#28
A sérüléseim szépen halványultak, egyre több időt töltöttem a konyha melletti kis étkezőben, minden nap tüzetesen végigolvastam az újságokat, a ház óramű pontossággal üzemelt és én kerültem a kuncsaftokat miközben fenntartottam a megfelelő látszatot, persze a szerencse is mellém szegődött, hiszen nem volt olyan vendég, akinek nem mondhattam volna nemet. A Rózsa Lovag érthető okokból távol maradt, a lányok még gondolkoztak a felkínált lehetőségen. Már-már idilli volt a hangulat. Eljött a vasárnap reggel. A szokásos péksütim mellett lapozgattam a napilapokat, mikor megakadt a tekintetem egy cikken.
Nem indul nyomozás a képviselő öngyilkosságával kapcsolatban, a hatóságok minden kétséget kizáróan megállapították, hogy nem történt idegenkezűség. A elhunytat gyászolja szerető felesége és családja. Bla-bla-bla.
Oleg sertepertélt épp arra, miután hellyel kínáltam elé toltam az újságot, majd ráböktem a hasábra. Gyorsan végigfutott a sorokon, az arcából kiszaladt a vér, egészen elsápadt.
- Rosszul vagy?
- Baszd meg!
- Mennyit fizetsz?
- Mi a fenét műveltél vele?
- Nézd meg a felvételt! Jah, az nem megy. Ott nincsenek kamerák. – felálltam megveregettem a vállát – Szép napunk van, megyek sétálok egyet a kertben. Megeheted a sütimet.
Ahogy távolodtam hallottam, hogy Szergejt hívja. Épp, hogy kiértem a házból már csörgött is a telefonom. Szergej. Kinyomtam, az egyik biztonsági kezébe nyomtam, ha csörög vedd fel és mond, hogy nem tudsz adni, mert épp sétálok valahol a birtokon. A levegő valóban isteni volt, egészen átszellőzött tőle a fejem. Vagy egy órát mászkáltam fel és alá a kis ösvényeken mire rászántam magam, hogy visszamegyek a házba. A főbejárat előtt ismeretlen autó állt. Mellém lépett a biztonsági, akinek a kezébe nyomtam a telefont.
- Egy úr keresi.
- Ki az?
- A szalonban várja.
- Rendben, köszönöm.
- Ja és a főnök hívta, nem volt boldog.
- Elhiszem, de átadtad az üzenetem.
- Igen Madame.
- Helyes, elmehetsz.
Az illat ismerős volt, az egyik fotelben ült és cigarettázott. Megigazítottam a hajam, és rájöttem, hogy nem volt jó döntés, hogy nem maszkoltattam el magam Laurával, de őt nem szokás megváratni, így lesz, ami lesz beléptem a szalonba.
- Egy kávét, teát, vagy valami erősebbet?
- Köszönöm, egy kávé jól esne.
- Máris. – az ajtóban ácsorgó szobalányra pillantottam – Kávét kérünk, és süteményt! Köszönöm.
- Nagyon jól áll önnek az úrinő szerep. – mondta szelíden, leültem a szemben lévő fotelbe – Jézusom, mi történt önnel!?
- Egy kis baleset. – felpattant.
- Mutassa magát! Ki volt az az állat. – kérdezte, miközben épp, hogy megéritette az arcom.
- Nem érdekes, nézze el, hogy ilyen felkészületlen vagyok.
- Ne butáskodjon, én jöttem alkalmatlan időpontban.
- Dehogy is, csak nem számítottam önre, vasárnap a hölgyek pihenőnapja van, ilyenkor nincsenek látogatóink. Mit tehetek önért?
- Szerettem volna meginvitálni egy ebédre, de gondolom, így nem áll szándékában elhagyni a házat.
- Remek konyhánk van, és ahogy láttam befűtöttek a téli kertben, ha gondolja, ott ebédelhetünk.
- Remek ötlet, persze, ha nem volt épp más terve.
- Nem terveztem mára semmit.
A beszélgetés könnyed volt, hosszú, kellemes. Mindketten félve faggattuk a másikat, hiszen bőven akadt taposóakna az életünkben. Ahogy elnevettem magam a számon a seb felpattant és megjelent egy vércsepp. Megengedi? – kérdezte a szalvétával a kezében, bólintottam, felitatta, majd a hüvelykujját végigfuttatta az államon. A tekintete elveszett az enyémben. Lassan közeledett az ajka az enyémhez, mikor Oleg megszólalt mögöttünk.
- Madame, a bátyja keresi.
- Kísérd a könyvtárba kérlek, azonnal megyek.
- Rendben.
- Bocsásson meg, muszáj vele beszélnem.
