Bordélyház

#13

Kilenc körül kidobott az ágy, így kifejezetten gyűrötten, de lebotorkáltam a konyhába, a szobalány már a lépteim hallatán töltötte a lószérum mennyiségű kávét egy öblös bögrébe. Friss péksütemény illat szállt a konyhában, így az újság felett elmajszoltam valami sajtosat a kávé mellé. Kellett néhány perc, hogy megfeledkezzenek a jelenlétemről és pörögjön tovább a szokásos előkészület. Legalább itt minden rendben van, legalábbis úgy néz ki. Ez már fél siker. Újabb puha lépések hallatszottak a hátsó lépcsőről, Mona hasonlóan csapzottan botorkált le a konyhába.

  • Miért nem alszol?
  • Kidobott az ágy, de keményebben, mint szokott.
  • Kávé?
  • Vénásan, köszönöm.
  • Ülj le.
  • Nem akarlak zavarni.
  • Nem zavarsz, csak maradj csendben és idd a kávét.
  • Az jó lesz. Kaphatok én is egy olyan…
  • Máris hozom. – válaszolta a lány.
  • Köszönöm. – békésen majszolta a reggelit és döntötte magába a kávét. – Elkérhetem? – Mutatott az újságra.
  • Persze, parancsolj, már úgy is végeztem. – átcsúsztattam az asztalon. Széthajtotta és könnyedén haladt végig a hasábokon. Nagyon szép szája volt, az íve, a formája, szinte üvöltött, hogy harapj belé. A fali órára pillantottam. – Itt kell, hogy hagyjalak.
  • Hová mész? – nézett fel rám, majd lehajtotta a fejét – Bocsánat, semmi közöm hozzá.
  • A Borgiaba. Ha összekapod magad, akkor eljöhetsz velem.
  • Nem akarok zavarni.
  • Nem fogsz, csak a séffel kell beszélnem.
  • 10 perc?
  • Legyen 20. Az épület előtt találkozunk.

Kissé szűkre szabtam az időt, de sok dolgot kellett még aznap elintéznem, többek között át kellett beszélnem a séffel az új menüt, amit szeretném, ha egyeztetne az itteni séffel is. Oleg az épület előtt ért csak utol, majd indult a szokásos vallatás, hogy hova készülök és miért, és ő miért nem tud róla, hogy egyáltalán készülök valahová. Lehet, több dologba kellene beavatnom? De ha megteszem, akkor mennyi fog ebből eljutni Szergejhez, nem úgy, mint ha nem lennék biztos abban, hogy most is épp szemmel tart, így integettem a kamera felé egyet. Mona sebesebbre vette a lépteit, mert azt gondolta, hogy neki integetek, hogy itt hagyom. Abban a cipőben loholni egy fél öngyilkosságnak tűnt, de kecses tartást adott neki, így megérte viselni. Behuppantunk a kocsi hátsó ülésére, Oleg a sofőr mellé duzzogva, majd kigördültünk a ház elől.

A duzzogása egészen a Borgiáig kitartott, mint egy kisgyerek, akinek elvették a játékát, igyekeztem nem belenevetni a szigorú ábrázatába, mikor kinyitotta a kocsi ajtaját. A mosogató fiúk épp a szemetet hordták ki és suttyomban el akartak szívni egy cigarettát. Oleg láttán egy cseppet elsápadtak, de ekkor megszólaltam a takarásból, hogy csak nyugodtan, és egyébként kérnék tüzet. Éreztem Mona pillantását a hátamon. Kedélyesen elcsevegtünk a fiúkkal még a cigim végére értem.

A séf némi másnapossággal küzdött, de sikerült átrágnunk az új menüt, illetve, hogy mikor lesz ideje meglátogatni az új konyhát a kúriában.

  • Egészen megéheztem. – súgta oda Mona.
  • A séf vagy az illatok vettek le a lábadról?
  • Rég nem láttam ennyire szétcsúszva senkit. – súgta oda bizalmasan – Le fogjuk késni az ebédet. – pillantott az órára a keskeny csuklóján.
  • Nem hiszem, lassan a lányok is megérkeznek, ha minden igaz. – Olegre pillantottam.
  • Megnézem Madame.
  • Imádom, ahogy mondod, mond még egyszer.
  • Jó, ne szívd a vérem! – szólt vissza a válla felett. – Ja és várj meg itt kérlek!
  • Túlbiztosít.
  • Mire fel?
  • A bátyámnak van némi befolyása, attól tartanak, hogy valaki velem akarja őt befolyásolni, amiben van valami, de mivel nem tudok semmit a tesóm ügyeiről, így szerintem csak túl lihegik a dolgot.
  • Hogy-hogy nem tudsz semmit? Hiszen a tesód…
  • Azt, hittem, hogy nem ismered.
  • Tény, hogy személyesen még nem lettünk bemutatva, de sokat pletykáltak róla.
  • Mit pletykáltak?
  • Hogy ő az, akinek nem mondunk nemet.
  • Mire nem mondtok nemet?
  • Semmire. Ő az, aki bármit kérhet és meg is kapja. Bocsi, túl sokat csacsogok.
  • Vagy épp hogy nem eleget. Folytasd!
  • Nem szeretném, nem akarok bajba kerülni.
  • Miért kerülnél bajba? – szólalt meg Oleg a hátam mögött.
  • Mert jobban áll neki a karmazsin vörös, mint nekem. A hölgyek?
  • Az előtérben, várják, hogy leültesse őket a hosztesz.
  • Akkor én nagy ogrém, végre kimehetek?
  • Persze, viszont csak jelzem, hogy itt van Dimitrij.
  • Mit keres itt?
  • Addig könyörgött Szergejnek, még visszaengedte.
  • A bátyám vaj szíve és rossz döntései.
  • Ha szeretnéd, akkor kitessékeltetem.
  • Nem. Nem szeretném felülbírálni Szergej döntéseit.
  • Nem lesz vele gond.
  • Ajánlom is. Mehetünk?

A lányok kedélyesen cseverésztek, miközben az étlapot böngészték, szépek voltak és fáradtak. Ideje, hogy elkényeztessem őket, és az önfeledt csevegés közben reményeim szerint kikotyognak néhány titkot, amit nekem is tudnom kell.