Bordélyház

#15

Mindenhol vér színű rózsák illatoztak az irodában. Mintha egy ravatalozóban lennék, a csend megült a bútorokon, egyedül az esőcseppek monoton kopogása törte meg az idillt. Az óra lomhán vonszolta a mutatóit. Az idő kifejezetten lehűlt. Résnyire nyitottam a francia ablakot, kerestem az eső illatát a levegőben, ahogy bebújtam a vastag sötétítő függöny mögé. Laura puha léptekkel osont a szőnyegen kerülve a pontokat, ahol recseg a parketta, nagy gyakorlata volt. A kávéja Madame, szólalt meg végül halkan. Megköszöntem, s ő sebes léptekkel kerülte el újra a recsegő pontokat. Az eső, a rózsák és a kávé érdekes, már-már orrfacsaró orgiává álltak össze. Meg kell szabadulnom a rózsáktól. Nem állhatom a vágott virágokat. 5 óra elmúlt, lassan ideje lenne felkészülnöm az újabb műszakra. Hiányzik Szergej.

A konyhába indultam, a kezemben az egyik vázával, hogy megtaláljam Laurát, a szobalányok gyöngyét, amint meghallotta a lépteim már ott is termett és kinyújtott karokkal várta, hogy elvehesse tőlem a virágokat.

  • Kérlek tüntesd el őket a könyvtárból.
  • Igenis Madame. Hová tegyem őket? – A csokorra bámultam.
  • Kár lenne kidobni őket, add a személyzetnek.
  • Igenis Madame, ahogy kívánja!
  • Köszönöm Laura.
  • Tehetek még valamit önért?
  • Azt hiszem igen. Úgy terveztem, hogy az egyik ma szerzett ruhát este viselni fogom.
  • A fekete földig érő szaténra gondol gyöngyökkel? – a meglepettségem kiült az arcomra. – Bocsásson meg, nem akartam tolakodni, de a munkám része, hogy rendben tartom a gardróbját is.
  • Valóban? – bólintott – Valóban. És igen, arra a ruhára gondoltam.
  • Engedelmével már kimostam, szárítottam vasaltam, és kiakasztottam a nagy tükörre a hálószobájában.
  • Cipőt is választottál hozzá?
  • Bátorkodtam Madame. A fésülködő asztal melletti puffra tettem.
  • Fehérnemű?
  • Azt nem választottam. Sajnálom Madame. – majd hirtelen lehajtotta a fejét. Kezdtem magam úgy érezni, mint egy örökös nő, aki nem tud egyedül felöltözni.
  • Van most itt bármi halaszthatatlan dolgod?
  • Nincs Madame, illetve…
  • Nyugodj meg, fel sem merült bennem, hogy tétlenkednél.
  • Köszönöm Madame.
  • Gyere velem!

Lesimította a kötényét és sebes léptekkel jött utánam. Felsétáltunk a szűk lépcsőházban, közben egy szót sem szólt. A keze szinte remegett az izgatottságtól.

