Bordélyház

#2

Reggel az étkező asztalán várt a kávé és a croissant, mellette egy cetli.

“Jó reggelt!

Nem, nem vittek be az éjjel, csak el kell utaznom néhány napra, ha kell, akkor mobilon elérsz, ha bármire szükséged van, akkor szólj Olegnek és elintézi. Remélem nem hűlt ki a süti, bár tudom, hogy nem sokat aludtál az éjjel, de ne agyald túl a dolgot!

Csók Szergej”

Legalább nem vitték be, már ez is több, mint a semmi, de hova a fenébe ment, és miért nem mondta, hogy megy?

  • Oleg?!
  • Igen?
  • Hol bujkálsz?
  • A konyhában. Elfogyott a kávé?
  • Nem. Hova ment a bátyám?
  • Nem írta?
  • Ha megírta volna, akkor nem kérdeztem volna meg.
  • Ha ő nem írta, akkor én nem mondhatom meg. – jött az újabb válasz a konyhából. – Kérsz tojást?
  • Nem, köszönöm nem kérek. Te reggeliztél már?
  • Még nem, de pár perc.
  • Van kedved csatlakozni? – kiáltottam vissza.
  • Kedvem lenne, de hogy venné az már ki magát, hogy együtt reggelizek a főnök húgával.
  • Azt mondod, hogy rosszul?
  • Igen, mindenképp. Nem szeretném, ha…
  • Ne folytasd! Kérek még kávét.
  • Azonnal viszem.

Oleg a maga két méterével és platónyi széles hátával átpréselődött a szűk konyhából nyíló ajtón. Fekete testhez simuló pólót viselt nem apró izmait kihangsúlyozva. A hóna alatt egy bőrdíszműves munkáját dicsérő fegyvertáska, benne egy Glock 26-os maroklőfegyver, vélhetőleg csőre töltve, mert a rossz fiúk már csak ilyen paranoiásak. Egy jó szabású szövetnadrág és egy finom bőrből készült cipő. Az egyetlen dolog, ami nem stimmelt rajta az a rózsaszín kiss the cook kötény volt, de ha azt vesszük, hogy hatalmas, erős, helyenként sebes lapát kezében egy törékeny kecses porcelán kancsót tartott már meg sem botránkoztam a kötényen.

  • Hozhatok még valamit? – kérdezte, miközben újra töltötte a csészémet.
  • Igen, egy kis tejet.
  • A fenébe, azt mindig elfelejtem. – motyogta az orra alatt.
  • Nem is tudtam, hogy felcsaptál házvezető nőnek. Jól áll a rózsaszín, kiemeli a szemed színét. – a nyaka redőin láttam, hogy talán ezt nem kellene folytatnom, de vélhetőleg nem tenne bennem kárt egy kis béna humor miatt.
  • Parancsolj, a tej, hideg, ahogy szereted.
  • Köszönöm. – ezzel sarkon akart fordulni, de nem hagytam. – Várj!
  • Igen? – fordult felém.
  • Hol van a bátyám?
  • Ahogy az imént említettem, ha ő nem mondta meg, akkor én sem tehetem. És ha most megbocsátasz, odaégnek a tojásaim.

Utálom, mikor ezt csinálja, itt hagy egy árva szó nélkül. Jézusom, és mi lesz a hétvégi partival? Ki a fene fogja elintézni?

