#14

Oleg félrevont, mielőtt kinyitotta volna nekem a kocsiajtót:

• Ez most már így lesz? – szegezte nekem a számonkérő kérdést.
• Mármint?
• Nem avatsz be semmibe? Azt se tudtam, hogy a lányok ide jönnek ma! Hogy a picsába vigyázzak így rád?!
• Jó, igazad van. – ezen egészen megrökönyödött, hosszabb ellenállásra számított.
• Hogy mi?
• Mondom igazad van, sajnálom, de unom, hogy úgy kezeltek, mint egy óvodás kislányt.
• Mond még egyszer!
• Igazad van! – mondtam grimaszolva – Most már beszállhatok?
• Persze.
• Köszönöm!
• Hová megyünk?
• Vásárolni. – hátrafordult, amennyire csak tudott és termete engedte – Jó, tudom, ezt sem mondtam, de bezárták nekünk az egyik üzletet, hogy nyugodtan tudjunk válogatni.
• Ez így rendben van.
• Örülök. Morgó, jobban kedveltelek, mikor még a kávémat főzted.
• Az érzés kölcsönös.
• Kapd be!
• Ha lenne mit. – válaszolta pimaszul.

A hölgyek alaposan leszívták a hitelkártyám, de szeretek megvesztegetni, plusz nem ártott néhány új gönc, cipő és a többi kacat, amit összevásároltak. Az eladók szemei csillogtak, mintha most nyerték volna meg a Jackpot-ot. Ennyi belefér, hosszú estére készülünk.

A kúriába visszaérve mindenki szétszéledt, csak Mona maradt mögöttem.

• Valami baj van?
• Miért csinálod ezt?
• Mit?
• Ezt!
• Nem értem, hogy mire gondolsz.
• Ebéd, vásárlás, meg akarsz venni bennünket?
• Úgy érzed?
• Nem tudom, mond meg te.
• Szeretek adni, és legyünk őszinték, megérdemeltek egy kis kényeztetést.
• Értem. – mondta hidegen.
• Bizalmat nem kapok pénzen, ezzel én is tisztában vagyok, nem is ez a cél, de néha ki kell, hogy menjetek a világba, és a vasárnap ehhez kevés. Boldog nőkkel akarok dolgozni, akik erősek, káprázatosak, magabiztosak és tudják, hogy hiába a foglalkozásuk mégis csak emberek.
• Ezek csak üres frázisok.
• Gondolod?
• Igen.
• Akkor legyen így. – ezzel faképnél hagytam.

Néhány pillanatig esetlenül állt az aulában, majd a többiek után indult. A pánikszobába indultam, hogy lássam mi történik a szintjükön, de mielőtt bekódoltam volna megtorpantam. Most komolyan ezt akarom csinálni? Kémkedni akarok? Ennyit a bizalomról, amit építek? Nem. Ezt most nem. Töltöttem egy italt és leültem az íróasztalhoz. Lassan forgattam a jeget, és csak bámultam a semmibe. Oleg lépteire lettem figyelmes a fal mögött. Halk kopogás.

• Gyere! – kidugta a fejét az álfal mögül.
• Azt hittem, hogy itt leszel.
• Én is.
• Akkor?
• Privát tér, persze, ha mond ez neked valamit.
• Persze, hogy mond, de…
• Tudom. Magam is meglepődtem magamon. Mit tehetek érted? – kérdeztem, miközben újabb italért indultam.
• A szabóságról megérkeztek az öltönyök.
• Nagyszerű, kérlek intézd el.
• Rendben, de jól vagy?
• Igen, minden oké.
• Ha akarsz beszélni…
• Na ne röhögtess!
• Nem velem, de van itt egy doki.
• Milyen doki.
• Agykurkász szerintem.
• És mi a fenét akar itt?
• Gondolom munkát keres.
• Honnan tud rólunk?
• Ezt majd te megkérdezed tőle, ha akarod. Vagy el is küldhetem.
• Adott névjegyet?
• Basszus, igen! Tessék!
• Dr Tóth Sámuel. Sámuel…
• Fura neve van.
• Vajon mennyi csontvázas poént hallott az – a kártyára pillantottam – orvosin. Pszichiáter.
• Ő az, aki…
• Aki gyógyszert is írhat.
• Akár még hasznos is lehet.
• Tudod, hogy tartom Szergej drogpolitikáját.
• Jó, én se morfiumra gondoltam.
• Nem akarsz inkább te beszélgetni vele? Mintha gondok gyötörnének.
• Látom ma is vicces hangulatban vagy, ha ha ha. Szóval mi legyen vele?
• Engedd be.
• Előbb lehet be kéne dobnod egy rágót.
• Mielőtt kikezel az alkoholizmusból? Mi lenne akkor a kihívás? Na mi lesz? Gyerünk. – bevezette az úriembert, aki a negyvenes évei elején járt, de lehet, hogy szakmai ártalom finoman őszült a halántékánál és a szakállát is tarkították már ezüst szálak. A kézfogása határozott volt, és azt hiszem ekkor már tartott az analízisem. – Kérem, foglaljon helyet! Miben segíthetek?
• Az a kérdés, hogy én miben segíthetek önnek Madame.
• A kérdés jó, miben tudna nekem segíteni?
• Felajánlanám a szolgálataim, természetesen nem önt kívánom kezelni, de remek gyakorlatom van a szakmabeli hölgyek területén.
• A pszichiáter hölgyek területén? – kérdeztem vissza, miközben a csípőmmel megtámaszkodtam az asztal szélén, átkulcsoltam a karjaim.
• Természetesen nem, de tetszik a humora. Az elmúlt 12 évben prostituáltakkal dolgoztam.
• Megmentette őket önmaguktól?
• Épp ellenkezőleg. Segítettem feloldani a görcseiket, hogy még kiválóbb munkát végezzenek, kerüljék az alkoholt és a narkotikumokat.
• Ez érdekes, milyen a sikerességi rátája?
• A sikerességi rátám?
• Tudja doki, messziről jött ember azt mond, amit akar. Mi garantálja azt, hogy ön nem egy nyomozó, aki így próbál beépülni és közel kerülni hozzám, vagy épp a bátyámhoz?
• Megértem a kétségeit.
• Ebben biztos voltam. Tehát?
• Szeretnék segíteni.
• Ki küldte önt ide?
• Nem árulhatom el.
• Így nehéz lesz bizalmat szavaznom önnek, és ha most megbocsát rengeteg dolgom van.
• Persze, köszönöm az idejét. – biccentettem, majd az ajtóhoz léptem, hogy kitessékeljem. – Ha meggondolná magát, itt a névjegyem.
• Köszönöm, már van egy. Viszlát. – és becsaptam mögötte az ajtót. Néhány perccel később Oleg robusztus lépteitől zengett a folyosó. – Gyere be!
• Nem volt egy hosszú beszélgetés.
• Állíts rá valakit, és szólj Nitrónak, hogy törje fel. Tudni akarom ki ez.
• Ahogy akarod. Mi van, ha tényleg doki?
• Szerinted kell ez a lányoknak?
• Ki tudja, a máz mögött nem tudhatod, hogy mi lapul.
• Járjatok utána és meglátom.
• Ja és újabb tucat csokor jött.
• Ugyanaz küldte?
• Úgy fest.