Bordélyház

#24

Az könyvtárban továbbra is gyűltek a holmik, Laura standerekre rendezte a ruhákat, mert már nem maradt hely, ahová kiteríthette volna őket, mint a levadászott vadat. Azt hiszem ideje, hogy véget vessek a Rózsa Lovag szeszélyének, ez így nem mehet tovább. Végigfuttattam az ujjaim a puha, selymes finom anyagokon, majd meghúztam a csengő zsinórt.

  • Igen Madame! – állt meg Laura az ajtóban.
  • Gyere be kérlek. Fantasztikus munkát végeztél, de ezek nem maradhatnak itt.
  • Engedelmével megnyittattam az egyik szobát a lakosztálya mellett, régen az egy plusz öltöztető szoba volt, így ha önnek is megfelel, akkor oda el tudom pakolni ezt a rengeteg holmit. Kivéve persze az ékszereket, mert az gondolom a széfbe megy.
  • Jobb ötletem támadt! Van nekünk varrónőnk?
  • Természetesen van Madame, ha kívánja azonnal idehívom.
  • Kérlek. – ezzel elviharzott. Az italomba kortyoltam, mikor újra megjelent az ajtóban mögötte egy rendkívül bájos 50-es éveiben járó hölgy állt. – Kérem, fáradjon be!
  • Igen Madame.
  • Georige. – mondtam miközben kezet nyújtottam neki.
  • Mária. – válaszolta, miközben finom, törékeny ujjait az ujjaimhoz érintette, mint egy porcelán baba, finoman megráztuk egymás kezét.
  • Remélem nem szakítottam ki bokros teendői közül.
  • Nem Madame. Miben lehetek a szolgálatára?
  • Azt tervezem, hogy a ruhákat szétosztom a lányok között, viszont néhány darabon igazítani kell majd. Az lenne a kérdésem, hogy ön szerint mennyi idő, még elkészül velük?
  • Ha a lányok nem csacsognak sokat, akkor akár ma este is. Apró igazításokra lesz csak szükség.
  • Nagyszerű.
  • Nézze el nekem a kérdést, de biztos, hogy ezeket a drága holmikat a lányoknak akarja adni?
  • Biztos, és szeretném, ha viselni is tudnák ma este, persze, ha valóban nem okoz nagy gondot. – elmosolyodott.
  • Volt már ennél nagyobb kihívás is az életemben.
  • Laura, szólj a Hölgyeknek, hogy várom őket!
  • Igen Madame!
  • Addig megkínálhatom egy kávéval?
  • Nem, köszönöm. Egyet sem tart meg közülük? Például ezt? – leakasztotta az egyik ruhát, ahogy felém fordult oly lágy és gyengéd volt a ruha esése, hogy nehéz lett volna ellenállni neki. – Gyönyörű darab.
  • Valóban.
  • Tegyük félre. – elmosolyodott. A folyosón halk zsibongás. – Jó reggelt hölgyek, fáradjatok be! Máriát gondolom már mindenki ismeri! – bólogattak. – Helyes. Szeretném, ha mindenki választana magának egy ruhát a standerről, persze anélkül, hogy hajcihő lenne a vége, majd Mária elvégzi a szükséges igazításokat. Estig végeznie kell, mert ma mindenkit a választott ruhájában szeretnék látni.

Valamiféle hierarchia szerint felsorakoztak, amit elsőre nem teljesen értettem, de úgy tűnt, hogy működik így röpke negyed órába telt, hogy minden lány megtalálja a neki tetsző ruhát. Megköszönték és hasonló hatékonysággal tűntek el a személyzeti szárnyban. Mona maradt csak a könyvtárban.

  • Szép a ruha, amit választottál. – állapította meg halkan.
  • Szeretnéd?
  • Dehogy. Csak az ízlésed dicsérem.
  • Máriáét. Ő kapta le az állványról, hogy megmentse nekem. Hogy érzed magad?
  • Jól, jobban, nem tudom, de rendet csináltam.
  • Ennek örülök. Szóba került a doki?
  • Nem.
  • Szeretnéd, hogy szóba hozzam?
  • Mint lehetőséget nyugodtan megemlítheted, kíváncsi vagyok a reakciókra.
  • Majd megnézed.
  • Jobb szeretném, ha te számolnál be nekem.
  • Rendben. Megyek, mert lemaradok a tűpárnáról.
  • Madame, mi legyen a maradék holmival?
  • Szólok a fiúknak, hogy vigyék fel, a többit rád bízom. Valahogy préseld be a gardróbba.
  • A ruha?
  • Azt ma viselni fogom.
  • Fehérnemű, cipő, ékszerek?
  • Rád bízom, lepj meg.
  • Igen Madame.

Oleg: Pénteken munkába állok.
Georgie: A bányában?
Oleg: Ha azt akarod, hogy betemessenek, akkor ott is dolgozhatom.
Georgie: Ez felhívás keringőre?
Oleg: Félő, hogy rossz lábra taposnék.
Georgie: Egy időre elutazott, bár nem mondta, csak tudom.
Oleg: Az soha nem jelent semmit, olyan, mint Isten, mindent lát.
Georgie: Azt sem tudta, hogy most hol vagy. Tőlem kérdezett rá.
Oleg: Csacsi lány… Pénteken dél körül érkezem.
Georgie: Várlak!

Remélem addig nem lesz semmi kalamajka, még vissza nem jössz. Már csak a rossz előérzetemmel kellene kezdenem valamit. Tényleg paranoiás leszek, ha így folytatom.