Bordélyház

#3

A Borgiát Szása szerezte meg sok-sok évvel ezelőtt. Ha egészen pontos akarok lenni, akkor a legenda szerint kártyán nyerte tisztességes küzdelemben. Ezt hittük is és nem is, de persze nem mertük firtatni. Akkor még egy aprócska koszfészek volt, így Szása lerombolta az eredeti épületet és egy újat húzott fel a helyén. A kevesebb több hitvallással élt, így az asztalok kellő távolságra kerültek egymástól, hogy mindenki békésen élvezhesse az étkezést. A falakat vörösre pingáltatta, nehéz aranyozott keretekben olajfestmények terpeszkedtek, mintha egymást méregetnék. A terem közepén hatalmas kristálycsillárt lógatott. Olyannyira giccses volt, hogy már ezzel megalapozta a hely hangulatát. Hosszú ébenfa bárpult, és a világ legkiválóbb italai. Dübörgött a fekete piac, így játszi könnyedséggel jutott hozzá olyan nedűkhöz, amiről mások csak álmodoztak. A csekély mennyiségű férőhely adta az exkluzív jelleget, így csak a kiváltságosoknak volt lehetőségük megízlelni a válogatott séfek ételeit. Azt hiszem innen származik az ötlet, hogy elit férfi klubbot nyissak. Szerettem, hogy soha nem kellett várnom semmire, mert a személyzet létszáma mindig kielégítő volt, az ételek frissek, az italok bódítóak. Szása halála után Szergej örökölte az éttermet, ami sok vitát szült közöttünk, mert meg akarta változtatni a helyet. Modernizálni akart, valami gyilkos minimalista stílusra, hófehér falakkal, paca képekkel, és botrányos menüvel. Kénytelen kelletlen igyekeztem mindig az útjába állni, hogy esélye se legyen ezt elkövetni a Borgia ellen. Végül feladta a hadakozást és mindent úgy hagyott, ahogy volt, ezzel megőrizve a hely természetes báját.

Oleg árnyékában léptem be a tűző napról a gyengéd félhomályba. Épp hogy megszokta a szemem a fényt Igor már előttünk is termett. Ősz haja már ezüstben játszott, kifogástalan ropogósra vasalt fehér inget viselt, fekete makulátlan öltönyt, keskeny fekete nyakkendőt és egy széles mosolyt.

  • Üdvözlöm kisasszony! Rég nem tisztelt meg bennünket. Szabad az asztalához kísérnem?
  • Köszönöm Igor, nagyon kedves. Mondja hogy van?
  • Remekül kisasszony, mint mindig. – válaszolt finom ívű mosollyal az arcán. – Erre parancsoljon!
  • Amint látom ma is sokan vannak.
  • Valóban, a remek étel lehet az oka. A séf ma is kitett magáért. Megengedi? – és már ki is húzta a székem. – Azonnal küldöm a pincért, ha bármire szüksége lenne kérem, csak intsen.
  • Köszönöm. Te mire vársz még? Ülj le! Ne nézz így, a testőröm vagy, vagy mi a szösz, úgyhogy őrizd a testem! – mondtam mosolyogva.
  • Rendben, de nem…
  • Ne ellenkezz már velem folyton kérlek. Ahogy a dolgokat most látom rengeteg időt fogunk együtt tölteni, mert Szergej téged jelölt ki túlméretes árnyékomnak, ülhetsz mögöttem is, de az rettenetesen idegesít és nem szeretek egyedül enni.
  • Jó. – mondta beletörődő hangon és komótosan elhelyezkedett velem szemben.
  • Nagyszerű, akkor nézzük az étlapot. Ez isteninek tűnik. – ekkor egy férfi lépett az asztalunkhoz.
  • Oleg, drága barátom, rég nem láttalak!
  • Dimitrij. – válaszolt Oleg hidegen.
  • Formás kis libát hoztál magaddal, Csak nem a csajod? – Szúrós szemmel pillantottam az öntelt mosolytól még csúfabb arcra, Oleg arca szenvtelen maradt, már már gunyoros.
  • Had mutassam be neked Szergej féltestvérét! – egy pillanat alatt minden a férfi arcára fagyott, a szemtelen mosoly és a rémület fura egyvelege.
  • Ne haragudj, nem tudtam, elnézést kérek, nem úgy gondoltam. – szabadkozott hosszasan, felemeltem a mutató ujjam, hogy elhallgasson, ezt már nagyon régen ki akartam próbálni, hogy mennyire lehet hatásos, de működik.
  • Azt hiszem, hogy már épp elég időnket raboltad el Dimitrij, ugye így hívnak? – bólintott – Igen. Szóval, mi lenne, ha elkotródnál innen pont olyan sebesen, mint ahogy kéretlenül ide toltad a pofádat.
  • Hé kislány!
  • Nincs hé kislány, csak osonj el és még valami Dimitrij, máskor tegyél lakatot a mocskos pofádra! Most pedig sipirc, sicc innen.
  • Valami gond van? – lépett Igor az asztalhoz.
  • Nagyon kedves, hogy kérdezi, de mint látja Dimitrij, már indulni készül, igaz Dimitrij?
  • Igen, és még egyszer elnézést a zavarásért!
  • Nem történt semmi. – Igor finom modorban tessékelte ki az étteremből Dimitrijt, aki alig várta, hogy mehessen.
  • Azt hiszem rám nincs is szükséged. – mondta Oleg vigyorogva.
  • Mire gondolsz? Ja, hogy erre a szerencsétlen beképzelt ficsúrra? Egyébként ki volt ő?
  • Őszintén, egy senki.
  • Helyes. Ha legközelebb olyan ember küldenék el a fenébe, aki Szergejnek fontos, azért rúgj bokán.
  • Tiszteletlen volt. Úgyhogy Szergej büszke lesz rád, rám persze kevésbé.
  • Tudnia kell róla?
  • Szerintem máris tud róla.
  • Pletykás népség.
  • Az információ érték, de ezt te is nagyon jól tudod.

Igor gondoskodott róla, hogy senki ne tudjon zavarni bennünket, pedig többen igyekeztek Oleggel szót váltani, de amint az asztalunk felé indultak az útjukat állta, és megkérte őket, hogy egy másik alkalommal keressék a társaságunkat. Az étel mennyei volt, a bor, és a csevegés az újdonsült testőrömmel, aki marcona ábrázata mellett kifejezetten kellemes beszélgető partner volt.

Esteledett, mire visszaértük a villába így mímelt kimerültséggel visszavonultam a szobámba, de hiába minden próbálkozásom, nem tudtam lecsitítani az elmém.

  • Oleg!
  • Igen?
  • Foglalj repülőjegyet és szállást! Holnap Amszterdamba megyünk!
  • Nem megyünk.
  • Hogy-hogy nem megyünk? Elfogyott a keretem?
  • Dehogy.
  • Akkor mi a gond?
  • Szergej holnap érkezik és veled akarja tölteni az estét, így ha repülőre pattanunk egy két füves cigi miatt ki fogja tekerni a nyakam.
  • Honnan tudod, hogy hogy Szergej holnap érkezik?
  • Beszéltünk.
  • Bezzeg neked felveszi a telefont! – csattantam fel.
  • Ne dühöngj, csak fél perce volt, és érdekelte, hogy mi volt ez a mai vircsaft az étteremben. Egyébként büszke rád.
  • Mennyei.
  • Úgyhogy, kérlek halasszuk el a kiruccanást.
  • De csak mert ilyen szépen kérted.