#20
2019.11.19.
Megkerestem a pánikszobában az elsősegély csomagot, egy zacskóba tettem némi jeget és elindultam Oleghez. A házban lézengő lányok épp ebédeltek, olyan elmélyülten csacsogtak, hogy nem vették észre, ahogy elsuhantam az étkező ajtaja előtt. A szobájában volt, az ágy szélén ült, arcát a tenyerébe temette.
- Mutasd magad!
- Mi a frászt csinálsz itt?
- Ellátom az emberem, akinek bemosott egyet a bátyám. Na gyerünk, mutasd, mekkora a kár? Rendes mokkáid lesznek.
- Még mindig jó a bal horga.
- Volt ideje gyakorolni.
- Lehet.
- Dühös vagy rám?
- Magamra vagyok dühös.
- Ez csípni fog. – mondtam, miközben a fertőtlenítős gézt a sebes orrához érintettem – Miért vagy dühös?
- Mert tudtam, hogy baromi rossz ötlet, és azt gondoltam, hogy kiröhögsz és leállítasz, hogy elzavarsz.
- Mindketten tudjuk, hogy ez meg sem fordult a fejedben.
- Baszki, ez jobban fáj, mint a pofon!
- Ne nyafogj, ott még azt a kis alvadt vért le akarom törölni. Hoztam egy kis jeget. Tedd a fájós orrodra.
- Köszönöm.
- Szóval hagyjuk az önámítást, tudtad, hogy kefélni akarok veled, ezért jöttél vissza.
- Azt gondoltam, hogy játszol és tesztelsz.
- Ha ezt gondoltad, akkor miért jöttél vissza?
- Mert én nem játszottam.
- Köszönöm, hogy nem verted meg a bátyám.
- Nem tehetem, ez nem így megy.
- Ma már ezt épp elégszer hallottam.
- És még hány alkalommal fogod.
- Mi van Mona és Szergej között?
- Tudtommal semmi.
- Valami mégis, miután leléptél Mona beosont. Ja és máskor ne az én szobámban vérezz, drága volt a szőnyeg.
- Jó, de hogy-hogy beosont?
- A folyosó végén a beugróban várta, hogy lelépj, utána kopogott és már bent is volt, utána meg Szergej a torkában.
- Mi van? Te megnézted, ahogy a tesód
- Igen! – vágtam közbe -, de mondjuk azt, hogy nem sokat láttam, mert Mona feje mindent kitakart.
- Te beteg vagy!
- Ez így van, de lépjünk tovább. Tehát mit tudsz?
- Semmit.
- Meg fogom csavarni az orrod. – ezzel már felé is nyúltam, elkapta a kezem és a tőle telhető legnagyobb gyengédséggel a térdére tette és rajta felejtette az övét, vagy csak tartott tőlem. – Gyerünk már!
- Mit akarsz tudni?
- Hogy mi van Szergej és Mona között?
- Ha elmondom Szergej ki fog nyírni.
- Azért is, amit most tervezek, ja nem, azért csak levágja a farkad!
- Kérlek ne kínozz!
- Jó, most az egyszer, mert sebesült vagy, de idővel kiszedem belőled az információt. Mennyi idő alatt tűnnek el a mokkáid?
- Egy, másfél hét.
- Akkor addig nem dolgozhatsz.
- Mi az, hogy nem dolgozhatok?
- Így nem állhatsz az ajtóban, megrémülnek tőled a tagok.
- Akkor mégis mi a fenét csináljak?
- Vidd el az egyik kocsit, mond meg, hogy ki alkalmas arra, hogy a helyedbe lépjen, és gyere vissza, ha újra normális az arcod!
- Le akarsz cserélni?
- Dehogy is, csak nem akarom, hogy romoljon a morál, mert bemosott a főnök. Ügyeket intézel a nevemben valahol máshol. Így nem sérül a renoméd.
- Legyen, Tomi az embered. Mindent tud és ügyes is. Rá még én is rábíznám az életem.
- Ez nekem elég ajánlás.
- Ha lehet, őt ne..
- Hagyjam, hogy az éjszaka közepén szeretkezzen velem?
- Igen.
- Miért?
- Mert őt kinyírja a főnök ezért.
- Csomagolj össze, majd gyere le a könyvtárba.
- 10 perc?
- Jól hangzik.
A sporttáska nagyot puffant a padlón. A fém csattanása jelezte, hogy nem megy üres kézzel. Az asztalon hevert az egyik terepjáró kulcsa, némi készpénz és még egy kulcs.
- Ez mi?
- Kocsikulcs.
- Nem az, ez!
- Némi költőpénz.
- Georgie!
- Ja, hogy az! A hegyi ház kulcsa, a kulcstartón a koordináták. Érezd jól magad!
- Szergej mit fog szólni ehhez?
- Ha nem üt meg, akkor holnap este nyugodtan dolgozhatnál, úgyhogy ha hőbörög, akkor leállítom.
- Biztos? Nem szeretném, hogy ott ássanak el.
- Nem fognak. Viszont indulnod kell, vásárolj be, fogalmam sincs, hogy mi van és mi nincs a házban.
- Rendben.
- Ha odaértél hívj!
- Igen anyu!
- Ne szemtelenkedj! – zsebre vágta a kulcsokat a vállára dobta az ormótlanul nagy táskát. – Oleg!
- Igen? – nézett vissza.
- Ebben a nadrágban jó a segged!
- Elmész te a…
- Jó utat!