  • Engednél nekem egy kád forró vizet?
  • Természetesen Madame, fürdősó, vagy olaj?
  • Só. – mire kilépett a fürdőből már majdnem pucér voltam. Elkapta a pillantását, és halovány pír jelent meg az orcáin, bájos volt és romlatlan. – Ideadnád a köntösöm? Ott hever a szófán. Köszönöm.
  • A, a fürdővíz elkészült, remélem nem lett túl meleg.
  • Soha nem lehet elég forró. Helyezd magad kényelembe.
  • Kö-köszönöm. – hebegte. Közben elmerültem a forró habokban.
  • Mesélj, honnan jöttél!
  • Áh, Madame, nem akarom untatni.
  • Nem untatsz. Tehát.
  • Egy kis faluból, az ország déli csücskéből.
  • Mennyien élnek ott?
  • 600-an, ha voltunk.
  • Akkor mindenki tudott mindenkiről mindent.
  • Ahogy mondja Madame.
  • És mi hozott a városba?
  • Világot akartam látni, valami mást csinálni.
  • Mi mást?
  • Nem akartam férjhez menni és gyerekeket szülni még, gondoltam előbb szerencsét próbálok, mint a mesékben.
  • És úgy alakult, mint a mesékben?
  • Nem Madame, nagyon nem.
  • Mióta dolgozol itt?
  • Kicsit több, mint két éve.
  • Hogy jöttél ki az előző tulajjal?
  • Nehezen Madame.
  • Kikezdett veled?
  • Amikor csak tehette, de utána jött Mona és leszállt rólam.
  • Azt hittem Mona régebbi darab, mint te.
  • Nem, utánam jött egy évvel. Miből gondolta, hogy régebben van itt?
  • Nem érdekes, folytasd!
  • Megfelelő lett a víz?
  • Tökéletes, de ott tartottál, hogy jött Mona.
  • Áh, igen. Azonnal levette a lábáról az előző tulajt, utána nem is hált már együtt mással, csak vele.
  • Akkor ő bizonyára nem kedvel.
  • Ezt nem mondanám Madame, ha önt nem is kedveli, a pénzét biztosan fogja. – kis zavart csend – Bocsánat, ez kiszalad a számon.
  • Semmi baj, szeretem, ha valaki őszinte, még ha nem is akar igazán az lenni.
  • Gyakran mondják, hogy túl sokat fecsegek.
  • Fecsegj csak.
  • Megkérdezhetem, hogy mi lett az előző Madame-mal?
  • Erre Oleg tudna válaszolni, elvileg nyugdíjban vonult.
  • Azt gondoltam, hogy itt lesz még fel ravatalozva is, úgy ragaszkodott a helyhez.
  • Ez még nincs kizárva, bár elég morbid lenne, nem gondolod?
  • De, igaza van. – közben kimásztam a fürdőkádból illatosan és vizesen. Laura igyekezett mindenhova nézni, csak rám nem.
  • Megtennéd, hogy választasz nekem fehérneműt?
  • Természetesen Madame. – a fésülködő asztalhoz ültem, majd a pillantásom a puffra tévedt. Vidéki lány létére meglepően jó érzéke van az apróságokhoz. A cipő pazar, és mintha a ruhához ragasztották volna.
  • Mit tudsz a vendégeinkről?
  • Nem sokat, nem az én dolgom. – Ránéztem, vélhetőleg keményebben mint terveztem, mert azonnal folytatta – Persze látom, hogy drága autókkal jönnek, drága ajándékokat hoznak a hölgyeknek, időnként susmusolnak egy kicsit egy két sarokban, majd nagyon elégedetten tűnnek el valamelyik szobában, ahonnan még elégedettebben távoznak.
  • Nevek?
  • Á Madame, nem tudok neveket. – közben az ágytakaróra terítette a fehérneműket nagy műgonddal. – segíthetek még valamit?
  • Loknik?
  • Profi vagyok, egy pillanat és már melegítem is a vasat.
  • Kitől kell még tartanom?
  • Mivel a régi Madame nincs, ha csak vissza nem tud nyúlni, Mona pedig meggyengült, így nem hiszem, hogy bárkitől kellene.
  • Úgy tűnt a hölgyek figyelnek rá.
  • Áh, az csak rossz szokás, de már ön a főnök, így… – hagyta félbe sokatmondóan.
  • Helyes. Nagyon ügyesen bánsz a vassal.
  • Köszönöm Madame! – mondta ragyogó mosollyal az arcán.

Miután befejezte a frizurám leküzdötte minden gátlását, és végig asszisztálta az öltözködésem minden mozzanatát a bugyimtól a cipőm kapcsáig. Megköszöntem a segítségét, megdicsértem a kiváló ízlését és útjára bocsátottam.