Bordélyház

#16

A konyhában ittam az aznapi sokadik kávém, Laura sürgött-forgott, mindenhol ott volt, ahol épp tenni kellett valamit. Ez keltett bennem némi aggodalmat, de azt hiszem ez csupán csak a kezdődő paranoiát jelezte, vettem egy nagy levegőt, és igyekeztem megszabadulni a kártékony gondolattól. A telefonom böngésztem, sokadszorra siklottam át Szergej neve felett, mikor meghallottam a marcona lépéseket a hátam mögött.

  • Baszki csajszi! Jól nézel ki, alig ismertelek meg.
  • Vigyázz a szádra!
  • Jó, bocsi, csak kicsúszott. Megvan, amit kértél.
  • Remek. Kérem!
  • Az irodában hagytam.
  • Nem vagy túl hatékony.
  • Nem vagy túl jó fej.
  • Jogos, megyek és elolvasom.
  • Elkísérlek.

Éreztem, a tekintetét a csípőmön, ahogy előtte haladtam, ennyi még neki is jár, mégis csak pasi és az utóbbi időben nem láttam senkivel enyelegni.

  • Oleg?
  • Igen Madame?
  • Mikor keféltél utoljára?
  • Hogy jön ez most ide?
  • A seggem bámulod.
  • Nem is! – hátranéztem és elvigyorodtam, akkor kapta fel a pillantását.
  • Látom tényleg nem. – kitárta az iroda ajtaját.
  • Parancsolj.
  • Köszönöm. – az asztalhoz ültem – Még aktát is kapott?
  • Persze, mint a filmekben. – mondta vigyorogva.
  • Foglalj helyet, olvastad?
  • Átfutottam. Úgy tűnik nincs folt a múltjában.
  • Van közös szál valamelyik klubtaggal?
  • A Rózsa lovagoddal akad, ő kezeli a pasit.
  • Mióta?
  • Az akta végén ott van a pasi kórképe, és a jegyzetek, amiket készített róla. Gondoltam a többi betegére nem vagy kíváncsi. – Az órára pillantottam.
  • Mennünk kell, majd elolvasom.
  • Monával mi legyen?
  • Tartsd szemmel, hazudott nekem.
  • Mi a fene?
  • A régi tulajjal kavart, csak ezt elfelejtette megemlíteni, és nincs annyi ideje itt, mint amit eredetileg állított.
  • Gyanús.
  • Az.
  • De vajon miért hazudott?
  • Ezt kellene kideríteni, nem szeretem a titkokat, azt meg pláne, ha hülyének néznek.
  • Azt én sem.

A halban elváltunk egymástól, a bejárathoz ment én a szalonba. A lányok a helyükön, indulhat az este. A pultnál támaszkodtam, mikor megérkeztek az első tagok, éhség ragyogott a szemükben, mint a fenevadak. Végigpásztázták a lányokat, hogy ma épp kihez van gusztusuk. Jó háziasszonyként végigjártam az asztalaikat, hogy meggyőződjek róla, hogy mindent megkaptak, amire vágynak. Akadt, aki hosszan időzött a szalonban, mások szembementek a hely szellemiségével és azonnal hozzá akartak jutni a puncihoz, szopáshoz, vagy egyéb más bizarr dologhoz, amire aznap vágytak. A hölgyek töretlen profizmussal szolgálták ki a felmerült igényeket. Megannyi fogaskerék, ami tökéletesen működtet egy gépezetet. A büszkeségbe némi keserű íz keveredett.

  • Madame. – szólalt meg az ismerős hang a hátam mögött.
  • Jó estét.
  • Tetszettek a rózsák?
  • Őszintén?
  • Persze!
  • Nem szeretem a vágott virágot.
  • A fenébe, akkor ezt elrontottam?
  • Igen.
  • De azért velem töltöd az éjszakát? – kérdezte széles vigyorral.
  • Nem. – válaszoltam röviden és tömören.
  • Mi az, hogy nem?
  • A válaszom. – ezzel sarkon fordultam és ott akartam hagyni. Elkapta a karom, visszahúzott, hogy a fülembe tudjon súgni.
  • Nem mondhatsz nekem nemet! – sziszegte. – Kurva vagy!
  • Engedd el a karom, és ne csinálj jelenetet. – mondtam hidegen.
  • Meg foglak baszni.
  • Hűtsd le magad és engedd el a karmom, nem mondom még egyszer. – Ekkor az egyik biztonsági a vállára tette a lapát kezét, majd rám nézett.
  • Madame? – az ujjai fellazultak a karomon.
  • Kérem kísérje ki az urat feltűnés nélkül!
  • Nem tehe…
  • Hagyd abba, vagy úgy dobatlak ki, mint egy utolsó szánalmas senkit. Vagy valami rosszabb történik. Ha újra tudsz viselkedni, akkor visszajöhetsz.
  • De!
  • Nincs de! – sziszegtem – Indulj!
  • Madame. – megfeszítve magát kezet csókolt.
  • Jó éjt.

A biztonsági elengedte a vállát és kedélyes csevegést imitálva kikísérte a Rózsa lovagot. Néhány perccel később megjelentem a bejáratnál.

  • Rendben elment?
  • Igen, már nem balhézott.
  • Helyes.
  • Nem gondolod, hogy ebből gond lesz?
  • Nem. Hisztis kis pöcs, de szereti, ha elutasítják, felizgatja.
  • Beteg állat.
  • Az, de kell nekünk.
  • El kellene ásni valahol.
  • Jó lenne. – mosolyogtam rá Olegre, miközben megérintettem a karját. – De nem lehet. Nem tehetjük mindig azt, amit akarunk.
  • Ne is mond!
  • Visszamegyek. – mielőtt elindultam, még a fülemhez hajolt.
  • Tényleg jó a segged ebben a ruhában. – suttogta. Beleboxoltam a hatalmas karjába, rám vigyorgott. – Au.