Bordélyház

#27

Iszonyatos fejfájásra ébredtem, kevesebb vodkát kellett volna magamba döntenem az éjjel. A szoba békés sötétjében matattam a lámpa kapcsolója után. A szemem lassan szokta meg a szétáradó fényt. A szófán a két fiú egymás mellett hortyogott kitekert, kényelmetlen pozícióban. Nem zavata őket a lámpa. Kisettenkedtem a fürdőbe, hogy szemrevételezzem a károkat. Az arcom tropa, a torkomon a keze nyoma bekékült és érzékeny volt. Karmolás a dekoltázsomon és a szám is felhasadt. Megkerestem a telefonomom, fél kettő múlt. Megkerestem a bolyhos köntösöm a fejemre húztam a csukját és magukra hagytam a srácokat.

A konyhai személyzet igyekezett türtőztetni magát, de nehezen rendezték a vonásaikat. Magamhoz vettem a szokásos adag kávémat és leültem a kis asztalhoz, fellapoztam az újságot. Pár perccel később finom pogácsák landoltak az asztalon. Megköszöntem, de nem néztem fel. Elnyammogtam egy kettőt. Minden harapás fájt. Az óra ketyegése maradt a zajból, időnként felpillantottam rá, majd tovább futtattam a pillantásom a hasábokon. Tálalni készültek. A hónom alá csaptam az újságot és átültem a nagy ebédlőbe. Olvasgattam még az álmos hölgyek mind elfoglalták a helyüket és kihozták az ételt. Mielőtt nekiláttunk volna összehajtottam az újságot és az asztal sarkára tettem. Minden szempár rám sodródott, majd felmorajlottak a kérdések és a kétségbeesett értetlenség. Lecsitítottam őket.

Amint látjátok, nem volt egy jó este a tegnapi. Történt egy kis baleset. Azt hiszem, hogy mindannyian találkoztatok már ilyesmivel, és biztosan akad, aki ezt át is élte. Nem kívánom magam mártírrá tenni, hiszen azzal az a baj, hogy baromira bele kell halni. Viszont valamit meg akarok veletek beszélni. Néhány napja felkeresett egy doktor, aki szívesen foglalkozna veletek. Nem, nem nőgyógyászt váltunk, hiszen vele elégedettek vagyunk. Pszicológus, vagy pszichiáter, már nem emlékszem pontosan. Szóval, felajánlotta, hogy foglalkozna veletek, hogyha netán ilyen történt veletek a múltban, mint ami velem az éjjel, akkor segít abban, hogy feldolgozzátok, persze nem csak ezt, bármivel fordulhattok hozzá! Még nem döntöttem el, hogy beengedjem-e közénk, így szeretném, ha ezt a döntést átadhatnám nektek. Gondolkodjatok el rajta és ha döntöttetek, akkor tudassátok. Este találkozunk.

Visszahúztam a kapucnit és magukra hagytam a lányokat. A folyosón elkaptam Laurát, megkértem, hogy hozzon két méregerős kávét a szobámba.

  • Jó reggelt! Van egy rakás szobánk, miért az én kanapémon alszotok édes kettesben?
  • Kávé?
  • Érkezik, nem vagyok szadista.
  • Erről nem vagyok meggyőzve. Mi a fenét műveltél vele az éjszaka?
  • Majd a kávé után megbeszéljük.
  • Most beszéljük meg!
  • Mondtam, hogy csak beszélgettünk.
  • Mintha összeverted volna, mire leértem a sarokba kucorodva sírdogált. Attól tartottam, hogy kárt tesz magában.
  • Nyugtával a napot!
  • Mi van?
  • Áh, itt a kávé! Csak oda tegye le, köszönöm! Este szükségem lesz a szakértelmére!
  • De Madame!
  • Mihez kell?
  • Jól kell kinéznem.
  • Te mi a francról beszélsz? – csattantak fel egyszerre.
  • Köszönöm Laura, elmehet! Hogy-hogy miről beszélek?
  • Ne értetlenkedj! – mondta Szergej, miközben Oleg kezébe nyomta az egyik csésze kávét, két cukorral és 2 csepp tejszínnel, majd a kezébe nyomott még egy kiskanalat is.
  • Még én sem tudom, hogy hogyan issza a kávéját. – egymásra néztek.
  • Ne válts témát! – mondta Oleg.
  • Azt gondoltam, hogy átjössz a villába lábadozni!
  • Mint te, miután vállon lőttek? Vagy mint te, mikor eltörték 3 bordád? – néztem előbb Szergejre, majd Olegre. – Csak nem gondoljátok, hogy egy ilyen családban pont én engedem meg magamnak a gyengeséget!
  • Honnan tud…
  • Nem vagyok hülye, még ha úgy is kezeltek. Szerinted tud bárki titkot tartani a villában?
  • Reméltem.
  • Nem csak te tartasz mindenkit szemmel bátyuskám! Túl sok időm volt, túl sokszor hagytál magadra, és van az a kérdés, ami kifog az embereiden. Nem tudják, hogy csacsognak, csak megtörténik. – mindketten döbbent arccal bámultak rám. – Ugyan már! Az apád nem csak babákat és fagyit vett nekem, az a kis idő, amit az élettől kaptunk hasznosan telt.
  • Bazd meg.
  • Ne káromkodj. Idd azt a kávét, nyittattam neked egy szobát, szedd rendbe magad, és te is, fél óra múlva ebédelünk!
  • Kis zsarnok!
  • Az, na sipírc!