Bordélyház

#32

A hideg vérem egy pillanat alatt felforrt, ami pírt rajzolt az arcomra, szerencsére a vastag alapozó réteg elnyelte a változást, így porcelán arccal fordultam az érkező felé. A szemeim persze elárultak, egyszerre hánytak szikrát és üvegesedtek ki. Tömérdek érzés cikázott át rajtam a pillanat tört része alatt, a pulzusom az egekben a mellkasom összeszorult és komolyan figyelnem kellett, hogy ne felejtsek el levegőt venni. Elengedtem a poharat, mielőtt még kiborítanám lányos zavaromban, felemeltem a kezem a terített asztalról, hogy véletlenül se verjek le egy evőeszközt sem. Az ujjaim összefontam az ölemben, hogy ne legyen feltűnő a sokk gerjesztette remegés.

  • Te hogy kerülsz ide?
  • Szergej azt mondta, hogy látni akarsz.
  • Te vagy az ügyvéd?
  • Már egy ideje igen. Miután mi, – egy pillanatra megállt – na mindegy. Szóval befejeztem az egyetemet és kaptam egy dr.-t a nevem elé.
  • Értem. – Igor rendíthetetlen türelemmel állt az ajtóban. Megvárta, még helyet foglal majd elé helyezte az étlapot.
  • Adna nekünk pár percet? – nézett rá, Igor rám pillantott, finoman biccentettem.
  • Természetesen uram. Hozhatok még egy italt?
  • Igen, köszönöm.
  • Önnek kisasszony?
  • Igen, egy duplát.
  • Gondoltam. – jegyezte meg halkan.
  • Köszönöm Igor. – biccentett majd távozott.
  • Meglepettnek tűnsz. – folytatta szelíden.
  • Mondhatjuk így is.
  • Szergej nem mondta, hogy én vagyok?
  • Egy szóval sem.
  • Akkor ez most egy kicsit kellemetlen.
  • Nem kicsit. Azt értem, hogy a bátyám miért alkalmaz, de azt nem gondoltam, hogy ennyire aljas. Bár így már értem a szeparét. Nem akarta, hogy jelenetet csináljak.
  • Most is csinálhatsz, ha ragaszkodsz hozzá.
  • Van, ami nem változik. – a táskámért nyúltam, már majdnem felálltam, mikor folytatta.
  • Kérlek maradj!
  • Miért? – szegeztem neki az éles kérdést. – Hogy újra rúghass rajtam egyet?
  • Nem. – lehajtotta a fejét – Szeretnék bocsánatot kérni.
  • Rengeteg időd volt, hogy megtedd, miért most?
  • Mert eddig nem volt hozzá bátorságom. – felnevettem.
  • Neked? – a szarkazmus átégette a kérdést. – Túl elfoglalt voltál hozzá, vagy csak gerinctelen? Bár ez a szakmádhoz passzol. Furcsa lett volna, ha nem ügyvéd leszel.
  • Kérlek ülj vissza! – Igor ekkor lépett be az italokkal. Lekaptam az enyém a tálcájáról, felhajtottam.
  • Kérem, szóljon a fiúknak, hogy a kocsinál várom őket. Az úr fogyasztását írja Szergej számlájához! Köszönöm!
  • Igen kisasszony!

A konyhán átrobogva mindenki ellépett az utamból, látták, hogy mérhetetlenül feldúlt vagyok, így jobban teszik, ha nem állnak az utamba. Épp kövéren szentségeltem, mikor a fiúk kiléptek az ajtón.

  • Mi a fene történt?
  • Te tudtad? – szegeztem neki a kérdést Olegnek.
  • Mit? – állt meg előttem értetlenül.
  • Tehát tudtad.
  • De Georgie mit?
  • Hogy ki az ügyvéd! – csattantam fel.
  • Igen, tudtam.
  • Akkor mi a picsáért nem szóltál?!
  • Azt hittem, hogy tudod és ezért rittyentetted ki magad.
  • Vigyetek a villába! Most!

Látták rajtam, hogy most nincs értelme ellenkezni, úgyhogy fél perccel később már úton voltunk. Iván a létező leghosszabb útvonalat választotta, hátha egy kicsit lehiggadok, de ez csak olaj volt a tűzre, mert mire megálltunk az épület előtt még jobban felhúztam magam. Az ajtóban új őrök álltak, Oleg intett, hogy ne álljanak az utamba, így nem is próbálkoztak ezzel.

