Bordélyház

#14

Oleg félrevont, mielőtt kinyitotta volna nekem a kocsiajtót:

  • Ez most már így lesz? – szegezte nekem a számonkérő kérdést.
  • Mármint?
  • Nem avatsz be semmibe? Azt se tudtam, hogy a lányok ide jönnek ma! Hogy a picsába vigyázzak így rád?!
  • Jó, igazad van. – ezen egészen megrökönyödött, hosszabb ellenállásra számított.
  • Hogy mi?
  • Mondom igazad van, sajnálom, de unom, hogy úgy kezeltek, mint egy óvodás kislányt.
  • Mond még egyszer!
  • Igazad van! – mondtam grimaszolva – Most már beszállhatok?
  • Persze.
  • Köszönöm!
  • Hová megyünk?
  • Vásárolni. – hátrafordult, amennyire csak tudott és termete engedte – Jó, tudom, ezt sem mondtam, de bezárták nekünk az egyik üzletet, hogy nyugodtan tudjunk válogatni.
  • Ez így rendben van.
  • Örülök. Morgó, jobban kedveltelek, mikor még a kávémat főzted.
  • Az érzés kölcsönös.
  • Kapd be!
  • Ha lenne mit. – válaszolta pimaszul.

A hölgyek alaposan leszívták a hitelkártyám, de szeretek megvesztegetni, plusz nem ártott néhány új gönc, cipő és a többi kacat, amit összevásároltak. Az eladók szemei csillogtak, mintha most nyerték volna meg a Jackpot-ot. Ennyi belefér, hosszú estére készülünk.

A kúriába visszaérve mindenki szétszéledt, csak Mona maradt mögöttem.

  • Valami baj van?
  • Miért csinálod ezt?
  • Mit?
  • Ezt!
  • Nem értem, hogy mire gondolsz.
  • Ebéd, vásárlás, meg akarsz venni bennünket?
  • Úgy érzed?
  • Nem tudom, mond meg te.
  • Szeretek adni, és legyünk őszinték, megérdemeltek egy kis kényeztetést.
  • Értem. – mondta hidegen.
  • Bizalmat nem kapok pénzen, ezzel én is tisztában vagyok, nem is ez a cél, de néha ki kell, hogy menjetek a világba, és a vasárnap ehhez kevés. Boldog nőkkel akarok dolgozni, akik erősek, káprázatosak, magabiztosak és tudják, hogy hiába a foglalkozásuk mégis csak emberek.
  • Ezek csak üres frázisok.
  • Gondolod?
  • Igen.
  • Akkor legyen így. – ezzel faképnél hagytam.

Néhány pillanatig esetlenül állt az aulában, majd a többiek után indult. A pánikszobába indultam, hogy lássam mi történik a szintjükön, de mielőtt bekódoltam volna megtorpantam. Most komolyan ezt akarom csinálni? Kémkedni akarok? Ennyit a bizalomról, amit építek? Nem. Ezt most nem. Töltöttem egy italt és leültem az íróasztalhoz. Lassan forgattam a jeget, és csak bámultam a semmibe. Oleg lépteire lettem figyelmes a fal mögött. Halk kopogás.

  • Gyere! – kidugta a fejét az álfal mögül.
  • Azt hittem, hogy itt leszel.
  • Én is.
  • Akkor?
  • Privát tér, persze, ha mond ez neked valamit.
  • Persze, hogy mond, de…
  • Tudom. Magam is meglepődtem magamon. Mit tehetek érted? – kérdeztem, miközben újabb italért indultam.
  • A szabóságról megérkeztek az öltönyök.
  • Nagyszerű, kérlek intézd el.
  • Rendben, de jól vagy?
  • Igen, minden oké.
  • Ha akarsz beszélni…
  • Na ne röhögtess!
  • Nem velem, de van itt egy doki.
  • Milyen doki.
  • Agykurkász szerintem.
  • És mi a fenét akar itt?
  • Gondolom munkát keres.
  • Honnan tud rólunk?
  • Ezt majd te megkérdezed tőle, ha akarod. Vagy el is küldhetem.
  • Adott névjegyet?
  • Basszus, igen! Tessék!
  • Dr Tóth Sámuel. Sámuel…
  • Fura neve van.
  • Vajon mennyi csontvázas poént hallott az – a kártyára pillantottam – orvosin. Pszichiáter.
  • Ő az, aki…
  • Aki gyógyszert is írhat.
  • Akár még hasznos is lehet.
  • Tudod, hogy tartom Szergej drogpolitikáját.
  • Jó, én se morfiumra gondoltam.
  • Nem akarsz inkább te beszélgetni vele? Mintha gondok gyötörnének.
  • Látom ma is vicces hangulatban vagy, ha ha ha. Szóval mi legyen vele?
  • Engedd be.
  • Előbb lehet be kéne dobnod egy rágót.
  • Mielőtt kikezel az alkoholizmusból? Mi lenne akkor a kihívás? Na mi lesz? Gyerünk. – bevezette az úriembert, aki a negyvenes évei elején járt, de lehet, hogy szakmai ártalom finoman őszült a halántékánál és a szakállát is tarkították már ezüst szálak. A kézfogása határozott volt, és azt hiszem ekkor már tartott az analízisem. – Kérem, foglaljon helyet! Miben segíthetek?
  • Az a kérdés, hogy én miben segíthetek önnek Madame.
  • A kérdés jó, miben tudna nekem segíteni?
  • Felajánlanám a szolgálataim, természetesen nem önt kívánom kezelni, de remek gyakorlatom van a szakmabeli hölgyek területén.
  • A pszichiáter hölgyek területén? – kérdeztem vissza, miközben a csípőmmel megtámaszkodtam az asztal szélén, átkulcsoltam a karjaim.
  • Természetesen nem, de tetszik a humora. Az elmúlt 12 évben prostituáltakkal dolgoztam.
  • Megmentette őket önmaguktól?
  • Épp ellenkezőleg. Segítettem feloldani a görcseiket, hogy még kiválóbb munkát végezzenek, kerüljék az alkoholt és a narkotikumokat.
  • Ez érdekes, milyen a sikerességi rátája?
  • A sikerességi rátám?
  • Tudja doki, messziről jött ember azt mond, amit akar. Mi garantálja azt, hogy ön nem egy nyomozó, aki így próbál beépülni és közel kerülni hozzám, vagy épp a bátyámhoz?
  • Megértem a kétségeit.
  • Ebben biztos voltam. Tehát?
  • Szeretnék segíteni.
  • Ki küldte önt ide?
  • Nem árulhatom el.
  • Így nehéz lesz bizalmat szavaznom önnek, és ha most megbocsát rengeteg dolgom van.
  • Persze, köszönöm az idejét. – biccentettem, majd az ajtóhoz léptem, hogy kitessékeljem. – Ha meggondolná magát, itt a névjegyem.
  • Köszönöm, már van egy. Viszlát. – és becsaptam mögötte az ajtót. Néhány perccel később Oleg robusztus lépteitől zengett a folyosó. – Gyere be!
  • Nem volt egy hosszú beszélgetés.
  • Állíts rá valakit, és szólj Nitrónak, hogy törje fel. Tudni akarom ki ez.
  • Ahogy akarod. Mi van, ha tényleg doki?
  • Szerinted kell ez a lányoknak?
  • Ki tudja, a máz mögött nem tudhatod, hogy mi lapul.
  • Járjatok utána és meglátom.
  • Ja és újabb tucat csokor jött.
  • Ugyanaz küldte?
  • Úgy fest.