#20

Megkerestem a pánikszobában az elsősegély csomagot, egy zacskóba tettem némi jeget és elindultam Oleghez. A házban lézengő lányok épp ebédeltek, olyan elmélyülten csacsogtak, hogy nem vették észre, ahogy elsuhantam az étkező ajtaja előtt. A szobájában volt, az ágy szélén ült, arcát a tenyerébe temette.

• Mutasd magad!
• Mi a frászt csinálsz itt?
• Ellátom az emberem, akinek bemosott egyet a bátyám. Na gyerünk, mutasd, mekkora a kár? Rendes mokkáid lesznek.
• Még mindig jó a bal horga.
• Volt ideje gyakorolni.
• Lehet.
• Dühös vagy rám?
• Magamra vagyok dühös.
• Ez csípni fog. – mondtam, miközben a fertőtlenítős gézt a sebes orrához érintettem – Miért vagy dühös?
• Mert tudtam, hogy baromi rossz ötlet, és azt gondoltam, hogy kiröhögsz és leállítasz, hogy elzavarsz.
• Mindketten tudjuk, hogy ez meg sem fordult a fejedben.
• Baszki, ez jobban fáj, mint a pofon!
• Ne nyafogj, ott még azt a kis alvadt vért le akarom törölni. Hoztam egy kis jeget. Tedd a fájós orrodra.
• Köszönöm.
• Szóval hagyjuk az önámítást, tudtad, hogy kefélni akarok veled, ezért jöttél vissza.
• Azt gondoltam, hogy játszol és tesztelsz.
• Ha ezt gondoltad, akkor miért jöttél vissza?
• Mert én nem játszottam.
• Köszönöm, hogy nem verted meg a bátyám.
• Nem tehetem, ez nem így megy.
• Ma már ezt épp elégszer hallottam.
• És még hány alkalommal fogod.
• Mi van Mona és Szergej között?
• Tudtommal semmi.
• Valami mégis, miután leléptél Mona beosont. Ja és máskor ne az én szobámban vérezz, drága volt a szőnyeg.
• Jó, de hogy-hogy beosont?
• A folyosó végén a beugróban várta, hogy lelépj, utána kopogott és már bent is volt, utána meg Szergej a torkában.
• Mi van? Te megnézted, ahogy a tesód
• Igen! – vágtam közbe -, de mondjuk azt, hogy nem sokat láttam, mert Mona feje mindent kitakart.
• Te beteg vagy!
• Ez így van, de lépjünk tovább. Tehát mit tudsz?
• Semmit.
• Meg fogom csavarni az orrod. – ezzel már felé is nyúltam, elkapta a kezem és a tőle telhető legnagyobb gyengédséggel a térdére tette és rajta felejtette az övét, vagy csak tartott tőlem. – Gyerünk már!
• Mit akarsz tudni?
• Hogy mi van Szergej és Mona között?
• Ha elmondom Szergej ki fog nyírni.
• Azért is, amit most tervezek, ja nem, azért csak levágja a farkad!
• Kérlek ne kínozz!
• Jó, most az egyszer, mert sebesült vagy, de idővel kiszedem belőled az információt. Mennyi idő alatt tűnnek el a mokkáid?
• Egy, másfél hét.
• Akkor addig nem dolgozhatsz.
• Mi az, hogy nem dolgozhatok?
• Így nem állhatsz az ajtóban, megrémülnek tőled a tagok.
• Akkor mégis mi a fenét csináljak?
• Vidd el az egyik kocsit, mond meg, hogy ki alkalmas arra, hogy a helyedbe lépjen, és gyere vissza, ha újra normális az arcod!
• Le akarsz cserélni?
• Dehogy is, csak nem akarom, hogy romoljon a morál, mert bemosott a főnök. Ügyeket intézel a nevemben valahol máshol. Így nem sérül a renoméd.
• Legyen, Tomi az embered. Mindent tud és ügyes is. Rá még én is rábíznám az életem.
• Ez nekem elég ajánlás.
• Ha lehet, őt ne..
• Hagyjam, hogy az éjszaka közepén szeretkezzen velem?
• Igen.
• Miért?
• Mert őt kinyírja a főnök ezért.
• Csomagolj össze, majd gyere le a könyvtárba.
• 10 perc?
• Jól hangzik.

A sporttáska nagyot puffant a padlón. A fém csattanása jelezte, hogy nem megy üres kézzel. Az asztalon hevert az egyik terepjáró kulcsa, némi készpénz és még egy kulcs.

• Ez mi?
• Kocsikulcs.
• Nem az, ez!
• Némi költőpénz.
• Georgie!
• Ja, hogy az! A hegyi ház kulcsa, a kulcstartón a koordináták. Érezd jól magad!
• Szergej mit fog szólni ehhez?
• Ha nem üt meg, akkor holnap este nyugodtan dolgozhatnál, úgyhogy ha hőbörög, akkor leállítom.
• Biztos? Nem szeretném, hogy ott ássanak el.
• Nem fognak. Viszont indulnod kell, vásárolj be, fogalmam sincs, hogy mi van és mi nincs a házban.
• Rendben.
• Ha odaértél hívj!
• Igen anyu!
• Ne szemtelenkedj! – zsebre vágta a kulcsokat a vállára dobta az ormótlanul nagy táskát. – Oleg!
• Igen? – nézett vissza.
• Ebben a nadrágban jó a segged!
• Elmész te a…
• Jó utat!