  • Hol a főnök? – kérdeztem menet közben.
  • Az étkezőben. – hangzott a válasz, miközben elrobogtam mellettük. Szergej hallotta, ahogy dühösen kopogok végig a folyosón.
  • Mi történt?
  • Honnan jött az a beteg gondolatod, hogy ő legyen az ügyvédem?
  • Nem értem a kérdést. Azt mondtad kell egy ügyvéd, ő az, így kézenfekvő volt…
  • Nem, baromira nem volt az! És beültetsz a szeparéba?
  • Gondoltam, ezt nem kell mindenkinek…
  • Tudtad, hogy balhézni fogok és mégis őt rendelted oda? Szergej, mi a franc van veled?
  • Ülj le!
  • Nem akarok!
  • Kérlek húgi, tedd le végre a feneked!
  • Inkább válaszolj!
  • Rendben, akkor toporzékolj. – éles pillantást lőttem felé – Jó, nem volt egy jó ötlet, belátom, de ettől függetlenül ő az ügyvédünk, mert lehet, hogy olyan, amilyen, de a szakmájában jó.
  • Olyan amilyen?! – megálltam az asztal végén – Olyan, amilyen?! – kérdeztem újra megemelt hangon.
  • Ne üvölts kérlek. – vettem egy mély lélegzetet, mégis csak a bátyám.
  • Jó, nem üvöltök, sajnálom.
  • Nem történt semmi. Gyere ide. – mondta szelíden, majd kitárta a karját , hozzá bújtam – Elmondod mi történt?
  • Muszáj? – motyogtam a mellkasába.
  • Nem, de szeretném tudni. – az ujját az állam alá tette, hogy ránézzek – Kérlek.
  • Jó.
  • Ülj le és mesélj! Reggeli?
  • Nem kérek.
  • Tuti?
  • Igen.
  • Jó, szóval mi volt?
  • Már az gyanús volt, hogy a külön terembe tettél, bár így már értem, hogy miért, de az, hogy nem szóltál, hogy ő az, az kifejezetten rosszul érint.
  • Sajnálom, komolyan. – mondta és megfogta a kezem. – Folytasd!
  • Besasszézott, ahogy szokott, majd pökhendi volt, mint mindig. – elmosolyodott.
  • Nem mindig az, csak ha zavarban van.
  • Ő, zavarban, na ne kábíts!
  • Folytasd!
  • Az első megjegyzés után felpattantam, ő megkért, hogy maradjak.
  • Miért?
  • Hogy bocsánatot kérhessen.
  • Hagytad neki?
  • Dehogy hagytam, jött Igor és meglógtam!
  • Még jó, hogy felnőtt tiszteletreméltó üzletasszony vagy!
  • Ne zrikálj!
  • Pedig van miért.
  • És most kereshetek egy ügyvédet, aki pikk-pakk összedob nekem egy szerződést.
  • Nem kell. Miután elviharzottál azonnal hívott.
  • A kis spicli! – újabb vigyor csillant fel Szergej arcán.
  • A dolgozóban ül és épp a szerződésed írja. Ha nem akarsz, nem kell vele találkoznod, de a papírok kész lesznek nagyjából 30 perc múlva. Oleg, vagy Iván elvihetik a dokihoz, és ha szeretnéd, akkor én hazaviszlek. De, ha úgy döntesz, hogy szembenézel a démonoddal – mutatva az idézőjeleket -, akkor itt maradok veled. Most már belátom, hogy hiba volt.
  • Az volt, de az én démonom, csak…
  • Csak nem volt fair, hogy nem szóltam, és nem készülhettél fel.
  • Igen.
  • Szóval hogyan legyen?
  • Szembenézek a démonommal egyedül, utána pedig vigyél haza kérlek!
  • Rendben. Ügyes nagylány vagy.
  • Kapd be!

Megbeszéltem a srácokkal, hogy megvárják a papírokat, majd elviszik a dokinak, nem befolyásolják és nem rémítik halálra, csak átadják, és irány vissza a kúriába. Oleg egy pillanatig akadékoskodni akart, de ekkor Szergej megállt a hátam mögött, és hozzáfűzte, hogy ő visz haza. Oleg nem lett nyugodtabb, de tudta, hogy nincs itt az ideje, hogy ellenkezzen velem, vagy a bátyámmal.