- Egyébként is indulnom kell, már el is késtem egy unalmasnak ígérkező eseményről. Köszönöm az ebédet!
- Jól éreztem magam.
- Megismételjük?
- Alkalomadtán. Tomi kikíséri! – aki közben kihúzta a székem, felé nyújtottam a kezem, kissé esetlenül, finoman az ujjaim alá nyúlt és egy újabb kézcsók.
- Már alig várom.
A házba siettem, Oleg a könyvtár francia ajtajában várt rám. Feszült volt, gondoltam Szergej odapirított neki valamiért, de amint beléptem láttam, hogy a könyvtár üres.
- Hol a bátyám?
- Úton.
- Akkor miért rángattál ide? – nem szólt egy szót se – Baszus, te féltékeny vagy!
- Én ugyan nem, bármelyik percben itt lehet a Bátyád.
- Ne kábíts, te féltékeny vagy!
- Azt se tudom mi az.
- Én nagy féltékeny grizlim! Csak egy kuncsaft.
- Nagyon nem úgy néztél ki, és ami inkább zavar, hogy ő sem. Egyébként tudod, hogy ki ő?
- Miért, ki ő? – ekkor nyílt az ajtó, Szergej lépett be.
- Megzavartam valamit?
- Nem, nem zavartál meg semmit, mert nem történt semmi, igaz Oleg? – szúrós pillantással néztem vissza rá. – Gyere be, iszol valamit?
- A szokásosat, köszi!
- Te kérsz valamit? – néztem Olegre újra.
- Nem, köszönöm.
- Rendben. Szóval srácok, mi ez a kupaktanács?
- Olvastam az újságot.
- A Playboyt?
- Nem.
- Jeget?
- Csak forgasd meg benne.
- Parancsolj. Valami izgalmasat írt a horoszkópod?
- Georgie, tedd le a feneked!
- Igen gazdám.
- Fejezd be, ki rántott fel ennyire, mert nem én, az biztos.
- Senki, figyelek. Szóval olvastál valamit az újságban.
- Te is olvastad. Az a kérdés, hogy mennyi idő múlva kopognak a rendőrök az ajtódon.
- Nem fognak kopogni, lezárták az ügyet, te milyen újságot olvasol?
- Az lehet, hogy azt az ügyet lezárták, de ettől függetlenül meg fognak minket keresni!
- Miért tennék? Ez egy legitim férfi klubb, ezért vannak a klubhelyiségek, minden alkalmazottunk fehéren dolgozik, semmi érdekes nem folyik nálunk. Egyébként kedves bátyám meglep a felkészületlenséged. Az új tagok között van a rendőrkapitány és a főügyész is, akik javasolták felvételre egy két bíró barátjukat. Ha ez egy rossz ház lenne, akkor nem tették volna meg.
- Kezdek félni tőled.
- Nincs miért, a bátyám vagy, és szeretlek. Ők meg kúrni szeretnek valakivel, aki nem a nejük. És ami a legszebb az egészben, hogy még a tagdíjat is kifizették. Úgyhogy azt hiszem, hogy mindent megbeszéltünk. Mehetek a dolgomra?
- Ne bízd el magad újra, az előző nyomai még most is látszanak az arcodon.
- Jó éjt! – és ezzel rájuk csaptam az ajtót.
Nitro alagsori fészkében néztem végig a beszélgetésüket. Kíváncsi voltam, hogy Oleg megemlíti-e a mai ebéd partneremet, de nem tette, sőt addig szóval tartotta Szergejt még biztos nem lett benne, hogy az úriember kellő távolságra került a kúriától. Elköszöntek. Mire a konyhába ért már a délutáni kávém szürcsöltem. Majd ki csattant a mondandójától, de inkább irányt változtatott. Elmosolyodtam.
- Ez mi volt? – kérdezte Mona.
- Semmi érdekes, némi féltékenység, dac és düh. Hogy vagy?
- Jól, köszönöm.
- Van már eredmény?
- Igen. A lányokkal úgy döntöttünk, hogy szeretnénk a dokit.
- Szavazás?
- Egyöntetűre hozta az esküdtszék.
- Ugye tudják, hogy nem kötelező mindenkinek, csak aki úgy érzi, hogy szükséges.
- Hidd el nekem, mindenkinek kell az, hogy kidumálhassa magát.
- Helyes, holnap felhívom a pasast. A csajok?
- Szétszéledtek.
- Mozi?
- Jól hangzik!
- Szólok Tominak.
- Nem Olegnek?
- Hagyom egy kicsit főni a levében.
- Kegyetlen némber. 20 perc?
- Legyen 40, sokáig tart, mire arcot festenek nekem.