  • Oleg?
  • Igen?
  • Hogy vannak a tojásaid?
  • Köszönöm, remekül, még épp időben elkaptam őket, hogy ne égjenek oda.
  • Nem tudod, hogy mi Szergej terve a hétvégi partival?
  • Nekem nem mondott semmit, de ahogy ismerem, már mindent megszervezett. Van valami terved a mai napra, amihez én is kellek?
  • Még nem tudom. Lenne jobb dolgod is, mint engem szórakoztatni és koffeinnel itatni?
  • Az a dolgom, hogy rád vigyázzak.
  • Meddig akarsz még a konyhából kiabálni? Told ki a keszeg segged a tojásaiddal, zeng az egész ház. – kis csend majd szöszmötölés és az edények csörömpölése.
  • Utálom ezt az ajtót.
  • Hidd el ő sem szeret téged, túl nagy vagy neki. Ülj már le! – mondtam határozottan, majd elé toltam egy kávés csészét és töltöttem neki is. – Feketén?
  • Igen, köszönöm. Szóval mi a mai terv?
  • Még nem döntöttem el. Ismersz kurvákat? – a falat majdnem a torkán akadt, köhécselt egy keveset, az arca vörösre váltott.
  • Nem értem a kérdést. – válaszolta, miután lélegzethez jutott.
  • Az kérdeztem, hogy ismersz-e kurvákat?
  • Behatóan vagy csak futólag?
  • Tehát ismersz.
  • Mondjuk, de miért?
  • Hívj át egyet, vagy inkább többet!
  • De minek?
  • Ne kérdezősködj! Kifizetem az idejüket, meg egy menetet neked.
  • Szergej nem lesz boldog.
  • Szergej nincs itt, és ha gond lenne, akkor forduljon hozzám.
  • Mikorra?
  • Mennyi idő alatt érnek ide?
  • Reggel negyed 10 van, még alszanak.
  • Akkor verj ki egyet az ágyból, aki elsőnek ér ide, az kapja a legtöbb pénzt.
  • Most?
  • Előbb fejezd be a reggelit. A kertben leszek, csak akkor zavarj, ha valamelyik megérkezett.

Felhörpintettem a kávém és kivonszoltam magam a kertbe. A nap még a ház keleti oldalát sütötte, így kényelmesen elhevertem az árnyékban. Oleg időről időre felbukkant, hogy újratöltse a poharam jeges teával. Igyekezet nesz nélkül közlekedni, de nem volt túl tehetséges. Fél egy körül járt az idő, mikor megkondult a kapu kis harangja. A szívem egy cseppet hevesebben vert, hiszen soha nem rendeltem még kurvát. Oleg kidugta a nagy fejét a teraszajtón kérdő pillantást vetve rám. Bólintottam, s ő kikísérte a hölgyet. Sugárzott belőle az önbizalom, hosszú sima combja fölött egy aprócska szoknya volt, és egy a testéhez simuló erősen dekoltált blúz, apró táska, toronymagas cipő, hatalmas napszemüveg. Szépen befésült szőke haj, és cseresznye szín ajkak. Intettem, hogy foglaljon helyet. Itallal kínáltam, amit finom határozottsággal visszautasított. Miután túlestünk a bemutatkozáson kíváncsi arccal várta, hogy miért is kell neki ilyen fényes délután a villa teraszán feszengenie egy nő társaságában. Ideje volt, hogy feltegyem neki a kérdéseket, melyekre előbb csak félszegen, majd egyre mélyebb átéléssel válaszolt, de hiába minden szó, csak azt erősítette meg bennem, hogy ezt nekem is át kell élnem ahhoz, hogy tudjam, hogy miről beszél. Egy órával később átnyújtottam a tisztelet díját megfejelve egy kis apróval. Széles elégedett mosollyal igazította meg a csöpp szoknyáját és sasszézott vissza a házba, hogy Oleg kikísérje.

A következő két lány is bámulatosan szép volt, már- már mesterkélten, és ők sem ingattak meg a hitemben, hogy ezt elmondásból nem lehet megérteni, csak élményből. Oleg persze végig ott sertepertélt körülöttünk várva minden apró utasításra, hogy hátha közelebb kerülhet a csevegéshez, de nem volt szerencsés. Mikor az utolsó lányt is kikísérte, akkor kérdőn néztem rá:

  • Nem akartad az egyiket?
  • Dolgozom.
  • Nem ezt kérdeztem.
  • Persze, szépek és kívánatosak, de nekem az a dolgom, hogy rád figyeljek, hogy mindened meglegyen.
  • Mit szólnál egy ebédhez?
  • Ideje lenne, már korog a gyomrom.
  • Persze, mert kis fejlődésben lévő szervezet vagy! – mondtam szinte csücsörítve, gagyogva.
  • Ha-ha, ma is nagyon vicces vagy. Borgia?
  • Borgia. Amíg átöltözöm hozd a kocsit és vegyél egy zakót, nem szeretném, ha a zsaruk kiszednének a sorból a géppityuval a hónod alatt.