#14
Oleg félrevont, mielőtt kinyitotta volna nekem a kocsiajtót:
- Ez most már így lesz? – szegezte nekem a számonkérő kérdést.
- Mármint?
- Nem avatsz be semmibe? Azt se tudtam, hogy a lányok ide jönnek ma! Hogy a picsába vigyázzak így rád?!
- Jó, igazad van. – ezen egészen megrökönyödött, hosszabb ellenállásra számított.
- Hogy mi?
- Mondom igazad van, sajnálom, de unom, hogy úgy kezeltek, mint egy óvodás kislányt.
- Mond még egyszer!
- Igazad van! – mondtam grimaszolva – Most már beszállhatok?
- Persze.
- Köszönöm!
- Hová megyünk?
- Vásárolni. – hátrafordult, amennyire csak tudott és termete engedte – Jó, tudom, ezt sem mondtam, de bezárták nekünk az egyik üzletet, hogy nyugodtan tudjunk válogatni.
- Ez így rendben van.
- Örülök. Morgó, jobban kedveltelek, mikor még a kávémat főzted.
- Az érzés kölcsönös.
- Kapd be!
- Ha lenne mit. – válaszolta pimaszul.
A hölgyek alaposan leszívták a hitelkártyám, de szeretek megvesztegetni, plusz nem ártott néhány új gönc, cipő és a többi kacat, amit összevásároltak. Az eladók szemei csillogtak, mintha most nyerték volna meg a Jackpot-ot. Ennyi belefér, hosszú estére készülünk.
A kúriába visszaérve mindenki szétszéledt, csak Mona maradt mögöttem.
- Valami baj van?
- Miért csinálod ezt?
- Mit?
- Ezt!
- Nem értem, hogy mire gondolsz.
- Ebéd, vásárlás, meg akarsz venni bennünket?
- Úgy érzed?
- Nem tudom, mond meg te.
- Szeretek adni, és legyünk őszinték, megérdemeltek egy kis kényeztetést.
- Értem. – mondta hidegen.
- Bizalmat nem kapok pénzen, ezzel én is tisztában vagyok, nem is ez a cél, de néha ki kell, hogy menjetek a világba, és a vasárnap ehhez kevés. Boldog nőkkel akarok dolgozni, akik erősek, káprázatosak, magabiztosak és tudják, hogy hiába a foglalkozásuk mégis csak emberek.
- Ezek csak üres frázisok.
- Gondolod?
- Igen.
- Akkor legyen így. – ezzel faképnél hagytam.
Néhány pillanatig esetlenül állt az aulában, majd a többiek után indult. A pánikszobába indultam, hogy lássam mi történik a szintjükön, de mielőtt bekódoltam volna megtorpantam. Most komolyan ezt akarom csinálni? Kémkedni akarok? Ennyit a bizalomról, amit építek? Nem. Ezt most nem. Töltöttem egy italt és leültem az íróasztalhoz. Lassan forgattam a jeget, és csak bámultam a semmibe. Oleg lépteire lettem figyelmes a fal mögött. Halk kopogás.
- Gyere! – kidugta a fejét az álfal mögül.
- Azt hittem, hogy itt leszel.
- Én is.
- Akkor?
- Privát tér, persze, ha mond ez neked valamit.
- Persze, hogy mond, de…
- Tudom. Magam is meglepődtem magamon. Mit tehetek érted? – kérdeztem, miközben újabb italért indultam.
- A szabóságról megérkeztek az öltönyök.
- Nagyszerű, kérlek intézd el.
- Rendben, de jól vagy?
- Igen, minden oké.
- Ha akarsz beszélni…
- Na ne röhögtess!
- Nem velem, de van itt egy doki.
- Milyen doki.
- Agykurkász szerintem.
- És mi a fenét akar itt?
- Gondolom munkát keres.
- Honnan tud rólunk?
- Ezt majd te megkérdezed tőle, ha akarod. Vagy el is küldhetem.
- Adott névjegyet?
- Basszus, igen! Tessék!
- Dr Tóth Sámuel. Sámuel…
- Fura neve van.
- Vajon mennyi csontvázas poént hallott az – a kártyára pillantottam – orvosin. Pszichiáter.
- Ő az, aki…
- Aki gyógyszert is írhat.
- Akár még hasznos is lehet.
- Tudod, hogy tartom Szergej drogpolitikáját.
- Jó, én se morfiumra gondoltam.
- Nem akarsz inkább te beszélgetni vele? Mintha gondok gyötörnének.
- Látom ma is vicces hangulatban vagy, ha ha ha. Szóval mi legyen vele?
- Engedd be.
- Előbb lehet be kéne dobnod egy rágót.
- Mielőtt kikezel az alkoholizmusból? Mi lenne akkor a kihívás? Na mi lesz? Gyerünk. – bevezette az úriembert, aki a negyvenes évei elején járt, de lehet, hogy szakmai ártalom finoman őszült a halántékánál és a szakállát is tarkították már ezüst szálak. A kézfogása határozott volt, és azt hiszem ekkor már tartott az analízisem. – Kérem, foglaljon helyet! Miben segíthetek?
- Az a kérdés, hogy én miben segíthetek önnek Madame.
- A kérdés jó, miben tudna nekem segíteni?
- Felajánlanám a szolgálataim, természetesen nem önt kívánom kezelni, de remek gyakorlatom van a szakmabeli hölgyek területén.
- A pszichiáter hölgyek területén? – kérdeztem vissza, miközben a csípőmmel megtámaszkodtam az asztal szélén, átkulcsoltam a karjaim.
- Természetesen nem, de tetszik a humora. Az elmúlt 12 évben prostituáltakkal dolgoztam.
- Megmentette őket önmaguktól?
- Épp ellenkezőleg. Segítettem feloldani a görcseiket, hogy még kiválóbb munkát végezzenek, kerüljék az alkoholt és a narkotikumokat.
- Ez érdekes, milyen a sikerességi rátája?
- A sikerességi rátám?
- Tudja doki, messziről jött ember azt mond, amit akar. Mi garantálja azt, hogy ön nem egy nyomozó, aki így próbál beépülni és közel kerülni hozzám, vagy épp a bátyámhoz?
- Megértem a kétségeit.
- Ebben biztos voltam. Tehát?
- Szeretnék segíteni.
- Ki küldte önt ide?
- Nem árulhatom el.
- Így nehéz lesz bizalmat szavaznom önnek, és ha most megbocsát rengeteg dolgom van.
- Persze, köszönöm az idejét. – biccentettem, majd az ajtóhoz léptem, hogy kitessékeljem. – Ha meggondolná magát, itt a névjegyem.
- Köszönöm, már van egy. Viszlát. – és becsaptam mögötte az ajtót. Néhány perccel később Oleg robusztus lépteitől zengett a folyosó. – Gyere be!
- Nem volt egy hosszú beszélgetés.
- Állíts rá valakit, és szólj Nitrónak, hogy törje fel. Tudni akarom ki ez.
- Ahogy akarod. Mi van, ha tényleg doki?
- Szerinted kell ez a lányoknak?
- Ki tudja, a máz mögött nem tudhatod, hogy mi lapul.
- Járjatok utána és meglátom.
- Ja és újabb tucat csokor jött.
- Ugyanaz küldte?
- Úgy fest.