki pikk-pakk összedob nekem egy szerződést.
- Nem kell. Miután elviharzottál azonnal hívott.
- A kis spicli! – újabb vigyor csillant fel Szergej arcán.
- A dolgozóban ül és épp a szerződésed írja. Ha nem akarsz, nem kell vele találkoznod, de a papírok kész lesznek nagyjából 30 perc múlva. Oleg, vagy Iván elvihetik a dokihoz, és ha szeretnéd, akkor én hazaviszlek. De, ha úgy döntesz, hogy szembenézel a démonoddal – mutatva az idézőjeleket -, akkor itt maradok veled. Most már belátom, hogy hiba volt.
- Az volt, de az én démonom, csak…
- Csak nem volt fair, hogy nem szóltam, és nem készülhettél fel.
- Igen.
- Szóval hogyan legyen?
- Szembenézek a démonommal egyedül, utána pedig vigyél haza kérlek!
- Rendben. Ügyes nagylány vagy.
- Kapd be!
Megbeszéltem a srácokkal, hogy megvárják a papírokat, majd elviszik a dokinak, nem befolyásolják és nem rémítik halálra, csak átadják, és irány vissza a kúriába. Oleg egy pillanatig akadékoskodni akart, de ekkor Szergej megállt a hátam mögött, és hozzáfűzte, hogy ő visz haza. Oleg nem lett nyugodtabb, de tudta, hogy nincs itt az ideje, hogy ellenkezzen velem, vagy a bátyámmal.